A telefonon keresztül érkező ajánlatokkal vigyázzanak a fogyasztók, mert a szolgáltatók visszaélhetnek vele - mondta Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője (hfjk) csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A november közepén kinevezett képviselő bemutatkozásakor a fogyasztói panaszokkal kapcsolatban kifejtette: a szolgáltatók a szóban, hang útján, telefonon kötött szerződést nem mindig úgy kötik, ahogyan azt a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), illetve a Gazdasági Versenyhivatal elvárja, s ugyanez vonatkozik az ügynökökön keresztül kötött szerződésekre is. A hfjk példaként az Invitelt említette olyan szolgáltatóként, amelyikkel kapcsolatban sok az ilyen panasz.
Takács Péter elmondta: a szóban vagy az ügynökök által kötött - főként közvetítő választással kapcsolatos - szerződések megkötésekor sokszor nem egyértelmű, hogy konkrétan ki, honnan keresi meg a fogyasztót. Gyakran előfordul az is, miszerint a szolgáltatók úgy kötik meg vagy módosítják a szerződést, hogy az ügyfél egyértelműen kinyilvánította volna, hogy igen, szerződni, illetve változtatni akar. Több felhasználó csak azt tapasztalta, hogy végighallgatott egy tájékoztatót, majd módosították a szerződését.
Takács Péter aláhúzta: a hang útján kötött szerződéstől 8 napon belül elállhat az ügyfél, ám ez idő alatt sokszor nem kapja meg a fogyasztó az ezt tartalmazó levelet. A hfjk felhívta a figyelmet arra, ha a fogyasztó nem tudja teljes biztonsággal, mit választ, inkább mondja azt, hogy köszönöm, nem kérem a módosítást vagy a szerződést. Takács Péter elmondta: a panaszok kétharmada a hangszerződésekkel volt kapcsolatban.
A határvidéken figyelni kell a roamingra
A hfjk a roaminggal kapcsolatos panaszokról elmondta: a határszéleken, még magyar területen sokszor külföldi szolgáltatóra kapcsol a mobiltelefon. A nemzetközi szerződések szerint a szolgáltatók 15-15 kilométert "lóghatnak" át a másik területére, ezért nagyon fontos, hogy a felhasználók figyeljék azt a jelenséget.
A hfjk felhívta figyelmet arra is, hogy az adatroaming árai nagyon magasak, ezért az ügyfeleknek érdemes azt is nyomon követni, hogy külföldön mennyit interneteznek. Az uniós számítások szerint Európában 5,24 euró az átlagos ára egy megabyte adat roamingjának, míg belföldön, saját hálózaton ennek a töredéke.
Takács Péter elmondta: elvárják, hogy a szolgáltatók egy csomag megvásárlásakor egyértelműen közöljék, tartozik-e hozzá hűségnyilatkozat, s az milyen hátrányokat tartalmaz. A másik elvárás az, hogy a hűségnyilatkozat ne hosszabbodjon meg automatikusan, erről előzetesen írásbeli tájékoztatást kapjon az ügyfél, s legyen választási lehetősége is.