Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója a fejlett és fejlődő országok képviselőit tömörítő Húszak csoportjának (G20) a pénzügyi válsággal foglalkozó washingtoni világértekezletén új globális pénzügyi szabályozási stratégiára (global regulation strategy) szóló, ötpontos tervet kíván bemutatni. Strauss-Kahn szerint "bár a piacok szélsőséges ingadozása még kifejti hatásait", minden remény megvan arra, hogy a "piacok megnyugszanak, mivel az amerikai és az európai védőhálók stabilak.
Az IMF vezetője szerint létre kell hozni egy olyan, újfajta hitelt, amely rövid távon egyes gazdaságok likviditási problémáit enyhíti. Ezt követően Gordon Brown brit kormányfő javaslata alapján meg kell emelni az IMF forrásait, amelyek a középtávon jelentkező igények kielégítésére nem elégségesek. Harmadik pontként Strauss-Kahn az eddig követett gazdaságpolitika tanulságainak levonását említi, amely politika az ismétlődő "lufikhoz" vezetett az értékpiacokon, és amelyek kipukkadása a reálgazdaságot is magával rántotta. A kidolgozandó, újfajta pénzügyi szabályozások bevezetésének ellenőrzése is az IMF feladata kell legyen, együtt a nagy jegybankokat tömörítő Pénzügyi Stabilitási Fórummal. És végül "tűzoltó és kőműves" szerepköre után az IMF-nek "építésznek" kell lennie. (MTI)
Megszorító intézkedéseket vezetett be a hódmezővásárhelyi önkormányzat és elrendelte a pénzügyi tartalékképzést csütörtöki rendkívüli ülésén. A döntéseket a pénzügyi-gazdasági válság elhúzódásával indokolták. Lázár János polgármester indítványára a közgyűlés egyhangúlag megszavazta, hogy az önkormányzat október 15-ével minden kötelezettségvállalást felfüggeszt. Utasították az önkormányzati intézményeket és a városi érdekeltségű gazdasági társaságokat a személyi és dologi kiadások csökkentésére, a folyamatban lévő fejlesztések áttekintésére. Minden intézmény és cég köteles október 31-ig javaslatot tenni költségei csökkentésére. Emellett a jegyző utasítást kapott arra, hogy az önkormányzat 2009. évi költségvetési koncepciójának összeállításában csak a törvény szerint kötelező önkormányzati feladatok és az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések finanszírozása szerepelhet. (MTI)
Fél 11-re megnyugodott a piac, a BUX visszaerősödött egészen mínusz 5,2 százalékig, jelenleg 13 724 ponton áll. Az OTP nem tudott javítani, a mínusz 8-10 százalékos környéken mozog. A Mol azonban jelentősen erősödött, mínusz 1,6 százalékon áll.
A forint is erősödésnek indult az elmúlt percekben, már 261-nél jár az euró jegyzése.