Ez a poszt a következő Percről percre része:

Pénzügyi pánik, gazdasági válság

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Alan Greenspan, aki 1987 és 2006 között volt az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke volt, csütörtökön a képviselőház bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a hitelválság úgy érte az amerikai gazdaságot, mint egy cunami.

    „Most sem értem pontosan, hogy mi is történt” – mondta Greenspan, akit sokan nagyban felelősnek tartanak a most kialakult helyzetért, mivel nem vonta határozottabb ellenőrzés alá az amerikai bankokat.

  • Egész nap hektikus kereskedés jellemezte a New York-i tőzsdéket: pluszban nyitottak, mínuszba estek, ismét pluszba fordultak, majd nagy mínuszba csaptak át. De zárásra végül majdnem minden index emelkedett: a Dow Jones 2,02 százalékkal, az S&P500 1,26 százalékkal emelkedett. A Nasdaq viszont 0,7 százalékkal csökkent.
  • Minden amerikai tőzsdeindex nagy mínuszban van egy órával a kereskedés vége előtt. A legkisebb csökkenést a Dow Jones index szenvedte el a maga 2,3 százalékos esésével. Az S&P500 mutató eddig 3,1, a Nasdaq pedig 3,9 százalékos veszteséget mutat.
  • Egy dollárt meghaladó mértékben nőtt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön. Nem végleges adatok szerint az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi lejárata 1,66 dollár emelkedéssel 66,18 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 1,25 dollárral 68,00 dollárra nőtt. (MTI)
  • A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalásokat folytat több országnak nyújtandó hitelcsomag létrehozásáról. Ennek jóváhagyására várhatóan november elejéig sor kerül. A pénzintézet ugyanakkor cáfolta azokat a piacokon elterjedt híreszteléseket, hogy a csomag értéke eléri az ezer milliárd dollárt. Az IMF elegendő forrással rendelkezik a hitelnyújtáshoz, és az összegeket szükség esetén azonnal rendelkezésre bocsátja - tartalmazza a nemzetközi szervezet csütörtökön ismertetett közleménye. Ebben egyben cáfolta azt a szóbeszédet, hogy a feltörekvő országoknak szánt támogatás ezer milliárd dollár lenne. (MTI)
  • A kezdeti csökkenés, majd emelkedés után a veszteséges oldalon álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, a kereskedés leállítása előtt két órával. Közép-európai idő szerint 20 órakor a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 130,38 pont csökkenéssel 8388,83 ponton volt. A technológiai részvények Nasdaq mutatója 53,58 ponttal 1562,17 pontra gyengült. (MTI)
  • Nem hivatalos csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió állam-, illetve kormányfői november 7-én Brüsszelben - közölte csütörtökön az EU soros francia elnöksége. A kötetlen találkozó azt a célt szolgálja, hogy előkészítsék az uniós kereteknél szélesebb körű nemzetközi csúcstalálkozót, a globális pénzügyi válságra adandó válasz keresésének jegyében. (MTI)
  • Csütörtökön a Standard & Poor,s negatív kilátásra helyezte Bulgária deviza és beladosság-osztályzatát. A hitelminősítő ezt azzal indokolta, hogy az idei első nyolc hónapban a folyó fizetési hiány a GDP 14 százaléka volt. Miközben a tavalyi hiányt fedezték a közvetlen külföldi befektetések, azok most csökkennek. Az S&P ugyancsak csütörtökön döntött így Oroszországról is. (MTI)
  • Emelkedéssel indítottak az amerikai tőzsdeindexek, aztán mínuszba mentek, de gyorsan felpattantak és 2 százalékos pluszban is voltak. Onnan megint fordulat, olyannyira, hogy most már mind a három tőzsdeindex, a Dow Jones, a Nasdaq és az S&P500 is a negatív tartományban van.
  • Bő egy órája 275-ös forint/euró szintig erősödött a forint, ám most már 278 fölött jár a kurzus.
  • A globális gazdasági lassulás, a külföldi anyabankok felőli hitelcsapok szűkülése és a kényszerből magasan tartott jegybanki alapkamat a fő oka annak, amiért az általunk ismert első 2009-es recessziós várakozást megfogalmazta Magyarországra mai feltörekvő piaci elemzésében a Royal Bank of Canada (RBC) Capital Markets elemzői csapata.

    Az RBC londoni stratégái az eddigi 3,0 százalékos, jövő évi növekedési előrejelzésüket minden más feltörekvő piacnál nagyobb mértékben visszafogták: az új előrejelzés már 0,5 százalékos gazdasági visszaesést tartalmaz az idénre általuk várt 1,4 százalékos bővülési ütem után.

    Az RBC elemzői szerint a recessziós kilátás ellenére azért nem tudja a magyar monetáris politika (sem) kamatvágásokkal serkenteni a növekedést, mert a várható piaci környezetben ez fokozott tőkekivonást, a forint további jelentős gyengülését eredményezné az inflációs kilátások romlásával párhuzamosan. A londoni elemzők emiatt azt jósolják, hogy a tegnap 11,5 százaléka emelt magyar alapkamat akár tovább is emelkedhet, és jövő év végére csupán 9,00 százalékra fog majd csökkenni.

    (Portfolio)
  • A varsói tőzsde WIG20 indexe 3,94 százalékkal 1617,31 pontra gyengült csütörtökön. Egyebek között a legnagyobb hitelnyújtó PKO BP részvényára 1,6 százalékkal esett. A rézipari KGHM árfolyama 0,5 százalékkal csökkent, a távközlési TPSA részvényára 2,9 százalékkal süllyedt. Az olajipari PKN Orlen árfolyama 4,5 százalékkal 23,50 zlotyra hanyatlott. A varsói értéktőzsdén a Mol árfolyama 3,6 százalékos veszteséggel 127,00 zlotyn fejezte be a napot. (MTI)
  • Délután folytatódott a napközben 286 forint/eurós szintre zuhant forint erősödése. Öt óra után néhány perccel már ismét 275 forint alatt is születtek kötések az euróra.
  • A litván központi bank visszafogta az idei és a jövő évi gazdaságnövekedésre vonatkozó várakozását, ugyanakkor azzal számol, hogy 2009-ben egyszámjegyűre mérséklődik az infláció üteme. A jegybank csütörtöki közleménye szerint az idei GDP-növekedési előrejelzését 6,0 százalékról 4,2 százalékra, a jövő évit 4,2 százalékról 1,2 százalékra módosította. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csupán 0,7 százalékos jövő évi litván gazdaságnövekedést vár. A litván jegybank legújabb előrejelzése szerint az idei átlagos infláció 11,6 százalék lesz az eddig várt 11,8 százalék helyett. Jövőre tovább lassul az infláció, 6,9 százalék lesz, míg korábban 7,8 százalék szerepelt a jegybank becslésében. (MTI)
  • Az elmúlt másfél órában tendenciaszerű forintmozgás nem következett be. Az euróval szembeni jegyzések 277-280 között hullámoznak, miközben a lengyel zloty is mintegy 3 százalékpontot faragott le a kora délutánig felhalmozott 5 százalékos zuhanásából. A dél-afrikai rand és a török líra is kezdi összeszedni magát amellett is, hogy a dollár továbbra is rendkívül erős az euróval szemben. (Portfolio.hu)
  • Fölfelé nyitottak, a kereskedés első félórájában mínuszba kerültek, de már ismét szolid pluszban vannak a New York-i börzék. A Dow Jones 2,66, az S&P 2,33, a Nasdaq 1,47 százalékot erősödött az első órában.
  • Öt százalék körüli mértékben esett csütörtökön a zloty árfolyama az euróhoz képest és közel 27 havi mélypontra került. A veszteség délutánra mérséklődött. A pénzügyminisztérium szerint átmeneti a zloty hanyatlása, a gyengülésnek nincsenek fundamentális okai, a zloty átmeneti gyengülését globális tényezők okozzák. A bankközi devizapiacon 15.30-kor az eurót 3,8860 zlotyn jegyezték, miután szerdán késő este 3,8090 zlotyn volt. Csütörtökön az eddigi napi mélypont 3,9878 zloty/euró volt. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    Egyre több házat árvereznek el Amerikában

    Az idei harmadik negyedévben összesen 765 558 amerikai ingatlant árvereztek el, vagy figyelmeztették a tulajdonosokat az árverezési procedúra megindulására. A rekordnak számító összeg az elmúlt negyedévhez képest 3 százalékos emelkedésnek felel meg, azonban az talán már bizakodásra adhat okot, hogy szeptemberben az eljárások 12 százalékos csökkenést mutattak az augusztusi értékhez képest.
  • A Dow Jones 0,25, az S&P tőzsdeindex 0,26 százalékos emelkedéssel kezdte a kereskedést csütörtökön, és az első percekben mindkettő 0,8 százalékos plusz fülé emelkedett. A Nasdaq 0,91 százalékkal emelkedett nyitáskor.
  • A recessziótól tartó francia gazdaság támogatására és a munkahelyek megvédésére Nicolas Sarkozy államfő többek között egy "állami intervenciós alap" létrehozásáról döntött, valamint a kis- és középvállalatok új befektetetéseire 2010-ig adómentességet jelentett be csütörtökön a kelet-franciaországi Annecyban tett látogatásán. A még az év vége előtt megalakuló intervenciós állami alap feladata a nehézségbe került francia "stratégiai vállalatok" kisegítése lesz. A hitelválságtól tartva egy hitelközvetítői posztot is létrehoz az állam. Az azt betöltő személy megyéről megyére fogja ellenőrizni, hogy a bankok miként és tényleg folyósítanak-e kölcsönt a vállalatoknak, továbbá szükség esetén a vállalkozói kérésére segít a közvetítésben a hitelfelvételhez. (MTI)
  • 15 ezerrel 478 ezer főre emelkedett az Egyesült Államokban múlt héten az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, ami kissé meghaladja az elemzői várakozásokat. A heti ingadozásokat kisimító és ezért a folyamatokat jobban tükröző négyhetes mozgóátlag közel ötezer fővel 480 ezer főre mérséklődött. (Portfolio.hu)
  • A tegnapi zuhanást követően újabb esésre kerülhet sor a mai amerikai piacnyitást követően, legalábbis a határidős indexek jelenlegi állásából erre lehet következtetni. A határidős indexek közül ugyanis a Dow 107, a Nasdaq 21.25, az S&P 500 15.7 pontos mínuszban áll a kedvezőtlen makroadatok és vállalati kilátások hatására. (Portfolio.hu)
  • Az orosz tőzsdefelügyelet utasítására csütörtökön egy órára felfüggesztették a kereskedést a rubel alapú MICEX tőzsdén, amely a leglikvidebb az orosz börzék közül. Az intézkedés kiváltó oka az volt, hogy a MICEX indexe 5 százalékot meghaladó limittel, 5,15 százalékkal gyengült. A vezető részvények közül több mint nyolc százalékkal esett a Norilsk Nickel és a Sberbank. (MTI)
  • Három óra körül néhány perc alatt 8 egységnyit erősödött, a 284-285-ös szintről 276 forint/euróra mozdult a forintárfolyam, amely most 276-278 között mozog. A Portfolio.hu szerint elképzelhető, hogy az amerikai befektetők kereskedésbe kapcsolódásával egyes szereplők már vonzó beszállási pontnak ítélték meg a forint gyenge szintjét és a korlátozott likviditású piacon viszonylag kis tételű megbízással is ilyen jelentős árelmozdulást tudtak elérni. A Magyar Nemzeti Bank hivatalosan nem tett közzé semmit.
  • Az orosz pénzügyi rendszer megmentésére fordított egyre nagyobb összegek, a csökkenő devizatartalékok és a jövőre már deficit felé tartó orosz állami költségvetés kockázataira hivatkozva az eddigi stabilról negatívra rontotta ma a Standard and Poor’s az orosz hosszú lejáratú deviza- és rövid lejáratú rubeladósságra érvényes besorolásai kilátásait. Az S&P közleménye szerint a hosszú lejáratú devizaadósságra érvényes "BBB+" besorolás, illetve a rövid lejáratú rubel adósságra érvényes "A-" besorolás nem változik, de az orosz bankrendszer mentésére irányuló egyre nagyobb pénzügyi erőfeszítések akár azt is eredményezhetik. (Portfolio.hu)
  • Több mint másfél éves mélypontjára, 3000 milliárd forintra zuhant az elmúlt hetek masszív eladásai nyomán a külföldiek kezében lévő magyar állampapírok állománya, amely a spekulatív megfontolások mellett jó magyarázó tényező a forint elmúlt hetekbeli komoly, a mai napon már történelmi mélypontig való esésére. (Portfolio.hu)
  • A Daimler német járműgyártó 213 millió dollár nyereséggel zárta a harmadik negyedévet, ami jelentős fordulat az egy évvel korábbi 1,5 milliárd dollár veszteséghez képest. A stuttgarti székhelyű, Mercedes-Benz, Smart és Maybach típusú autókat gyártó cég azt közölte, hogy a fordulat ellenére az értékesítése 7 százalékkal 23,8 milliárd dollárra hanyatlott elsősorban észak-amerikai eladásainak a csökkenése miatt. A járműgyártó vállalat csütörtökön azt közölte, hogy a pénzügyi válság, valamint a globális fogyasztói bizonytalanság vezetett eladásainak a csökkenéséhez, és bejelentette: ideiglenesen felfüggeszti részvényeinek a visszavásárlását. (MTI)
  • Alkalmazottainak tíz százalékát küldi el a Goldman Sachs befektetési, ez 3260 munkahelyet jelent, értesült a Wall Street Journal. (CNN)
  • Csökkenti az egyes modellek árait a nemzetközi pénzügyi válság miatt a Skoda autógyár Csehországban - jelentette be csütörtökön a Skoda Auto. Az árcsökkentés alapvetően a Fabia, a Roomster és a Superb modelleket érinti. Az Octáviák ára nem változik. Néhány esetben az árcsökkenés eléri a 100 ezer koronát (ez nagyjából egymillió forint). A rendszerváltás után nagyon jól menő, és sikeresen növekvő Skoda gyárnak ez az első komoly árcsökkentése. (MTI)
  • Továbbra is 2-4 százalékos veszteséget mutatnak a főbb európai tőzsdeindexek, az amerikai mozgást megelőlegező határidős amerikai indexek is mínuszban állnak.