Az északi szigetország a pénzpiaci katasztrófát követően újra a természeti erőforrásaira koncentrál majd - mondta az izlandi miniszterelnök. Az izlandi kormányfő a szigetország bankrendszerének összedőlését követően Izland kiaknázatlan természeti erőforrásaira hívta fel a lakosság figyelmét, egyúttal elismerte azt is, hogy Izland túl kicsi ahhoz, hogy akkora pénzügyi rendszert tartson fenn, amely épp a napoknak rendkívüli robajjal dőlt be - írta a Bloomberg.
Az izlandiak úgy vélik, hogy azt követően, hogy kivették a részüket az elmúlt évtized során kialakult banki virágzásból, most eljött az ideje, hogy ismét országuk természeti adottságaira, a geotermikus energiák kiaknázására, valamint a halászatra koncentrálnának, hiszen ezzel segíthetik országuk túlélését.
Napi OnlineKedden a Világbank sürgette Bulgáriát: készítsen gazdasági szükségtervet, gondolván arra, hogy az úgynevezett felzárkózó gazdaságok a globális pénzügyi válság miatt komoly nehézségekkel nézhetnek szembe. Bulgária érzékelte ezt, derül ki a jelentésekből, melyek szerint a jövő évi gazdasági bővülésre vonatkozó 6,5 százalékos régebbi prognózisát hétfőn 4,7 százalékosra vette vissza.
A Világbank bulgáriai képviselője szerint nincsenek megfelelő intézkedési tervek: a munkanélküliség növekedése esetére például nincs a hazai kereslet stimulálását célzó intézkedés. A kiadások csökkentése helyett a kormányzat nagy beruházásokat tervez a nagy tartalékokból, mert aggódik a külföldi befektetések elapadásától. Az országnak jelentős fizetési mérleghiánya van, emiatt, valamint jelentősebb küladósságának apasztása miatt erősen függ a hitelfelvételektől, e tekintetben olyan sérülékeny, mint a kis balti államok.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága felkéri a kormányt arra, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) csak kiemelten fontos, jól megfogalmazott feladatokkal bízza meg, mert ezeket lehet maradéktalanul végrehajtani, mondta el Tóth Károly, a bizottság szocialista alelnöke a bizottság zárt ülése után. A főigazgatót a kialakult pénzügyi válság Magyarországot érintő nemzetbiztonsági hatásairól, az ezzel kapcsolatos információgyűjtés módszereiről és a magyar gazdaságot, a forintot, és néhány tőzsdei céget ért külföldi támadás elhárításáról hallgatták meg.
A bizottság alelnöke elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a magyar gazdaság, a forint, és a tőzsdei részvények árfolyamának alakulását, és amennyiben szükséges, akár soron kívül is meghallgatják az NBH főigazgatóját arról, hogy miképpen próbálja a szolgálat kivédeni a külföldről érkező beavatkozásokat. Tóth Károly kiemelte, hogy a jelenlegihez hasonló válsághelyzetben a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatai ugrásszerűen megnőnek, így több pénzügyi forrást kell biztosítani számukra. A bizottság alelnöke szerint a jövő évi, többször átdolgozott költségvetésben az NBH számára címzett összeg elégséges a szolgálat megnövekedett feladatainak ellátására, a pontos összeget azonban nem tudta megnevezni. (FH)