Veszteséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán. A tőzsdemutatók nagy csökkenéssel kezdték a napot, majd napközben a nyereséges oldalra kerültek és mintegy húsz perccel a kereskedés leállítása előtt ismét jelentősen gyengülni kezdtek. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,8 százalék (14,55 pont) csökkenéssel 1740,33 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 9258,10 ponton zárt, 2,0 százalék (189,01 pont) gyengüléssel. A DJIA indexe a héten eddig 10 százalékkal süllyedt.
Erősítette a befektetői bizonytalanságot, hogy megkezdődött a harmadik negyedévi vállalati gyorsjelentések időszaka, és az elsőként adatismertető Alcoa alumíniumipari cég a vártnál kisebb profitról számolt be. Az Alcoa bejelentette tovább, hogy a piaci bizonytalanság miatt leállítja nagy tőkebefektetéseit. A kereskedés utolsó mintegy 30 percére az amerikai pénzügyminiszternek az a kijelentése nyomta rá a bélyegét, hogy a pénzügyi válságba került cégek állami felvásárlása csak hetek múlva veszi kezdetét. E kijelentésre az addig nyereséges oldalon álló tőzsdemutatók azonnal gyengülni kezdtek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 799 pontos eséssel mínusz 6,1 százalékon zárt. A vezető részvények mind estek, az OTP 8,6 százalékkal, a Mol 8 százalékkal, a Magyar Telekom 4,6 százalékkal, a Richter 3,6 százalékkal.
A forint egész nap nagyon ingadozott 266 és 270 forint között, végül a nap égén 267-268 forintért adták az eurót.
Az Opel dolgozóinak heves ellenállását váltotta ki a súlyos pénzzavarba került amerikai anyavállalat takarékossági terve, amelynek része az is, hogy a dolgozók bérét jövőre nem emelnék. A német üzemek számára elfogadhatatlan a General Motors követelése, hogy az 55 ezer európai Opel-dolgozó bére jövőre az idei szinten maradjon - jelentette ki a bochumi gyár üzemi tanácsának elnöke. Rainer Einenkel leszögezte, hogy egyértelmű kollektív szerződésük van, amit csak az IG Metall szakszervezeti szövetség jóváhagyásával lehet megváltoztatni, ehhez pedig az IG Metall nem járul hozzá.
A német üzemek - Rüsselsheim, Bochum, Eisenach, Kaiserslautern - 25 670 Opel-dolgozó tartja magát eddigi követeléséhez, a nyolc százalékos jövő évi béremeléshez. A GM viszont legalább 200 millió eurót akar megtakarítani jövőre az európai béreken, s tovább 550 milliót egyéb költségek lefaragásával. Ugyanakkor az üzemek jövője szerződésben biztosított az Opel vezetése szerint: Rüsselsheimben 2010-ig, Bochumban 2016-ig nem lesz leépítés. A tervezett beruházásokat is teljes egészében megvalósítják, a következő öt évben az Opelnél 9 milliárd eurót fordítanak új modellekre.
(Portfolio)Az Aspöck Hungária Kft. visszamondja a munkaügyi minisztérium támogatását a megrendelések csökkenése miatt, és egy évvel később építi meg tervezett bonyhádi üzemét.
A cél a beruházás átütemezése, amelyről így legkorábban 2010-ben lehet szó róla. Az osztrák Aspöck Holding GmbH magyar cége a tervek szerint a jövő évben egy háromezer négyzetméteres üzemcsarnokot épített volna fel Bonyhádon. A kamionokhoz lámpatesteket készítő vállalat a projekt elhalasztása miatt kénytelen volt visszamondani a munkaügyi minisztériumtól elnyert 160 millió forintos támogatást, amelynek fejében 134 dolgozót foglalkoztatott volna.
A varsói tőzsde WIG20 indexe 1,61 százalékkal 1848,58 pontra erősödött hétfőn. Viszont a varsói értéktőzsdén a Mol árfolyama 0,99 százalékos veszteséggel 150,00 zlotyn fejezte be a napot.
Az amerikai kormány az eredetileg tervezett 85 milliárd helyett 150 milliárd dolláros pénzügyi mentőhálót tart a világ legnagyobb biztosítója, az American International Group (AIG) alá, közölte a The Wall Street Journal hétdőn, az előző este erről kötött megállapodást ismertetve. A kormányzat 60 milliárd dollár kölcsönt nyújt az AIG-nek, 40 milliárd dollárért elsőbbségi részvényeket vásárol a cégből, és 50 milliárd dollárt szán két részletben a cég befagyott pénzügyi eszközeinek felvásárlására, írta az újság az ügylethez közeli forrásra hivatkozva.
Az ügyletnek komoly politikai következményei lehetnek, különösen a kongresszus demokrata párti vezetői tiltakozhatnak, hiszen a pénzügyminisztérium, miközben az óriásbiztosítót kimenti, a detroiti autóiparnak mindeddig nem volt hajlandó segítő kezet nyújtani.