Jelentősen csökkent a kelet-európai valuták árfolyama az euróhoz képest péntek délelőtt, miután a recessziós félelmek és a növekvő kockázatok miatt a kereskedők eladnak a felzárkózó piacokon. A forint kétéves mélypontra esett az euróval szemben: az árfolyam péntek délelőtt 263,15 forint volt, 3,18 százalékkal alacsonyabb, mint csütörtökön délután a helyi bankközi kereskedésben. A lengyel zloty ennél is jobban gyengült, 3,93 százalékkal: péntek délelőtt egy euró 3,619 zlotyt ért.
A kis hozamú cseh korona jobban bírja a megpróbáltatásokat, de négyhavi mélypontra esett, 0,21 százalékkal esett, 24,82/euróra. A román lej 1,39 százalékot esett, az euró 3,86 lejt ért péntek délelőtt. A kelet-európai uniós tagországok jegybankjai közül eddig a magyar bankelnök és a lengyel monetáris tanács egyik tagja foglalt állást a kérdésben: miként Simor András magyar jegybankelnök és a lengyel illetékes is azt mondta, hogy hasonlóan nincs fundamentális alapja a nemzeti valuta gyengülésének. Mindamellett a lengyel jegybank péntek délelőtt rendkívüli tanácskozást tart, majd közleményt fog kiadni a nap folyamán.
A brit gazdaság recessziója már elkezdődött, és jövőre meredek visszaesés várható a Bank of England szerdán kiadott új inflációs jelentése szerint. A brit jegybank drámai előrejelzésének hatására rekord mélységbe süllyedt az egyébként is jó ideje gyengélkedő font az euróval szemben. Mervyn King, a központi bank kormányzója a jelentést ismertető londoni sajtótájékoztatóján kijelentette: a brit gazdaság recessziója valószínűleg már a mostani második félévben elkezdődött.
A Bank of England szerdai jelentésében a központi forgatókönyv az, hogy a brit hazai össztermék (GDP), éves szintre számolva, 2 százalékkal visszaesik a jövő év első felében. A brit statisztikai intézet múlt hónap végén kiadott előzetes becslése szerint már a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal zsugorodott a brit GDP az előző negyedévhez mérve. A visszaesés ténye nem lepte meg a piacot, mértéke azonban igen: elemzők előzetesen 0,2 százalékos negyedéves GDP-csökkenést jósoltak. (MTI)
Az Európai Bizottság szerdán azt javasolta, hogy szigorítsanak a hitelminősítő intézetek tevékenységére vonatkozó szabályokon. A javaslat a pénzügyi válság kezelésére irányuló csomag részét képezi. A javaslat biztosítaná, hogy a hitelminősítéseket ne befolyásolják érdekellentétek, hogy az intézetek folyamatosan szem előtt tartsák a minősítési módszerek és a minősítések megfelelőségét, valamint hogy a hitelminősítő intézetek átlátható módon járjanak el.
A szabályozás szigorító javaslatainak értelmében a hitelminősítő intézetek a jövőben nem végezhetnének tanácsadási tevékenységet. Tilos lenne egy adott pénzügyi eszköz minősítése, ha nem rendelkeznek a minősítéshez szükséges mennyiségű megbízható adattal. Ezen túlmenősen tájékoztatást kellene nyújtaniuk a minősítések elkészítésekor használt modellekről, módszerekről és alapfeltételezésekről. Évente "átláthatósági jelentést" kellene közzétenniük, valamint belső felülvizsgálattal kellene ellenőrizniük az elkészített minősítéseket.
(MTI)Októberben jelentősen csökkent a kéthetes MNB-kötvények átlagállománya, miközben a hitelintézetek egynapos betéteinek átlagállománya csaknem 302 milliárd forinttal emelkedett, amelynek hátterében a bankok fokozottan óvatos likviditáskezelése áll - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank szerdán publikált októberi statisztikai mérlege mind az eszköz, mind a forrásoldalon a bankok óvatos likviditáskezelését tükrözi.
Az egyéb eszközök átlagállomány-növekedésének döntő része az októberben bevezetett, kéthetes és hathónapos jegybanki hitelek igénybevételére vezethető vissza. A hitelintézetek a tulajdonukban lévő kéthetes MNB-kötvények állományát október végére 359,5 milliárd forinttal 603,9 milliárdra csökkentették. Az így felszabaduló likviditás döntő hányada az egynapos jegybanki betétbe áramlott, amelynek átlagos októberi állománya 350,6 milliárd forintra nőtt a szeptemberi 48,8 milliárd forintról.