George Bush elnök szinte minden nap igyekszik megnyugtatni az amerikai közvéleményt, hogy nincs ok pánikra, az ország gazdaságának jövője nincs veszélyben, de mintha üzenetével már nem törődne senki, szavai hatástalanok - olvasható a liberális The Washington Post hét végi számában.
Bush az utóbbi két hét során húsz alkalommal lépett a nyilvánosság elé, hogy közölje, "az amerikai nép bízhat a gazdaság jövőjében". A piac azonban nem hallgatott rá, folytatta a zuhanást. A Fehér Ház rózsakertjében mondott legutóbbi, pénteki elnöki beszéd előtt a Dow Jones ipari átlag 8530 ponton állt, üzenete után néhány perccel pedig 8224-re csökkent - írta Dana Milbank, az újság kolumnistája.
Az elnök a pár perces beszéd után - "házi feladatát letudta, ismét megnyugtatta a piacokat" - leutazott Floridába, hogy adományt gyűjtsön a republikánus választási kampányhoz.
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.