Tervei felét sem teljesítette a kormány

2007.08.27. 07:38
A fele sem teljesült eddig a kormány februárban elfogadott munkatervében rögzített célkitűzéseknek. A felsorolást átböngészve kiderül: a kabinet számtalan vasat tart a tűzben, azaz rengeteg kérdést nyitott meg 2007 elején, akár a második Gyurcsány-kormány száz lépésének is nevezhette volna a munkatervet.

A minisztériumok a határidők egy részét nem tudták teljesíteni, s eközben a koalíció vezető politikusai egy-egy ügyet újra megrendeltek tőlük a koalíciós szerződés július 1-jei kiegészítésében. Akkor új feladatokkal, új határidőkkel bővítették például az üzleti környezet fejlesztésével, kkv-kkel, oktatással, nyugdíjügyekkel kapcsolatos megoldásra váró ügyeket. A fél évvel ezelőtt összeállított munkaterv célja azt volt, hogy a reformkormányzásnak újabb lendületet, a minisztériumoknak világos, számon kérhető feladatokat adjon.

Ám a kormány a nyilvánosság előtt nem elég hatékonyan kommunikálja, ha egy-egy feladatot kipipálhat a dokumentumból, s az elvégzett ügyeket sem köti össze a munkatervvel.

Megvalósult határidőre

a rokkantság szabályozása
az egészségügyi ügyelet szabályozása
a kistérségi együttműködés erősítése
a közszolgálati rendszer továbbfejlesztése
vagyontörvény
a közösségi közlekedés egységes tarifa- és illetményrendszere
matricás útdíjfizetés

Mindenesetre a nagy, hosszú távú kérdések megoldására a projekt - az ennek teljesüléséről szóló dokumentumot a kormányszóvivői iroda készítette el a Világgazdaság kérésére - biztos, ami biztos alapon nem adott határidőt. Így a nyugdíjrendszer, a közoktatás, a versenyképesség és az adórendszer megújítási irányainak a kidolgozását rábízta a kerekasztalokra. Azóta a kabinet az adóügyekkel kapcsolatban is rögzítette, hogy az idén csak a rendszert egyszerűsíti, illetve összevonja a kisadókat, s 2009-től várható adóreform.

Egy másik csomagban a kormány átfogó szakpolitikai döntéseket és reformlépéseket rendelt meg az előírt határidőkre. A bürokráciacsökkentést, úgy látszik, komolyan vették, e szerint 2008. január 1-jétől egyebek mellett a gépjárművel, házasságkötéssel, születéssel, elhalálozással, személyi okmányokkal, az ÁNTSZ műveleteivel és a telepengedélylyel kapcsolatos eljárások válhatnak egyszerűbbé. A jogszabály-módosítások októberben kerülnek a kormány elé.

Megvalósul, de késve

dereguláció, bürokráciacsökkentés
közoktatási mérés, teljesítményelvű illetményrendszer
felsőoktatás: akkreditáció, pályakövetés, teljesítményelvű bérezés
szakképzés
az egészségügyi ellátások kistérségi szintű standardja
az önkormányzati kötelező feladatok felülvizsgálata
e-közigazgatás
a költségvetési fegyelem erősítése

A felsőoktatásban a saját magának előírt feladatokat teljesítette a kabinet: az akkreditációs a diplomások pályakövetési rendszere mellett megteremtette a teljesítményelvű bérezés feltételeit is, erre 2008-tól lesz lehetőség. Megváltoztak a szakképzést érintő szabályok is, ezek fokozatosan lépnek majd életbe.

Nem újdonság, hogy a munkatervben előírt áprilisi határidőig nem tudott a koalíció megállapodni az egészségügyi biztosítói modell választásáról, őszre ígérik a törvények parlamenti benyújtását. Elkészült az egészségügyi ellátások kistérségi standardjának a kialakításáról szóló koncepció, ám egyelőre csak munkacsoport vizsgálja az egészségügyi dolgozók jogviszonyának átalakítását. Itt az körvonalazódik, hogy ösztönözni kell azokat az alkalmazási formákat, amelyek lehetővé teszik a foglalkoztatottak jövedelemszerzését például szellemi szabadfoglalkozás preferálásával.

Jelentős elmaradásban van

az egészségbiztosítás átalakítása
az egészségügyi dolgozók jogviszonyának átalakítása
az egészségügyi szolgáltatók működésének hatékonyabbá tétele
jegyzői államigazgatási feladatok
energiapolitikai koncepció
a környezetvédelem több ügye
állami jogérvényesítési koncepció
a felsőoktatási intézmények átláthatóbb gazdálkodása

A "gazdasági társaságként való működési forma - azaz nem kell állandó létszám - az orvosok és szakdolgozók számára is kedvezőbb lesz, mert a jelenleginél több bevételhez jutnak" - olvasható az anyagban.

Az ügyeletet szabályozta az Országgyűlés, az egészségügyi szolgáltatók működésének hatékonyabbá tételével azonban - az áprilisi határidő ellenére - még adós a kabinet.

A kormány kipipálhatja a rokkantság újraszabályozását, a vagyontörvény elfogadását. Bár ez utóbbi ismét a parlament elé került, mert a köztársasági elnök a kistérségi társulásokról szóló törvénnyel együtt visszaküldte a parlamentnek.