Gyengül a forint
Kedden délelőtt piaci vélemények szerint a jegybank valódi és verbális intervencióval is megjelent a piacon, a hatás azonban mindkét esetben átmenetinek bizonyult. Tizenegy óra körül a forint 3,67 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, ám ez már a második hullámvölgy mélypontját jelentette a nap folyamán - írj az MTI.
Az első mélypont kora reggel piacnyitás előtt 3,23 százalékon volt. Piaci vélemények szerint a nyitásra elért 4,28 százalékos pozíciót a jegybank forintvásárlása segítette elő. A második forint erősödési hullám negyed tizenegykor következett be: a forint védelméről szóló közös kormány és a jegybank nyilatkozat rövid ideig 4,63 százalékra erősítette a forintot, majd ismét jelentős gyengülés következett.
Felfüggesztették az állampapírkereskedést
Piaci információk szerint az állampapír-piaci helyzetre tekintettel az állampapírok elsődleges forgalmazói árjegyzését kedden délelőttre felfüggesztették. A Budapesti Értéktőzsdén továbbra is kereskednek az állampapírokkal.
A pénzpiacon alig néhány overnight üzlet született az előző napi 11,50/80 százalékon, a piaci hangulatra azonban a teljes bizonytalanság jellemző. A dealerek szerint délutánra alakulhat ki valamilyen tendencia a kéthetes jegybanki betétek elhelyezése után. A hosszabb lejáratokon árjegyzésre sem igen vállalkoznak a bankok.
A Mol 2.4 százalékos mínuszban 6,160 forinton forog fél órával nyitást követően. A Richter stagnálása mellett csökkenéssel nyitottak a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTP 1.8 százalékkal 2,680, a Matáv 0.5 százalékkal 742 forintig esett vissza nyitást követően.