A pénzügyi válságnak súlyos hatásai vannak a fejlett országokban, és várhatóan jelentős következményei lesznek a feltörekvő és szegény országokban - jelentette ki Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter vasárnap, hangsúlyozva, hogy az elzárkózás és a protekcionizmus semmiképpen nem megoldás a krízisre.
Paulson azt mondta: a feltörekvő piacgazdaságoknak "szinte bizonyosan" nehézségei fognak támadni a tőkeforrások beszerzésében, amelyek olyan fontos programok finanszírozásához szükségesek, mint az infrastrukturális fejlesztések.
A Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot is sürgette: tegyenek meg mindent a felzárkózó gazdaságok megsegítésére, azért, hogy ezekben az országokban a kereskedelem bővülhessen és a szociális védőháló működőképes maradjon.
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.