A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,60 pontos, 2,09 százalékos emelkedéssel, 11.981,26 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 18,94 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy a nemzetközi hangulat a kereskedés nagy részében negatív volt, majd megfordult az újabb FED mentőcsomag hírére az indexek emelkedni kezdtek. A BUX alakulásában ugyanakkor még egész nap érződött a hétfői lendület - amelyet a Magyar Nemzeti Bank alapkamat-vágása indukált -, ám az elemző szerint ez szerdára már könnyen kifulladhat. Így Balásy Zsolt nagy esélyt adott a profitrealizálásnak.
A BÉT-et kedden is meghatározó mértékben az OTP és Mol papírjai húzták, több, mint 3 százalékos emelkedéssel. A szakember ugyanakkor furcsállta, hogy a Magyar Telekom részvényei a kedvező üzletmenet ellenére sem erősödtek szignifikáns módon. A Concorde elemzője szerint a BÉT ismét hullámvasúton van, és a mostani enyhe emelkedésnek is hamarosan vége szakad.
A Mol 300 forinttal, 3,16 százalékkal 9.800 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 91 forinttal, 3,40 százalékkal 2.770 forintra nőtt, forgalmuk 11,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,71 százalékkal 565 forintra emelkedett, forgalma 2,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 330 forinttal, 1,30 százalékkal 25.700 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 241,3 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,36 százalékkal 10.960 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.526,99 ponton zárt hétfőn, ez 2,75 pontos, 0,18 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva. (MTI)
Alan Greenspan, aki 1987 és 2006 között volt az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke volt, csütörtökön a képviselőház bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy a hitelválság úgy érte az amerikai gazdaságot, mint egy cunami.
„Most sem értem pontosan, hogy mi is történt” – mondta Greenspan, akit sokan nagyban felelősnek tartanak a most kialakult helyzetért, mivel nem vonta határozottabb ellenőrzés alá az amerikai bankokat.
A globális gazdasági lassulás, a külföldi anyabankok felőli hitelcsapok szűkülése és a kényszerből magasan tartott jegybanki alapkamat a fő oka annak, amiért az általunk ismert első 2009-es recessziós várakozást megfogalmazta Magyarországra mai feltörekvő piaci elemzésében a Royal Bank of Canada (RBC) Capital Markets elemzői csapata.
Az RBC londoni stratégái az eddigi 3,0 százalékos, jövő évi növekedési előrejelzésüket minden más feltörekvő piacnál nagyobb mértékben visszafogták: az új előrejelzés már 0,5 százalékos gazdasági visszaesést tartalmaz az idénre általuk várt 1,4 százalékos bővülési ütem után.
Az RBC elemzői szerint a recessziós kilátás ellenére azért nem tudja a magyar monetáris politika (sem) kamatvágásokkal serkenteni a növekedést, mert a várható piaci környezetben ez fokozott tőkekivonást, a forint további jelentős gyengülését eredményezné az inflációs kilátások romlásával párhuzamosan. A londoni elemzők emiatt azt jósolják, hogy a tegnap 11,5 százaléka emelt magyar alapkamat akár tovább is emelkedhet, és jövő év végére csupán 9,00 százalékra fog majd csökkenni.
(Portfolio)