A kőolaj világpiaci ára pénteken hullámzó kereskedési nap után emelkedett záráskor, mert a nap - és a hónap -végén erőre kaptak a "short covering" üzletek. Hozzájárult az erősödéhez az is, hogy kifutóban vannak a novemberi jegyzések.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj 1,61 dolláros emelkedéssel 65,32 dolláron végzett Londonban a legközelebbi határidőre.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate decemberi szállításra 67,81 dolláron zárt New Yorkban, 1,85 dollárral drágábban a csütörtöki zárónál. A kontraktus azonban még így is a legnagyobb havi csökkenését szenvedte el azóta, hogy 1983-ban megkezdődött a kereskedés a New York-i árutőzsdén: októberben 32,83 dollárral lett olcsóbb miután lassul a felhasználás az Egyesült Államokban s a többi nagy fogyasztó országban. (MTI)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) meg akarja kétszerezni, 500 milliárd dollárra, a kormányzati hitelezésre rendelkezésre álló alapját, hogy a globális válságból eredő kihívásokra reagálni tudjon, közölte az IMF a honlapján. Az IMF-nek jelenleg 250 milliárd dollárja van kormányoknak nyújtandó kölcsönökre. Ehhez Japán ígért még pótlólagos 100 milliárd dollárt. A további 150 milliárd dollár megszerzésének lehetőségeit az igazgatótanács rövidesen áttekinti. Nem csak néhány gazdag ország megcsapolására gondolnak, ehelyett szó lehet a tagországok IMF-kvótájának növeléséről vagy kötvénykibocsátásról is.
A globális válság kapcsán az IMF eddig összesen 47,9 milliárd dollár készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Fehéroroszország, Izland, Lettország, Pakisztán, Szerbia, Ukrajna és Magyarország számára. Jóváhagyás alatt van egy keret El Salvador számára, és az IMF tárgyal Törökországgal. Ahogy halad az idő, más országoknak is szükségük lesz finanszírozásra, írták az IMF-jelentés szerzői. (MTI)