Nem gondolom, hogy az IMF magyarországi látogatása lett volna a fő ok a forint elmúlt napokbeli zuhanása mögött - fejtette ki meglátását a Portfolio.hu-nak Tóth Gyula, az UniCredit Bank bécsi stratégája. Õ úgy látja, hogy ez egy természetes folyamat a folyó fizetési mérleg hiányos devizák számára a visszaeső tőkeáramlások miatt. Jelzése szerint az elmúlt napokban jóval kisebb volumenű volt a hedge fundok felőli flow, mint októberben. Tóth felhívta rá a figyelmet, hogy a forint nem gyengült sokkal többet, mint a feltörekvő európai térség többi fontosabb devizája (lengyel zloty, román lej, török líra). Jelezte azonban, hogy a forint gyengülése most nagyobb piaci forgalom mellett zajlott le, mint októberben, a 23.-i magyar nemzeti ünnep környékén.
Tóth Gyula szerint rövid távon stabilizálódhat egy kicsit a forint, de a 286-os, eddigi történelmi mélypontot mindenképpen megpróbálhatják majd egyes szereplők megdönteni. Véleménye szerint van esély a 300-as euróra is, és arra számít, hogy az IMF "nem engedné" a Magyar Nemzeti Banknak, hogy 300 alatti euróárfolyam mellett agresszíven interveniáljon a forint védelme érdekében. (portfolio.hu)
Tegnap szenátusi meghallgatáson vett részt a három nagy amerikai autógyártó vezetője a 25 milliárd dolláros mentőcsomag érdekében. A General Motors 10-12 milliárd dollárnyi, a Ford 7-8 milliárd dollárnyi, a Chrysler pedig 7 milliárd dollárnyi állami hitelt célzott meg. A vezetők véleménye szerint az autóipar összeomlásának következményei "katasztrofálisak" lehetnek, ezért gyors intézkedésekre lenne szükség.
A Szenátusban a demokraták keresztül akarják vinni a 25 milliárd dolláros mentőcsomagot az autószektor számára, amit a pénzügyi szektor 700 milliárd dolláros mentőcsomagjából hasítanának ki. A tervek szerint az autógyártók hitel formájában juthatnak az összeghez. De miután a Bush kormányzat és egyes republikánus képviselők nem támogatják a javaslatot, kérdéses, hogy sikerül-e január előtt véghezvinni, mielőtt az új kormányzat átveszi a hatalmat. (Portfolio.hu)