Nem jó politikai, jó emberi kapcsolataim vannak

Nemrégiben azt mondta, hogy az építőipar súlyos válsághelyzetben van, és a cégeknek fél lábon állva kell fél-egy évet kihúzniuk, de ha ez sikerül, utána már könnyen mehet a talpra állás. Miután az építőipar statisztikái évek óta lejtmenetet mutatnak, ez akár még optimista prognózisnak is tűnhet. Mire alapozza?

Ismerjük a kormányzat beruházási elképzeléseit, a nemzeti fejlesztési tervet, hiszen ezek nem titkosak. Ezek mind azt jelzik, hogy igen komoly beruházások előkészítése, előtervezése, tanulmányterveinek készítése folyik. Ha csak egy útépítést veszünk: a tervezésen kívül van régészeti feltárás, területszerzés, közműkiváltások, és számos más olyan előkészítő munka, amelyek megelőzik a kivitelezés elkezdését, de ha ezeken túl vagyunk, ismét lendületet vehetnek az építkezések.

Azt mondhatjuk egyébként, hogy az építőipar nagyjából az állami által gúzsba kötve táncol? Tehát ha az állam akar utat, szennyvíztisztítót, csatornát, vasutat építeni, akkor jól megy az ágazatnak, ha nem akar, akkor pangás van?

Ez az építőipar egy szegmenségben kétségkívül így van. Az építőipar forrásai úgy állnak össze, hogy vannak a költségvetési pénzek, az uniós források, az önkormányzati források. Másfelől azonban van az úgynevezett magánszektor, bár ez egy rossz kifejezés, de minden olyan építkezést értek alatta, ami egy befektető pénzéből valósul meg, gondolhatunk egy szállodára vagy egy erőműre.

Az építőipari szektor egészét arányaiban mennyire határozzák meg az állami, és mennyire a magánberuházások?

Erre nem tudok még csak megközelítőleges arányt sem mondani. Mert ahol uniós pénzből valósul meg egy építkezés, még ott is megjelenik önerőként vagy hitelek formájában a magántőke. De abban egyetérthetünk, hogy az út- és vasútberuházások dominánsak a magyar építőiparban, és ezek állami programok. Ezek után jönnek az önkormányzati beruházások, például kulturális vagy egészségügyi projektek. És csak ezek után jönnek például a lakásépítések, amelyek igazán a magánszektorhoz kapcsolódnak. Egyelőre nincsenek tenderek az állami beruházásokra, holott egy év már eltelt a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklusból.

Külső szemlélőként mi úgy látjuk, ennek ellenére az uniós pénzek nemigen jönnek. Jönnek, csak nekünk nem tűnt fel?

A kivitelezőknek szóló kiírások valóban hiányoznak. Nem hiszem, hogy nem valósul meg az a fejlesztési terv, amit a kormányzat összeállított, csak a kivitelezések később indulnak, mint mi gondoltuk. Mi azt vártuk, hogy a kivitelezések 2008. elején elkezdődnek, de ebből inkább 2008. vége lesz.

Lát ebben állami mulasztást?

Nem. Egyszerűen akkora a torlódás, hogy technikailag nem mehet gyorsabban a dolog.

Az ön által prognosztizált fél-egy éves nehéz időszak mennyire a folyománya annak, hogy a magyar építőipar cégei egy furcsán működő piacon éltek az elmúlt években, ami nagyon jelentős részben állami beruházásokra épített, ahol ráadásul jelentős felárat fizettek?

Mit értenek az alatt, hogy felárat fizettek?

Azt, hogy a nagyobb beruházások után rendre felmerült, és többször bizonyítottá is vált, hogy a projekt költségei magasabbak voltak a piaci árnál. Gondoljunk csak az autópálya-építések rekordösszegű kartellbírságára és az ahhoz kapcsolódó, már folyó kártérítési perekre.

Nyilvánvaló, hogy senkinek nincs joga egy jogerős államigazgatási határozatot vitatni, de az árakról én óvatosabban fogalmaznék. Az építőipart, különösen az útépítéseket az árak miatt valóban rengeteg kritika, rengeteg támadás érte. Csak éppen arról beszélnek keveset, hogy a kivitelező kész tervek alapján dolgozik, vagyis azt építi meg, amit rendelnek tőle. Tessék elmenni az M7-es autópályára, és megnézni, hány leágazás van a balatoni településekre. És tessék elmenni megnézni egy német, osztrák vagy horvát autópályát, hány van ott. Amikor az autópályákon kilométerre vetítik a költséget, ezek az előírt műtárgyak mindig benne vannak az árban.
Ráadásul időközben a kőolaj ára, ami 2003-ban 25-30 dollár volt, ma 100 dollár körül van. Márpedig egy útépítés költségeinek a hatvan százaléka anyag- és szállítási költség, az olaj drágasága nemcsak a szállítást drágítja, az aszfaltban is elképesztő árú kőolajszármazékok vannak. Szóval én nem hiszem, hogy istentelenül elvadultak lennének az autópálya-építések árai. Sőt: az kétségtelen, hogy az elmúlt években nagyon sok útépítő cég jelent meg - nemcsak külföldi, magyar is -, és kialakult egy olyan verseny, amelyben a mindenáron nyerés érdekében letörték az árat.

Mert ezek a kilométerenkénti 2-2,5 milliárdos árak most már letörtnek mondhatók?

Egy autópálya kerülhet 1,9 milliárd forintba kilométerenként, de lehet az ár 2,5 milliárdnál is magasabb, ez a műszaki tartalmon múlik. De ha nem hiszi el az útépítés példáján, nézzen meg egy lakásépítést: lakást lehet építeni olyan műszaki tartalommal is, hogy a négyzetméterenkénti ára elérje az egymillió forintot, és lehet úgy is, hogy 230-300 ezer forintért normálisan lehessen lakni benne.

Jó, akkor konkrét számok nélkül: az M7-es utolsó szakasza, az M6-os vagy az M0-s keleti elkerülője már leszorított árakon épülne?

Nagyon leszorított, önköltségi típusú árakon, igen.

Ez magyarázhatja a Viadom csődjét is? (A Viadom az M7-es építését elnyert konzorcium vezetője, részt vett az M0-s keleti szektorának építésében is – a szerk.)

Erről én nem tudok mit mondani, erről a Viadomot kellene megkérdezni.

Anno a Vegyépszer még piaci áron épített?

Erről pedig tessék megkérdezni a Vegyépszert.

Visszatérve a műszaki tartalomra: a főleg az önkormányzatok lobbija miatt nyakra-főre épített lehajtók fölöslegesek?

Azt nem mondtam, hogy fölöslegesek, csak azt, hogy jelentősen növelik a költségeket.

Ha fele ennyi lehajtó lenne, akkor az mennyivel csökkentené a költségeket? Mondjuk huszonöt százalékkal?

Lényegesen, de százalékot nem tudok mondani, mert az egyik lehajtó mondjuk három kilométer, a másik meg csak egy. De huszonöt százalékot biztosan nem lehetne azért megspórolni.

Maradva még az állami megrendeléseknél: arra a kérdésre nem válaszolt, hogy az építőiparban most kialakult helyzet annak is következménye-e, hogy túlságosan az állami beruházásokra koncentráltak, túlságosan egy lábon álltak a cégek.

Az építőipari fővállalkozói szektornak két fő ágazat van, a mély- és a magasépítés. Előbbiek közé tartoznak az útépítő cégek, amelyek munkája nyolcvan százalékig államilag finanszírozott beruházásra épül. Ezen a területen óriási fellendülés volt. És ne felejtsék: az az értéknövelés, amit a mélyépítőipar megvalósított az elmúlt négy-öt évben, az ország számára is rekord volt. A megrendelésekre a cégek komolyan ráfejlesztettek, de ez most kifújt, olyan nagy volumenű építések nem lesznek, mint amit az elmúlt években a sztrádafejlesztés jelentett. Mondhatjuk úgy, hogy az útépítési kereslet visszaesett.

De ezzel nem lehetett számolni előre? Vagy azt várták, hogy mire ez a sztrádaépítési konjunktúra véget ér, már jönnek az új uniós projektek?

Gondolom, minden cégnek volt stratégiája. Én azt vártam, hogy a vasútépítés, a környezetvédelem váltja fel az útépítéseket. Ezek benne vannak a fejlesztési tervben, ezekre lehet számítani, csak a tervezési időszak miatt a lendület megtorpant, ami visszafogta a kivitelezőket.

Arra lehet számítani, hogy a cégek egy része emiatt csődbe megy, a külföldiek kimennek, vagy egy cégegyesülési, konszolidációs hullám kezdődik?

Fővállalkozó szinten ennek nem nagyon látom egyelőre a jeleit, és nem is számítok erre. Ezek a cégek úgy voltak felkészülve, hogy több lábon álljanak, akár magasépítési munkákba is belevágnak. Tehát náluk nem lesz jelentős probléma, bár létszámcsökkentések, racionalizálások nem zárhatók ki. Az igazi nehézségek a beszállítóknál, a kis- és közepes vállalkozásoknál jelentkezhetnek, ugyanis ők adják a fizikai állomány nagy részét az egyes projektekhez. Ez egy jó megoldás úgy általában, hiszen a kivitelezői kapacitások így rugalmasan kezelhetők, ugyanakkor komoly probléma, hogy ha nincs munka, akkor a pangás hatása először itt fog jelentkezni.

Azért fővállalkozót is tudunk, nem is egyet, amit felszámolnak.

Igen, és elképzelhető, hogy lesz is még ilyen, de nem hiszem, hogy ez lenne a tendencia. A külföldi multik megengedhetik maguknak azt, hogy Magyarországon létesítsenek egy céget maguknak, és azt fenntartsák, kivárják azt az időt, hogy majd ismét piacra lehessen lépni.

És attól nem kell tartani, hogy a kkv-k körében lesz egy olyan csődhullám, amely miatt, amikor már lennének kivitelezői munkák, akkor sem lesz erre elég cég?

Számot nem tudok mondani, hogy a csőd, a konszolidációs hullám hány céget érinthet. A lánctartozás problémája évek óta megvolt és meglesz, bár most mérséklődött a helyzet. Mindenesetre a kkv-szektorban várható szétzilálódás, mert lehet, hogy az ott dolgozó szakemberek elmennek külföldre dolgozni.
De az alapvető probléma nem ez. Hanem az, hogy az építőiparban a szakmunkásképzés nagyon leépült. Nincs kellő szakmai utánpótlás, és ez már az elmúlt években nagyon súlyos gondot jelentett. Egyre több helyen felszámolják az ilyen oktatást. És persze egyre kevesebben vannak, akik ide akarnak jönni, hiszen gondoljunk bele, mit tud fizetni az építőipar. A fiataloknak aligha csábító, hogy elmenjenek ács-állványozónak, és dolgozzanak reggel héttől este hétig, jó esetben nettó 80-100 ezer forintért. A legjobb szakemberek kapnak havi 250-300 ezer forintos bruttót, de ezért hétvégén is dolgozniuk kell.

A magánszektor megbízásai közül ugye nem véletlenül az erőmű- vagy szállodaépítést hozta a példáként. Az Európai Építőnek egyebek mellett ilyen építkezések jelenthetik a kilábalást a mostani, csődközeli helyzetből. Állami beruházásra most nincs is szerződésük?

Nincs.

Mert úgy érzik, hogy nincs is állami beruházási szándék, vagy mert biztosabbnak érzik a, mondjuk így, magánszektorban tervezett projekteket?

Nem, sokkal biztosabb az állami forrás, csak nincsenek tenderek, pontosabban olyan kevés van, hogy emiatt túl nagy a verseny. Így csak olyan pályázó nyerhet, aki önköltségi ár alatt vállalja a munkát, mi pedig olyanon nem indulunk.

A korábban említett erőmű a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű lenne, aminek a sorsa még kétséges, legalábbis a legutóbb elkészült UNESCO-jelentés tükrében.

Az UNESCO-jelentés szerintem nem pontosan azt tartalmazta, amit előadtak belőle. Amennyire én tudom, az a jelentés azt írta, hogy a világörökségben nem történt visszavonhatatlan károsodás, de a jövőben fokozottabban oda kell figyelni az ilyen beruházások engedélyeztetése során. Én úgy tudom, ilyen dodonai megállapítás van. De továbbra is fenntartom, amit korábban mondtam: ha egy beruházásnak az összes hatósági engedélye megvan, akkor nagyon nyomós okkal lehet csak leállítani valamit. Félreértés ne essék: én nem azt akarom, hogy mindenáron megépüljön egy erőmű, hanem azt akarom, hogy a jó irányba menjenek el a dolgok.

Hogy úszta meg az Európai Építő eddig azt, hogy felszámolják?

Nagyon sok felszámolási kérelem volt beadva a bíróságra. De az eszközök és ingatlanok eladásából befolyt pénz egy részét adósságkezelésre költöttük.

Arra nem gondolt, hogy a hitelezők az ön nevében bízva voltak ilyen türelmesek és megértők?

Én januártól vettem át a céget, és azért itt már a múlt évben kőkemény válságkezelés folyt.

Mi volt az a kihívás, amiért otthagyta a Vegyépszert, és elvállalta ennek a csőd közelében lévő cégnek a vezetését?

A múlt év közepén kölcsönös megegyezéssel álltam fel a Vegyépszer éléről...

Ezt ön kezdeményezte?

A kölcsönös megegyezés mindig a két fél együttes akaratát fejezi ki.

Értjük, de azért ugye nem úgy volt, hogy a folyosón találkoztak szembe az elnökkel, hogy éppen egymáshoz indultak, és éppen ugyanarról akarnak beszélni.

Ez is lehet.

Visszatérve az eredeti kérdésre: hogyan került az Európai Építő élére?

Úgy döntöttem, hogy noha megtehetném, hogy nyugdíjas leszek, szeretnék tovább dolgozni, többek között szakértői munkákat vállaltam. Majd november végén kaptam egy olyan felkérést a Magyar Fejlesztési Bank vezetésétől, hogy nem volna-e kedvem az Európai Építő élére állni, és azt visszavezetni a normálisan működő építőipari vállalkozások sorába. Nem zárkóztam el, azt hiszem, más is ezt tette volna a helyemben.

Amikor arról beszélt korábban, hogy az Európai Építő most a fizetésképtelenség határán van, azt is mondta, hogy ez nem egy ismeretlen helyzet ön előtt, mert a Vegyépszer is hasonló cipőben volt 1998-1999-ben, amikor odakerült. És az ottani recept nyomán, azt mondta, az itteni helyzetre is lát megoldást. Pedig igencsak más a környezet, hiszen a Vegyépszer a következő években jelentős, néha évi százmilliárdot meghaladó állami beruházásoknak volt a kivitelezője, amire most az Európai Építő aligha számíthat.

Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy a Vegyépszerről nem kívánok nyilatkozni. De az Európai Építő árbevétele, ha megnézik, nincs messze a Vegyépszer 1998-as, 1999-es árbevételétől. Én inkább arról beszélnék, hogy mi a recept. Tudomásul kell venni, ha egy cégnek likviditási gondjai vannak, és reorganizálni akarja magát, két dolgot kell megnézni: van-e életképesség a cégben, tehát tudunk-e jó projekteket szerezni, finanszíroztatni és megvalósítani. A másik pedig: van-e forrás arra, hogy az adósságállományt kezeljük.
Az Európai Építő idei árbevételi terve 15 milliárd forint körül van, ebből 5,2 milliárd forintra már banki finanszírozás is van, míg 6,5 milliárd forint értékű szerződést március végéig fogunk megkötni. Emellett megteremtettük a forrásokat ahhoz, hogy az adósságállományt kezelni tudjuk, és sikerült megállapodni a hitelezőkkel az adósságok átütemezésében. A szállítók többsége rendkívül megértően állt ehhez. Egy céget nem úgy lehet kivezetni a mélypontról, hogy elkezdjük a forgalmat a csillagos égig fölnyomni, hanem reális vállalások kellenek.

Az, hogy az MFB, mint állami bank a 48 százalékos tulajdonosuk, szerepet játszik abban, hogy állami megrendeléseik nincsenek?

Nem, a tulajdonosi kör a cég működését nem befolyásolja.

Mi lesz a céggel, ha az állam kiszáll belőle? És mi lesz önnel?

Én önmagamnak célként annyit tűztem ki, hogy az Európai Építő kerüljön ki a mostani helyzetéből, tudjon eredményes cégként működni. Aztán a tulajdonosok majd eldöntik, mit akarnak. Nagyon erős lesz a következő években a külföldi befektetők érdeklődése Magyarországon. A multinacionális cégek szemében Magyarország a régiónak egy erős bástyája, ahol olyan bázist tudnak felépíteni, ahonnan kisugározhatnak a környékbeli államokba.

Önnek közismerten jó kormányzati kapcsolatai vannak és voltak, ezeket nem tudja segítségül hívni? Egyébként el lehet lenni egy ennyire a közpénzekből megvalósuló beruházásokhoz kötődő ágazatban jó kormányzati kapcsolatok nélkül?

Nekem nem jó kormányzati kapcsolataim vannak, ezt én szeretném kiigazítani. Nekem a koromból kifolyólag vannak emberi kapcsolataim, emberi ismereteim, ismerőseim. A hetvenes évektől vezető beosztásban dolgoztam. Akár jobboldalon, akár baloldalon lévő politikusokról van szó, én azokat ismertem. Mert azért a jobboldali politikusok sem voltak a hetvenes években egészen a jobboldalon. Lehet, hogy ez büszkeségnek hangzik, de én nem tudok mondani olyan embert, akivel nekem ne lett volna korrekt kapcsolatom, akár jobb-, akár baloldalon van, akár középen. Mindenki tudja, hogy amit én vállaltam, azt korrektül teljesítettem, vagy ha nem tudtam teljesíteni, azt megmondtam. A kapcsolatok nálam így épültek ki, így tettem szert jó kapcsolatokra.

Miben segítenek ezek a kapcsolatok egy építőipari cég élén álló üzletembernek?

Amit én eddig mondtam, azt tudtam tartani. Amikor most egy banknál voltunk, elfogadták azt a tervet, amit a cég talpra állításáról mutattam meg.

A jó kapcsolatok összefüggésben vannak azzal, hogy a Vegyépszernek volt pénze a K&H Equitiesnél, de még a Kulcsár-botrány előtt elhozták onnan?

Nem, nem, ennek semmi köze ehhez. Én ezt már akkor is elmondtam, bármilyen kísértetiesnek is tűnt az egybeesés. Igen, ismertem Kulcsár Attilát, sokat találkoztunk. Mondtam neki, hogy nem brókerezünk, de hárommilliárd forintnyi államkötvényt náluk veszünk. És amikor kezdődött a botrány, én mondtam a pénzügyi vezetőnek, hogy azt a kötvényt hozzuk el, vigyük el máshová. Azt a pénzt egyébként sem lehetett másra használni.

És hol segít az, ha egy politikussal van jó emberi kapcsolata?

Sehol. Az égvilágon sehol. Sokan azt hiszik, hogy hú de jó egy miniszterrel együtt vacsorázni, de sehol nem kamatoztatható ez a kapcsolat. Mit tudna nekem adni?

Akkor a politikusok érzik azt, hogy jó dolog sikeres üzletemberrel jóban lenni?

Semmi előnyük nincs belőle. Nincs szállodám, nincs jachtom, semmilyen szuper szolgáltatást nem tudok nyújtani. Lehet, hogy önök nem hiszik el, de a jó kapcsolat azért van, mert régóta ismerjük egymást, vannak közös élményeink. Egy útátadásra boldogan meghívok jobb- és baloldali politikust, és el is jönnek.