Jelentősen csökkent a kelet-európai valuták árfolyama az euróhoz képest péntek délelőtt, miután a recessziós félelmek és a növekvő kockázatok miatt a kereskedők eladnak a felzárkózó piacokon. A forint kétéves mélypontra esett az euróval szemben: az árfolyam péntek délelőtt 263,15 forint volt, 3,18 százalékkal alacsonyabb, mint csütörtökön délután a helyi bankközi kereskedésben. A lengyel zloty ennél is jobban gyengült, 3,93 százalékkal: péntek délelőtt egy euró 3,619 zlotyt ért.
A kis hozamú cseh korona jobban bírja a megpróbáltatásokat, de négyhavi mélypontra esett, 0,21 százalékkal esett, 24,82/euróra. A román lej 1,39 százalékot esett, az euró 3,86 lejt ért péntek délelőtt. A kelet-európai uniós tagországok jegybankjai közül eddig a magyar bankelnök és a lengyel monetáris tanács egyik tagja foglalt állást a kérdésben: miként Simor András magyar jegybankelnök és a lengyel illetékes is azt mondta, hogy hasonlóan nincs fundamentális alapja a nemzeti valuta gyengülésének. Mindamellett a lengyel jegybank péntek délelőtt rendkívüli tanácskozást tart, majd közleményt fog kiadni a nap folyamán.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön jóváhagyta a pénzintézet által Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeretet. A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzügyi szervezet igazgatósága helyi idő szerint délután ülésezett. (MTI)
A pénzügyi válság arra kényszerítheti a Gazprom orosz gázipari céget, hogy felülvizsgálja a Magyarországon is áthaladó, Oroszországot Nyugat-Európával összekötő Déli Áramlat gázvezeték tervét.
Sztaniszlav Cigankov, a Gazprom nemzetközi üzleti osztályának a vezetője egy Szlovéniában tartott fórumon azt mondta, hogy a pénzügyi válság minden nagy vállalatot érint, és ez alól a Gazprom sem kivétel. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Déli Áramlat továbbra is kiemelt fontosságú terv a Gazprom számára.
A múlt héten a Vedomosztyi című orosz lap arról számolt be, hogy a Gazprom két évvel 2015-ig elhalasztja a Déli Áramlat gázvezeték üzembe helyezését. Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója januárban még azt mondta, hogy a Déli Áramlat első szakasza 2013-ban indul be. A lap által megszerzett dokumentumok szerint az első szakaszt 2015-ben adják át. (MTI)
Négy és fél dollárral csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban csütörtökön. Az árgyengülés oka a globális gazdaság gyenge kilátása volt, illetve annak a hatása a kőolaj és az olajtermékek keresletére.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi lejárata 4,44 dollár gyengüléssel 57,43 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 4,53 dollárral 60,77 dollárra süllyedt.
A globális gazdasági válságot jól tükrözi, hogy csütörtökön a brit központi bank (BoE) másfél százalékponttal, az Európai Központi Bank (EKB) fél százalékponttal csökkentette az alapkamatot a gazdaság élénkítése céljából.
Eközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt közölte, hogy a második világháború vége óta jövőre először csökken a fejlett országok hazai összterméke. Októberben az IMF még 0,5 százalékos jövő évi gazdaságnövekedést várt a fejlett országokban. Ezt most 0,3 százalékos csökkenésre változtatta. (MTI)