Hová menekül a magyarok pénze a válságban?

2008.10.08. 07:58
A nemzetközi piacokon jól látszik, hogy a kockázatosnak tartott eszközökből menekülő pénz biztosabb menedéket keres. Magyarországon azonban nincs jele például az állampapírok növekvő keresettségének. Szakértők szerint ennek oka, hogy a nagy hazai intézményi befektetők nem "kapkodnak", nincs heves portfólióátrendezés.

Az ING Biztosító termékfejlesztési vezetője, Borza Gábor szerint (aki egyben a nyugdíjpénztár ügyvezetője is) a részvények árfolyamának nagymértékű csökkenése sem eredményez önmagában ilyen kényszert. A befektetési politikában szereplő sáv ugyanis elég széles ahhoz, hogy ezt ne tegye elengedhetetlenné. Alapszabály, hogy a vagyonkezelők a megadott határokon belül felülsúlyoznak, ha úgy ítélik meg, a piaci mélypont közelében járnak az árfolyamok, ha pedig további esésre számítanak, akkor egyértelmű az alulsúlyozás. Azt azonban Borza nem árulta el, hogy az ING szerint most éppen hol járhat a piac.

A jelek szerint most - a szokásostól eltérően - még az intézményi befektetők sem igazán tudnak egymás ügyleteiről. Ennek oka lehet, hogy általános vélekedés szerint ilyen hektikus piaci körülmények között az apróbb különbségek is jókora eltéréseket okozhatnak. A szakemberek állítólag tavaly meglehetősen pontos előrejelzést tudtak adni a hozamok alakulásáról, az idén azonban 6-7 százalékpontnyi is lehet a pénztárak közötti különbség.

Az Erste Nyugdíjpénztár önkéntes ágazatában mindössze 15 százalékos a részvényhányad, a magánnyugdíjpénztárnál pedig jelenleg az a gyakorlat, hogy a választható portfóliók jogszabályban előírt minimális részvényarányát tartják (tehát itt alulsúlyoznak) - mondta lapunknak Mohr Lajos ügyvezető igazgató. Az újonnan beérkező pénzeket pedig mindkét ágazatban rövid lejáratú állampapírba fektetik. A magánnyugdíjpénztárban jelentősebb a befizetés és az áthozott fedezet, azonban ezek a beáramló pénzek a függő portfólióba kerülnek, melynek referenciaindexe kizárólag állampapír.

Az Axa Nyugdíjpénztár kihasználta a részvényaránnyal kapcsolatos átmeneti rendelkezéseket, 2008 eddig eltelt időszakában nem vette fel a minimális részvénykitettséget - tudta meg a Napi Harsányi Judit vagyonkezelési igazgatótól. A kassza növekedési portfóliójában jelenleg 10-15 százalék közötti a részvény típusú befektetések aránya. Az önkéntes ágazat tagjai vagyonának 90 százaléka alacsony kockázati kategóriájú portfólióban van.

Az Axa a választható portfóliók bevezetésétől törekedett a kötvény típusú befektetések megfelelő diverzifikálására, ennek érdekében jelentős mértékben fejlett országok (például USA, Németország) állampapírjaiba fekteti tagjai vagyonát. A Honvéd nyugdíjkassza hosszú távú befektetésekben gondolkodik, ezért nem tartja szükségesnek befektetési politikája elhamarkodott megváltoztatását - hangsúlyozta Szenes Zoltán ügyvezető igazgató.

A Budapest Alapkezelőnél (BA) is kiemelték: a befektetések kezelésekor a változtatás lehetősége korlátozott. Részvényalapoknál csökkenteni lehet a részvények arányát, amit a BA meg is tett. A BA által kezelt alapok vagyonának többsége pénzpiaci befektetésekben van, amelyeket nem érintett a piaci volatilitás, további jelentős része tőkevédett portfólióban, ez ilyen helyzetben védelmet jelent.

A K&H Alapkezelő szakemberei szerint a fix hozamú és tőkevédett konstrukciók a jelenlegi helyzet nyertesei lehetnek. Részben azért, mert a hozamok és az állománynövekedés kiszámítható, emellett a futamidő hosszúsága miatt kevésbé likvidek a termékek - tőzsdei bevezetésük kötelező ugyan, a forgalmuk azonban minimális. Így az ügyfelek befektetései eleve hosszabb távon térülnek meg.

A vagyonkezelők - legalábbis nyilatkozataik szerint - nem tartják kétségbeejtőnek azt sem, hogy az alapok az idei év jelentős részében jelentős tőkekivonást szenvedtek el. A ciklikusságot az alapkezelők élete részének tartják. Egy hosszan elhúzódó válság természetesen átírhatja a szokásokat, de az OTP megítélése szerint ez a helyzet jelenleg nem áll fenn. A K&H-nál úgy látják, a jelenlegi körülmények serkenthetik is a fejlesztéseket.

A kockázati éhség eltűnt, így csak az olyan termékek lehetnek sikeresek, melyek megfelelő védettséggel, garanciával párosítva jelennek meg. Az persze kérdés, hogy a piac rendelkezik-e kellő likviditással az értékesítés növeléséhez. Az innováció folytatódását jelzi, hogy az OTP-nél megtudtuk: a bankcsoport a közeljövőben új, speciális tőkevédett konstrukcióval lép a piacra. Hasonló terveket többen is jeleztek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.

1 órája

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

3 órája

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Címlapon
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

44 perce

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

6 órája

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

33 perce

  • Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.

3 órája