"Négy hibát követtünk el" címmel közölt interjút Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a Le Monde című francia napilap szerda délután megjelent számában. A párizsi újság azon kérdésre, hogy Magyarország csődhelyzetben volt-e, amikor a Nemzetközi Valutalaphoz (IMF) fordult kérelmével, a kormányfő elmondta: a forint olyan támadást szenvedett el, mint amilyet a kilencvenes évek elején az angol font. A vállalkozások és a lakosság nyakig eladósodottak devizában, a válság befagyasztotta a pénzügyi piacokat, a forint esni kezdett, azoknak, akik hitelt vettek fel, még jobban el kellett adósodniuk a visszafizetéshez, s mindezt jól kiszámították azok, akik a magyar valutára spekuláltak.
A Le Monde szerint Gyurcsánynak az állami kiadásokra irányuló politikája növelte az államháztartási hiányt, a megszorító intézkedések viszont a növekedést fenyegetik. A lap azon felvetésére, hogy akkor hol követte el a hibát, a miniszterelnök úgy válaszolt: "azonkívül, ami a nemzetközi pénzügyi válságból adódik, négy alapvető hibát követtünk el". A miniszterelnök szerint az első az volt, hogy nem ösztönözték a lakosságot a megtakarításra. Ez annak a nyolc évvel ezelőtt megkezdődött politikának a következménye szerinte, amely az embereket a folyamatos pénzköltésre ösztönözte. A második hiba az volt, hogy 2000 és 2006 között az egymást követő három kormány túl sokat költött és lényegesen növelte a költségvetési hiányt. "Ebből 18 hónapot vállalok" - tette hozzá Gyurcsány. A harmadik hiba meggyőződése szerint a reformok elégtelensége volt, az ellenzék ugyanis folyamatosan azok megakadályozásán mesterkedett, a negyedik hiba pedig a vállalatok és a lakosság devizalapú eladósodása, még akkor is, ha a jelenség az egész régióban megfigyelhető - véli a miniszterelnök. (MTI)
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.