A kőolaj ára több mint három dollárral esett, 2007 januárja óta legalacsonyabb szinten zárt Londonban és New Yorkban szerdán.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi lejárata 3,34 dollár csökkenéssel 52,37 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 3,17 dollárral 56,16 dollárra süllyedt.
Ennek az oka részben az a várakozás, hogy a globális gazdaság lassulása miatt csökken a világ olajkereslete. Gyengítette az energiahordozó árát a világ tőzsdéin bekövetkezett lejtmenet, valamint a dráguló dollár is. A trend kialakulásához hozzájárult a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) is, amely jelezte, hogy tovább csökkentheti a világ olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését. Az ezzel kapcsolatos havi jelentését csütörtökön ismerteti.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,82 százalék, 12,17 pont emelkedéssel 1489,46 ponton fejezte be a hétfői napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8116,03 ponton zárt, 0,48 százalék 38,47 pont nyereséggel.
Segítette a tőzsdeindexeket, hogy váratlanul jól alakult a meglévő lakóingatlanok decemberi értékesítése, és ez reményt keltett a befektetőkben.