Hatósági áras lehet a taxi

2004.05.10. 07:49
Egy Országgyűléshez benyújtott javaslat szerint a hatósági ár meghatározásának jogával ruháznák fel az önkormányzatokat a taxik esetében.
A taxistársadalom még a fővárosi drosztrendelet miatt bosszankodik (az önkormányzat csak a kijelölt helyen biztosít lehetőséget a sofőröknek, hogy megvárják utasaikat), ám az Országgyűléshez a múlt héten benyújtott koalíciós törvényjavaslat előreláthatóan újabb vitákat gerjeszt majd a személyfuvarozók körében. Az előterjesztők ugyanis hatósági ár meghatározásának jogával ruháznák fel az illetékes települési önkormányzatokat, Budapesten a Fővárosi Önkormányzatot.

Kiszámítható

Bőhm András szabaddemokrata képviselő (az ő nevéhez fűződik az a javaslat is, amelyik szintén az ártörvény módosításával a kormánynak legfeljebb egy évre szóló árbefagyasztási jogot biztosítana a gyógyszerpiacon) és Tóth József szocialista politikus indítványa szerint a személytaxi-szolgáltatás díjszabását (díjtételeit) a képviselő-testület - a helyi körülmények mérlegelésével - legmagasabb hatósági árként vagy rögzített hatósági árként határozhatja meg.

A második paragrafus szerint e rendelkezések megsértése esetén fogyasztóvédelmi bírság kiszabása kezdeményezhető. Az önkormányzatok jelenleg a felszámítható legmagasabb árat szabályozhatják. Az indoklás szerint a gyakorlati tapasztalatok azt igazolják, hogy a legmagasabb ár megállapítása nem felel meg a szolgáltatás ellátása speciális követelményeinek. A fix ár bevezetésével az utasok és az árhatóság számára is követhetővé és kiszámíthatóvá válik az érvényesített díj.

A kisvállalkozóknak a módosítás biztosítja biztonságos vállalkozáshoz szükséges bevételt - szól az indoklás. A fogyasztóvédelmi bírság kiszabását azzal magyarázzák az előterjesztők, hogy a jelenlegi szabályozás nem tesz lehetővé kellően határozott fellépést a jogsértőkkel szemben.