Magyarország azzal, hogy hihetetlenül gyorsan lépett, a legstabilabb pénzügyi helyzetet megteremtő országok közé került, nyilatkozta a Klub Rádiónak Gyurcsány Ferenc. Igaz, szerinte ezzel csak a legnagyobb veszélyt sikerült elhárítani, azt, hogy elértéktelenedjenek a bérek és a nyugdíjak. Hozzátette, hogy a pénzügyi válság első szakaszát érzése szerint jól menedzselték, most arra kell készülni, hogy a gazdasági válság hatásait is enyhítsék. Magyarországnak jövőre összesen 30 milliárd euró értékű hitele jár le, de ebből csak hárommilliárd az államé, a többi az embereknél, a vállalatoknál és a bankoknál van, mondta, hozzátéve, hogy nem az ő dolga eldönteni, hogy állampapír finanszírozásból biztosítsák az állam működését, vagy az állampapírok helyére léptessék oda a Nemzetközi Valutaalap (IMF) forrásait. Megjegyezte, hogy ez utóbbit minden bizonnyal megengedi majd a megkötendő szerződés.
A miniszterelnök szerint a közszférában dolgozóknak kevésbé kell félniük attól, hogy elveszíthetik munkájukat, mert ott nincs nyomás a létszámcsökkentésre. Az egyéb ágazatokban nem zárta ki, hogy néhány tízezer ember elveszítheti munkahelyét. Ezt tartja a válság legfenyegetőbb rémének. (MTI)
A Magyarországi Volksbank Zrt. folytatja devizahitelezését. Az új hitelek értékesítésénél ezentúl az euró és a forinthitelezésre koncentrál. Az ügyfelek érdekében további intézkedésig felfüggesztette a svájci frank és dollár alapú új hitelek folyósítását. Ez nem érinti a svájci frank illetve dollár alapú, meglévő hitelszerződéseket és a már befogadott és folyósítás előtt lévő hitelkérelmeket.
Az intézkedést kizárólag a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható nagyon erős kamat- és árfolyamváltozások indokolják. Ez különösen a svájci frankot érinti, mivel a svájci frankban a kamat különbség az euróhoz képest korábban elég nagy volt ahhoz, hogy az árfolyamkockázatot kompenzálja. A kamatkülönbség ugyanakkor az elmúlt időkben olyan nagymértékben csökkent, és a volatilitás olyanképpen megnőtt, hogy az ügyfeleknek nem tanácsolják a svájci frank alapú hitelek felvételét.