Regionális hangulat
Elemzők egyöntetűen úgy nyilatkoztak erről, hogy a jelenség mögött a kedvező regionális hangulat, elsősorban a lengyel deviza euróhoz mért erősödése áll, de a cseh és a szlovák fizetőeszköz is stabilan izmosodik. Egyed László, az ING Bank üzletkötője a NAPI Online-nak nagy mozgásról továbbra sem számolt be, de úgy tűnik, van pár külföldi, aki szerint még érdemes forintot venni.
A lengyel deviza erősödését az magyarázza, hogy a hírek szerint a lengyel jegybank jelezte, nem szándékozik kamatot csökkenteni. A belföldi hírek semmiképpen sem gyakorolhatnak ekkora hatást a forintra, főleg nem indokolnák az erősödését. Az év első két hetének befektetői megingásai után visszatért a bizalom a régióba, s ez nem csupán pénzpiaci érdeklődés formájában mutatkozik meg - a decemberi amerikai kamatemelést követő kivonás inverze zajlik most.
Fedezeti alapok részéről is komoly aktivitás mutatkozik. Az e heti újabb Fed-kamatemelés a várakozásoknak teljességgel megfelelt, a kommentár sem tartalmazott semmi meglepőt, így gyakorlatilag nem gyakorolt semmilyen hatást. A régió piacainak likviditása továbbra is kedvező, a magas hozamok vonzzák a friss tőkét.
Nem várják
Elemzők nem várják a forint további lényeges erősödését - a sáv széle 240 forint/euró, így nagy tere nincs is. A félév végéig folyamatos gyengülés benne van az árfolyam alakulásában - vélekedik Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Ha a zloty nem korrigál nagyot, akkor 245 forint alatt maradhat az euró kurzusa, sőt a 244-et is könnyen átlépheti, sok szufla azonban már nincs a forintban - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír szakértője.
Ebből a szempontból sok múlik az e havi kamatos monetáris tanácsi (MT) ülésen, amennyiben ugyanis az egyre határozottabban kommunikált extra óvatosság jegyében csak 25 bázispontot vágnak, azt a befektetők úgy értékelhetik, hogy továbbra is „fizet" a carry trade, ami erősítheti a forintot.
A piac egyre inkább fél százalékpontos kamatcsökkentést áraz február 21-re és hajlanak erre az elemzők is, bár szerintük azért van néhány bizonytalansági tényező. Ilyen például a hétfőn megjelenő januári államháztartási adat, a 18-án megjelenő inflációs adat, a legutóbbi kamatdöntés jegyzőkönyve, nem is szólva a nemzetközi befektetői hangulatról, ami meglehetősen nehezen prognosztizálható.
"Amennyiben az MT ötven bázispontot vág 21-én és közleménye ennek folytatódását sugallja, valamint marad a régióban a bullpiac, úgy lehet tere még egy ötven bázispontos csökkentésnek" - véli Török Zoltán.