Erősödéssel indíthatnak a vezető európai tőzsdemutatók hétfőn, részben reagálva a legfejlettebb hét ipari ország hétvégi közös nyilatkozatára, amelyben azt fogalmazták meg, hogy stabilizálják a piacokat és megakadályozzák a vezető pénzügyi cégek összeomlását. Az amerikai pénzügyminiszter bejelentése szerint kollégáival agresszív tervet fogadtak el.
Vasárnap az eurózóna kormányfői is találkoztak és közös akciótervet fogadtak el meg a pénzügyi válság leküzdésére. Ennek lényege a bankközi hitelek állami garantálása és szükség esetén a bankok újratőkésítése a banki csődök megakadályozására. Az eurózóna tagállamai külön-külön jelentik be intézkedéseiket, várhatóan még hétfőn.
Ezekre a hírekre gyengült az euró, és emelkedett a kőolaj, valamint az arany ára. A vezető ázsiai tőzsdék jórészt nyereségen álltak, a New York-i értéktőzsde határidős jegyzései jóval a pénteki záróérték felett voltak.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni tőzsde irányadó FTSE100 indexe 183 pont emelkedéssel 4115 ponton kezd, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 168 pont növekedéssel 4712 ponton indít hétfőn. Röviddel 7:30 óra után az euró 1,3514 dollárra hanyatlott a pénteki 1,3574 dollárról. A dollár 100,77 jenről 100,10 jenre gyengült. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 2,1 dollár emelkedéssel 79,80 dolláron állt. (MTI)
Az elemzői várakozásokat meghaladó egy részvényre jutó nyereségről számolhatott be a Procter & Gamble ma közzétett gyorsjelentésében, miután a társaság árat tudott emelni a negyedévben és újabb termékeket kezdett forgalmazni.
Ugyanakkor a menedzsment lefelé módosította 2008-ra vonatkozó várakozásainak alsó sávját, az idei évben a vállalat egy részvényre jutó nyeresége 4,15 és 4,25 dollár között lehet, míg korábban 4,18 és 4,25 dollár közötti EPS-t jósolt. A kilátások romlását a nyersanyagárak és a devizaárfolyamok volatilitásával magyarázza a vezetőség.
A svéd parlament szerdán 200 milliárd dollár (1,5 billió svéd korona) értékű csomagot fogadott el a pénzügyi szektor megmentésére. A pénzösszeg módot ad a kormánynak arra, hogy hitelgaranciát biztosítson a bankoknak és a jelzáloghiteleket nyújtó pénzintézeteknek, bővítse ezzel azok likviditását a globális pénzügyi zavarok idején. Egyidejűleg kétmilliárd dollár értékű stabilitási alapot is létrehoznak az esetleg fizetési zavarba került bankok kisegítésére.
Mats Odell, a pénzügyi piac minisztere arról tájékoztatta a parlamenti képviselőket, hogy a svéd bankok viszonylag jó helyzetben vannak, de "senki sem lehet biztos abban a mostani zavarok közepette, hogy a válság nem mélyül el." A hitelgarancia a középtávú hitelekre szól és április 30-ig lesz érvényben, de a jövő év végéig meghosszabbítható. A garanciát igénybe vevő bankoknak díjat kell fizetniük, továbbá felső vezetőik jövedelmének korlátozását is vállalniuk kell.
Annak ellenére, hogy 15 százalék fölé nem kerülhet az OTP árfolyama, a vevők egyre csak gyűlnek. A könyvben már egymillió darabos vételi oldal torlódott fel, várva az eladókat. Akik persze nem jönnek, látva a befektetői hangulatban beállt fordulatot.
Ennek is köszönhető az, hogy a bankpapírok forgalma az ötmilliárd forintos szinttől nem igazán tudott mindeddig elrugaszkodni. A vételi oldalin álló egymillió darabos megbízás már több mint ezer befektetőhöz köthető, az összes részvénymennyiség 0,35 százalékát kitéve.