Az MSZP a kialakult pénzügyi, gazdasági helyzetre tekintettel befejezi az eredménykampányát, jelentette be Nyakó István. A szocialisták szóvivője szerint pártjának "van annyi stílusérzéke, hogy amikor az országot ilyen pénzügyi kihívás éri, akkor nem pártkampányt folytat és nem is saját kampányával van elfoglalva, hanem az ország előtt álló feladatok megoldásával". Nyakó szeptember 28-án jelentette be, hogy országos kampányba kezd az MSZP az elmúlt két év gazdasági eredményeinek megismertetéséért. A sajtóinformációk szerint a néhány tíz millió forintos kampányt egyébként is október közepéig tervezte az MSZP szórólapokon, óriásplakáton, valamint az írott sajtóban megjelenő a hirdetéseken. (MTI)
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.