![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A Napi Gazdaság adja ki az idén a szerkesztők szerint a 100 leggazdagabb magyart bemutató mellékletet. Az elmúlt években több kiadó is jelentkezett ilyen brosúrával, amelyek hol száz, hol százötven delikvenst tartalmaztak. A füzetek jelentős részét a projekttel ide-oda vándorló Szakonyi Péter szerkesztette, ahogyan most a Napi Gazdaságét is.
Az első években a listát Várszegi Gábor, a Fotex vezére vezette, akinek vagyonát 2002-ben 40 milliárd forintra becsülték. Egy évvel később is ő volt az első, a dobogóra Demján Sándor és Leisztinger Tamás került még. Csányi Sándor OTP-vezér mindkét évben a 9. volt. A szuperbankár 2004-ben az ötödik helyre emelkedett a Ringier-összesítésben.
Ekkor arról is megkérdezték a leggazdagabbakat, szerintük ki vezeti a listát, és többségük az OTP-vezért sejtette elsőnek. Véleményük meggyőzhette a listakészítőket: az azóta megjelent kiadványok mindegyikében Csányi az első – legalábbis a magyarok között. A Népszabadság ugyanis a Magyarországon élő leggazdagabb ember, az orosz milliárdosok közé is beférkőző Medget Rahimkulov vagyonát legutóbb 150 milliárd forintra becsülte, és fel is rakta őt a dobogó tetejére.