Az érc magas ára és a folyamatosan növekvő kereslet miatt felgyorsítja mecseki uránkutatási programját az ausztrál tulajdonú WildHorse Energy Hungary Kft. - mondta a Napinak Barabás András ügyvezető igazgató. Az idén és jövőre várhatóan mintegy 2,5 milliárd forintot költenek erre a célra.
Tavaly hét különböző területre kértek és kaptak nyersanyag-kutatási engedélyt, és február elején Bátaszék határában négy helyszínen indulnak kutatófúrások. Jó esély van arra, hogy 2009-től a bátaszéki területen elkezdődhet a kísérleti kitermelés is. Az ügyvezető igazgató szerint a területen végzett légi geofizikai mérések nem mutattak új adatokat, ezért a jövőben ilyen módszerrel nem kutatnak tovább.
A kft. még 2006-ban kezdett hozzá a térség szakértők által 30 ezer tonnára becsült uránérckincsének feltérképezéséhez. A két évvel ezelőtt budapesti székhellyel létrehozott társaság - a korábban beszerzett szakhatósági engedélyek értelmében - négy évig kutathat, valamint készítheti elő az energiatermelés szempontjából stratégiai jelentőségű uránérc felszínre hozatalát (az érvényes jogszabályok szerint a bányakapitányság a kutatási jogot kétszer két évre is meghosszabbíthatja).
Korábbi vizsgálatok szerint a még 1997-ben bezárt és később "tömedékelt" mecseki uránbányákban több mint 18 ezer tonna érc maradt, s további mintegy 13 ezer tonnányi még feltáratlan érc van a térségben. Az egyik legígéretesebb lelőhely Dinnyeberki és a korábban még nem feltárt, illetve kutatott, nem mecseki lelőhelynek számító Bátaszék körzetében van. Több szakember is állítja, hogy a mecseki uránvagyon 45-50 százalékát még nem termelték ki.
Ugyanakkor az is tény, hogy egytonnányi kőzetben átlagosan mindössze 1,3 kilogramm érc található, ami nemzetközi összehasonlításban kevés, ám a nyersanyagpiaci prognózisok szerint az urán ára az egyre nagyobb kereslet miatt tartósan magas maradhat. Az uránérc iránt - szerte a világban - azt követően nőtt meg ismét a kereslet, hogy a szénhidrogének ára az egekbe szökött, és a világ számos országában új atomerőművek tervezésébe, illetve építésébe kezdtek.
A Mecsekben még az ötvenes évek közepén kezdődött el az uránérc-kitermelés, az utolsó bányát - épp az alacsony ár és az elavult, drága kitermelési technológia miatt - 1997-ben zárták be. Az ausztrál WildHorse, amely a világ egyik legnagyobb uránércfeltáró és -kitermelő cége, több helyütt alkalmazta már sikerrel az úgynevezett kilúgozásos érckitermelési technológiát. Ebben az esetben kénsavoldatot vagy nátrium-karbonátot, újabban pedig oxigénnel dúsított vizet juttatnak a lelőhelyre, majd az uránoldatot kiszivattyúzzák, de a hagyományos kitermelési módszert is sok helyen alkalmazzák.