Veszteséggel zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán. A tőzsdemutatók nagy csökkenéssel kezdték a napot, majd napközben a nyereséges oldalra kerültek és mintegy húsz perccel a kereskedés leállítása előtt ismét jelentősen gyengülni kezdtek. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,8 százalék (14,55 pont) csökkenéssel 1740,33 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 9258,10 ponton zárt, 2,0 százalék (189,01 pont) gyengüléssel. A DJIA indexe a héten eddig 10 százalékkal süllyedt.
Erősítette a befektetői bizonytalanságot, hogy megkezdődött a harmadik negyedévi vállalati gyorsjelentések időszaka, és az elsőként adatismertető Alcoa alumíniumipari cég a vártnál kisebb profitról számolt be. Az Alcoa bejelentette tovább, hogy a piaci bizonytalanság miatt leállítja nagy tőkebefektetéseit. A kereskedés utolsó mintegy 30 percére az amerikai pénzügyminiszternek az a kijelentése nyomta rá a bélyegét, hogy a pénzügyi válságba került cégek állami felvásárlása csak hetek múlva veszi kezdetét. E kijelentésre az addig nyereséges oldalon álló tőzsdemutatók azonnal gyengülni kezdtek.
A legnagyobb japán autógyártó, a Toyota November közepén újra megindítja a munkát három amerikai üzemében. A cég pénteki bejelentése szerint a Texas, Indiana és Alabama államokban működő gyárakban összeállított járműveket a közel-keleti, és latin-amerikai piacra szánják. De ennek ellenére tíz év óta először a Toyota eladásai is csökkenenek idén a globális gazdasági válság következtében.
A cég szóvivője szerint az újra megnyitott amerikai üzemekben évente 15 ezer Sequoia szabadidő-terepjárót akarnak gyártani a közel-keleti, míg további 150 Sequoia terepjárót és 1000 Tundra pickup-terepjárót szánnak a latin-amerikai exportra.
A legnagyobb japán autógyár augusztusban zárta be három amerikai üzemét, miután az Egyesült Államokban csökkent a kereslet az új járművek iránt. Az amerikai autógyárak termékeivel szemben a japán cég üzemanyag-takarékos járművei iránt korábban nagy volt a kereslet. A globális gazdasági válság következtében azonban szeptemberben 29.5 százalékkal csökkent a Toyota amerikai értékesítéseinek száma. (Független Hírügynökség)