A háború
Magyarországon a fapados légitársaságok közötti háború két hete tört ki, amikor az easyJet egész oldalas hirdetésben támadta a WizzAirt. Mint az Index hírt adott róla, az angol low-budget légitársaság arra hívja fel a figyelmet a napilapokban, hogy a konkurens cég honlapja szerint 2004. november 22. és 2005. március 26. között a Budapest-London vonalon több mint kétszáz járatot törölt. Az easyJet közlése szerint a hirdetésre azért volt szükség, mert a járattörlések rossz fényt vetnek a fapados kategóriára.
A WizzAir válaszában elismerte, hogy kezdő légitársaságként előfordultak járattörlések. De szerintük ez minden légitársaságnál - ideértve az easyJetet is - előfordul. Kázmér Natasa lapunknak elmondta, hogy a hirdetés a kiélezett piaci helyzet eredménye. A WizzAir néhány hónap alatt Magyarország harmadik legnagyobb forgalmú cégévé nőtte ki magát. Úgy tűnik a WizzAir sikere komolyan veszélyezteti a versenytárs üzleti érdekeit, különben nem költene több tíz milliót naponta a negatív reklámra. A társaság vezérigazgatója, Váradi József gyerekes megnyilvánulásnak nevezte a konkurens támadását.
Per és etika
A WizzAir panasza szerint az easyJet reklám nem törvényes, nem tisztességes és nem igaz, illetve sérti a tisztességes verseny alapelveit, valamint megszegi a hitelrontás tilalmát. A légitársaság polgári peres eljárást is kezdeményezett az illetékes bíróságnál.
A meghallgatáson mindkét diszkont légitársaság kifejtette érveit a testület Etikai Bizottsága előtt - tudtuk meg az easyJet képviselőjétől. A felmerült kérdések megválaszolása után a Bizottság késő délután hozta meg döntését. A döntés értelmében a Wizz Air által benyújtott kérelmet az ÖRT egyhangúlag elutasította.
Az Index úgy tudja, hogy a Magyar Reklámszövetség etikai bizottsága is foglalkozott az üggyel, de mivel az Önszabályozó Reklámtestület előzetes döntést hozott a hirdetésről, nem hoztak határozatot. Az etikai bizottság hirdetésekkel kapcsolatban akkor járhat el, ha felmerül a jó hírnév megsértésének gyanúja.