A német BMW járműipari konszern vezetője szerint nem kizárt, hogy 2009-ben is termelés- és költségcsökkentő lépésekre kényszerül a vállalat. Ez elsősorban az elkövetkezendő hetek piaci fejleményeitől függ - tette hozzá.
A BMW-nél már novemberben jelezték, hogy idei eredmény- és gyártói célszámaikról le kell mondaniuk, majd december elején tudatták, hogy valamennyi gyártelepükre kiterjesztik a rövidített munkaidőt, meghosszabbított karácsonyi szabadságot terveznek. Szó volt arról is, hogy a konszernnél dolgozók létszámát az egész világon összesen bő 8 ezer fővel kellene csökkenteni.
A válság a jelek szerint megkíméli a BMW-hez tartozó Rolls-Royce luxuskocsikat gyártó részleget: Ian Robertson BMW-főnök hét végi becslése szerint újabb eladási rekordot érnek el az idén 1055 egység értékesítésével, ami azt is jelenti, hogy a növekedés tavalyhoz képest kétszámjegyű lesz. Az illetékes úgy látja, hogy a növekedési szakasz tovább tart jövőre és 2010-ben is, amikorra "elképzelhető" a 2 ezer darabos eladás. (MTI)
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.