Ez a poszt a következő Percről percre része:

Pénzügyi pánik, gazdasági válság

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 5 százalékos zuhanást produkált a japán tőzsdeindex, ám a Nikkei visszaesése lehetett volna nagyobb is, ha az ottani jegybank nem mérsékli 0,5-ről 0,3 százalékra az irányadó kamatot. A hongkongi börze mutatója másfél százalékot csökkent.
  • Bírósági felügyelet alá helyezték Párizsban azt a brókert, aki feltehetően felelős az egyik legnagyobb francia lakossági bank, a Caisse d'Épargne 751 millió eurós veszteségéért. A brókert szerdán vették őrizetbe, annak az előzetes eljárásnak a keretében tartóztatták le, amelyet múlt pénteken hivatali visszaélés gyanújával ismeretlen tettes ellen indítottak a banknak az elmúlt hetek tőzsdepánikja idején bekövetkezett veszteségei miatt. A bank október 17-én jelentette be, hogy 600 millió eurót veszített egy tőzsdei tranzakcióban a pánik idején. A bank derivatív termékekért felelős csapatában az egyik bróker szeptember 15. óta nem tartotta be a tőzsdén befektethető összeghatárokat, annak ellenére, hogy a "piaci körülményekre való tekintettel" erre vonatkozó instrukciókat kapott a bank vezetőségétől, s a belső ellenőrzés megkerülésével saját kezdeményezésére több alkalommal jelentős összegeket kockáztatott a tőzsdén. (MTI)

  • Csütörtökön nyereséggel zártak a Wall Street fő mutatói, elsősorban attól a reménytől vezérelve, hogy a Fed szerdai kamatcsökkentése, amelyet más jegybankok is követtek, segít megakadályozni a gazdaság kiterjedt lassulását. A DJIA mutató zárásra 9180,69 pontig kapaszkodott, 189,73 pontos, 2,11 százalékos emelkedéssel. A Nasdaq piac összetett mutatója 2,49 százalékos, 41,31 pontos nyereséggel 1698,52 pontra nőtt.

    Bár a nap folyamán közzétett előzetes becslés szerint az Egyesült Államok gazdasága 0,3 százalékkal zsugorodott a harmadik negyedévben, 2007 harmadik negyedéhez képest, ez még mindig kisebb az elemzők által várt 0,5 százalékos zsugorodásnál, vagyis a piac ezt is kedvező hírként értékelte.

    A nap folyamán néhány pozitív vállalati eredményjelentés is segítette az indexeket, így a Colgate-Palmolive várakozásokat meghaladó eredményei, de jól teljesítettek általában a technológiai ágazat részvényei, amelyekről az elemzők úgy tartják, hogy egy kezdődő élénkülés elsőszámú haszonélvezői lehetnek.

    Az euró az amerikai tőzsdezárás idején 1,2920 dollárt ért. Ekkor egy euróért 260,75-261,05 forintot, egy dollárért 201,31-202,26 forintot adtak a bankközi piacon. (MTI)

  • A vezető amerikai bankoknál a pénzügyi válság ellenére az idei év végén is nagy prémiumokat fizetnek, írja a Washington Times. Miközben a nagybankokat szövetségi támogatás, tulajdonképpen az adófizetők pénze menti meg a bizonytalan jövőtől, vezetőik a tavalyihoz hasonló jutalmakban részesülnek. A Merrill Lynch például, amely ötödik negyedéve veszteséges és a részvényei idén 70 százalékkal estek, 6,7 milliárd dollár prémium kifizetésére készül. A Goldman Sachs és a Morgan Stanley 6,9, illetve 6,4 milliárd dollárt fordít erre a célra. Az átlagos prémium összege személyenként a Merrill Lynchnél 110 ezer dollár, a Morgan Stanley-nél 138 ezer dollár, a Goldman Sachsnál 210 ezer dollár. A juttatások mértéke megoszlik, a vezető menedzserek pénztárcája azonban meg sem fogja érezni a válságot, az alacsonyabb szinteken dolgozó alkalmazottaké annál inkább. (MTI)

  • Magyarország azzal, hogy hihetetlenül gyorsan lépett, a legstabilabb pénzügyi helyzetet megteremtő országok közé került, nyilatkozta a Klub Rádiónak Gyurcsány Ferenc. Igaz, szerinte ezzel csak a legnagyobb veszélyt sikerült elhárítani, azt, hogy elértéktelenedjenek a bérek és a nyugdíjak. Hozzátette, hogy a pénzügyi válság első szakaszát érzése szerint jól menedzselték, most arra kell készülni, hogy a gazdasági válság hatásait is enyhítsék. Magyarországnak jövőre összesen 30 milliárd euró értékű hitele jár le, de ebből csak hárommilliárd az államé, a többi az embereknél, a vállalatoknál és a bankoknál van, mondta, hozzátéve, hogy nem az ő dolga eldönteni, hogy állampapír finanszírozásból biztosítsák az állam működését, vagy az állampapírok helyére léptessék oda a Nemzetközi Valutaalap (IMF) forrásait. Megjegyezte, hogy ez utóbbit minden bizonnyal megengedi majd a megkötendő szerződés.

    A miniszterelnök szerint a közszférában dolgozóknak kevésbé kell félniük attól, hogy elveszíthetik munkájukat, mert ott nincs nyomás a létszámcsökkentésre. Az egyéb ágazatokban nem zárta ki, hogy néhány tízezer ember elveszítheti munkahelyét. Ezt tartja a válság legfenyegetőbb rémének. (MTI)

  • Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója a fejlett és fejlődő országok képviselőit tömörítő Húszak csoportjának (G20) a pénzügyi válsággal foglalkozó washingtoni világértekezletén új globális pénzügyi szabályozási stratégiára (global regulation strategy) szóló, ötpontos tervet kíván bemutatni. Strauss-Kahn szerint "bár a piacok szélsőséges ingadozása még kifejti hatásait", minden remény megvan arra, hogy a "piacok megnyugszanak, mivel az amerikai és az európai védőhálók stabilak.

    Az IMF vezetője szerint létre kell hozni egy olyan, újfajta hitelt, amely rövid távon egyes gazdaságok likviditási problémáit enyhíti. Ezt követően Gordon Brown brit kormányfő javaslata alapján meg kell emelni az IMF forrásait, amelyek a középtávon jelentkező igények kielégítésére nem elégségesek. Harmadik pontként Strauss-Kahn az eddig követett gazdaságpolitika tanulságainak levonását említi, amely politika az ismétlődő "lufikhoz" vezetett az értékpiacokon, és amelyek kipukkadása a reálgazdaságot is magával rántotta. A kidolgozandó, újfajta pénzügyi szabályozások bevezetésének ellenőrzése is az IMF feladata kell legyen, együtt a nagy jegybankokat tömörítő Pénzügyi Stabilitási Fórummal. És végül "tűzoltó és kőműves" szerepköre után az IMF-nek "építésznek" kell lennie. (MTI)

  • A legrövidebb időn belül meg kell állítani a pénzügyi válság járványszerű terjedését Kelet-Európában, mondta csütörtökön Gordon Brown. A brit kormányfő a Londonban tartózkodó Angela Merkellel vitatta meg azokat a "már néhány napon belül" megteendő lépéseket, amelyek e pénzügyi járvány terjedésének megelőzését célozzák a közepes jövedelmű gazdaságokban, köztük a kelet-európai országokban. A brit kormányfő néhány napon belül másodszor tett nyilvános utalást arra, hogy az IMF jelenleg szabadon mozgósítható tartalékai esetleg elégtelennek bizonyulhatnak a bajba került feltörekvő gazdaságok kisegítéséhez, és a jelentős többleteket felhalmozó országoknak segíteniük kell.

    A Magyarországnak összeállított nemzetközi pénzügyi védőhálóról csütörtökön kiadott elemzésében a Barclays Capital londoni befektetési csoport is kiemelte, hogy az IMF a jelenlegi válság során már eddig sokkal nagyobb összegeket ítélt meg a bajban lévő országoknak, mint amennyit saját belső szabályai lehetővé tennének. A Valutaalap összesen 34,3 milliárd dollárnyi segítséget ígért, ami a rendelkezésére álló mintegy 250 milliárd dollárnak a 14 százaléka. Ukrajna saját IMF-kvótájának nyolcszorosát, Magyarország a tízszeresét kapja, és több más ország is jelezte, hogy pénzügyi segítségre tart igényt. (MTI)

  • Hosszú és nehéz tárgyalási folyamat kezdődik a közszolgálati szakszervezetek és a kormány között a 13. havi illetmény felfüggesztéséről és a jövő évi bér befagyasztásáról - derült ki a kormány és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldal vezető között tartott csütörtöki budapesti informális megbeszélés után. Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a találkozót követően elmondta: abban egyeztek meg, hogy tovább tárgyalnak a kormánynak a 13. havi illetmény felfüggesztéséről és a jelenlegi fizetési rendszer fennmaradásáról szóló döntéseiről. Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a megbeszélést követően elmondta: a találkozó legnagyobb eredményének azt tartja, hogy tovább akarnak tárgyalni a megoldás keresésének szándékával.
  • A cseh pénzügyminisztérium csütörtökön 3,7 százalékra csökkentette előrejelzését Csehország jövő évi gazdasági növekedésére az eddig várt 4,8 százalékról, tekintettel a nemzetközi pénzügyi válság várható, világméretű gazdasági következményeire.
  • Az amerikai tőzsdeindexek a 2 százalék feletti emelkedésüket három óra alatt majdnem teljesen elvesztették.
  • Délután 5 óra tájban a bankközi piacon 261-262 forintot adnak 1 euróért.
  • A Merrill Lynch rövid távon a forint vásárlását ajánlja a lengyel zloty ellenében. Miközben a lengyel fizetőeszköz erejét közép távon az erős fundamentumok támogatják, rövid távon a forint felülteljesítheti a lengyel zlotyt - indokolják ajánlásukat a Merrill Lynch stratégái. A célárfolyamot a 69-es szinten határozták meg. A bank szakértői szerint az IMF csomag bejelentése javíthatja a befektetői hangulatot a forint piacán, mivel a 25.1 milliárd dolláros hitel jelentősnek mondható és a bejelentett csomag átfogó és hitelesnek tűnik. (Portfolio)
  • Délután fél négyig-négyig nem nagyon akart moccanni a BUX a reggeli 5 százalékos emelkedéssel elért szintjéről, aztán a kereskedés zárása előtt bő fél órával elkezdték adni a részvényeket a tulajdonosok. Zárás előtt pár perccel kicsit vissza erősödött a BUX, ami arra volt elegendő, hogy 2,1 százalékos pluszban, 13 684 ponton fejezze be a mai napot. Az OTP nagy utat járt be: reggel 10 százaléknál is nagyobbat ugrott, ám a zárás előtt mínusz 2 százalékon is járt, aztán pont ott zárt, ahol tegnap, vagyis 2550 forinton. A Mol és a Richter nagyjából hasonló utat járt be, végül 3 százalék feletti emelkedést produkáltak.
  • Költségcsökkentés címén az American Express tíz százalékos munkaerőcsökkentést hajt végre, ez nagyjából hétezer embert jelent. Ezen kívül azt is bejelentették, hogy befagyasztják a vállalat vezetőinek fizetését 2009-ben. A két lépéssel 1,8 milliárd dollárt takarítanak meg. (Marketwatch)
  • Több mint kétszeresére növelte profitját az Eastman Kodak a harmadik negyedben, mert nőtt a digitális fényképezőgépek és a tintasugaras nyomtatók kereslete, de a cég figyelmeztetett: az év egészében üzemi eredménye és bevétele is elmarad a várttól, ami munkahelyekbe fog kerülni. A harmadik negyedévben a Kodak adózott eredménye 96 millió dollár volt az egy évvel korábbi 37 millió helyett. A Kodak az év egészében 200-250 millió dolláros üzemi eredményt vár, korábban 400-500 milliót jelzett. A bevétel várhatóan 3-5 százalékkal lesz kevesebb a tavalyi 10,3 milliárd dollárnál; korábban a cégnél 2 százalékos bevételnövekedést vártak. (MTI)
  • A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várhatóan november 6-án hagyja jóvá a pénzintézet által Magyarországnak nyújtandó, 15,7 milliárd dolláros készenléti hitelkeretet, közölte az intézmény szóvivője. Az Izlandnak nyújtandó, 2 milliárd dolláros hitelkeret jóváhagyásáról egy nappal korábban, november 5-én dönt az IMF vezetése. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    Délután a lengyelek rángatták a forintot

    Lehet, hogy Lengyelország nem fogja tudni tartani a 2012-re kitûzött eurócsatlakozáshoz szükséges terv minden elemét – mondta csütörtökön a lengyel jegybank elnöke. Szavaira gyengült a zloty délután, és magával rántotta a forintot is, így míg délelõtt 253-ig ment le az euró ára, három óra után nem sokkal 263-ra ugrott fel a kurzus, majd 261 körül látszott megállapodni.
  • Az utóbbi fél órában lefelé indult a BUX, most már csak 0,8 százalékos pluszban áll a szerdai záróértékhez képest. Az OTP részvényei már mínusz 0,6 százalékon állnak, a részvényekkel 3530 forinton kereskednek. A Mol még enyhe pluszban van.
  • Újabb kelet-európai EU-tagállam, ezúttal Bulgária kapott rosszabb hitelminősítői besorolást szuverén adósságára, a külső sebezhetőség növekedésének indokával. A Standard & Poor's csütörtöki londoni bejelentése szerint a hosszú és rövid futamú, devizában, illetve hazai valutában kiadott bolgár adósság kockázati osztályzatai az eddigi "BBB plusz/A-2"-ről egy fokozattal "BBB/A-3-ra" romlanak.

    A rövid lejáratú szuverén kötelezettségek besorolása ezzel továbbra is elsőrendű, de a hosszú távú adósságoké tovább süllyedt a már csak közepes befektetőinek tekintett "BBB" alapsávon belül. Az S&P közölte, hogy ezzel Bulgáriát levette a negatív kihatású figyelőlistáról, ahová október 23-án vette fel a bolgár besorolásokat, de az új, rontott osztályzatokon is fennmarad a további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátás, tükrözve a lefelé ható kockázatokat.

  • Mind az egynapos, mint a háromhónapos londoni bankközi kamatláb mai referenciaértéke jelentősen esett azt követően, hogy tegnap este az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény 50 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre. A bankok egymásnak szóló hitelezési hajlandósága dollárban tovább javult. Eközben az eurózónában április óta a legalacsonyabb szintre csökkent a 3 és 6 hónapos bankközi kamatláb referencia-értéke.

    A tegnapi 1,14%-ról 0,73%-ra, azaz a Fed új irányadó rátája (1,00%) alá esett ma a Brit Bankszövetség által közzétett egynapos, dolláralapú londoni bankközi kamatláb (Libor), míg 3 hónapos megfelelője 3,42%-ról 3,19%-ra esett.

    Az európai bankszövetség által közzétett 3 hónapos eurozóna bankközi kamatláb (Euribor) referenciaértéke 4,83% közeléből 4,79%-ra olvadt, a 6 hónapos 4,89%-ról 4,84%-ra, amelyek idén április óta a legalacsonyabb értékeket jelentik.

    (Portfolio)
  • A Feröer-szigetek 300 millió dán koronás hitelt nyújt a pénzügyi válság következtében államcsőd közelébe jutott Izlandnak. A 40 millió eurónak megfelelő összeget a törpe sziget kamatmentesen nyújtja Izlandnak. Kaj Leo Johannsen, a Feröer-szigetek miniszterelnöke a döntés kapcsán hozzátette, hogy a pártok egyhangúan döntöttek az Izlandnak nyújtandó segítségről. (Portfolio)
  • Továbbra is 10,25 százalékos szintű Romániában az alapkamat. A román jegybank az elmúlt egy évben hétszer emelte irányadó kamatát, az ügynevezett pénzügypolitikai rátát, 7 százalékról 10,25 százalékra. A mostani döntés megfelelt az elemzők várakozásának. Romániában az elmúlt hónapokban viszonylag jól alakult az infláció, amennyiben a júliusi 9,04 százalékos tizenkét havi ütemről szeptemberre 7,3 százalékra csökkent. (MTI)
  • Nem áll meg a forint napon belüli esése az euróval szemben, 263-nál jár az árfolyam.
  • Várhatóan egész novemberben sztrájkhullámmal kell küzdenie a román kormánynak, amely csütörtökön sem jutott megállapodásra a közalkalmazottak érdekeit védő szakszervezetekkel. Az oktatási és a köztisztviselők szakszervezetei is tárgyalóasztalhoz ültek csütörtökön az illetékes minisztériumok vezetőivel, de egyikük sem jutott egyezségre követeléseiket illetően. A szakszervezetek azért elégedetlenek, mert a parlament szeptember végén 50 százalékkal megemelte a pedagógusok fizetését, de a jogszabály októbertől kezdődő alkalmazását a kormány sürgősségi rendelettel megakadályozta, és április 1-re halasztotta. A kabinet véleménye szerint sem a pedagógusok, sem a többi közalkalmazott 50 százalékos béremelésére nincs elég pénz jelenleg a román költségvetésben. (MTI)
  • Hirtelen gyengülés következett be a forintnál, 261-es szintig kúszott fel a forint/euró árfolyam. A régiós devizák is veszítenek értékükből. A napon belül értékvesztés bő 2,5%-os, de tegnap estéhez lépest az elmozdulás egyelőre enyhe (fél százalékos gyengülés). A cseh korona ma ennél nagyobbat, 3 százalékot esett.
  • A BUX alig moccan a reggel 5 százalékos emelkedéssel elért szintjéről. Az OTP nem tudja átvinni a 3800-as szintet, a Mol 11600 körül imbolyog.
  • cikkünk a témában:

    22 000 000 000 000 forinttal apadt az orosz devizatartalék

    Miközben az orosz döntéshozók hangsúlyozzák, hogy Oroszország elegendő devizatartalékkal rendelkezik a jelenlegi pénzügyi válság átvészeléséhez, igencsak aggasztó irány bontakozott ki a devizatartalékaiban az elmúlt három hónapban. A legfrissebb adatok szerint ugyanis múlt héten 31 milliárd dollárral 484,7 milliárd dollárra apadtak a tartalékok: ez egy hét alatt 6 százalékos csökkenésnek felel meg. Legutóbb 2008 januárjában voltak hasonló szinten.
  • A délelőtti átmeneti forintgyengülés után kora délután 255 körül stsabilizálódtak a forint/euró-jegyzések, majd délután 2 óra előtt újabb forintgyengülési hullám indult. A jegyzések 258-ig emelkedtek, amely mellett a lengyel zloty is veszített értékéből. A cseh korona nagyon szenved ma, már 3%-os a hanyatlás mértéke, amely a régió eddigi legstabilabb devizája tekintetében rendkívül nagy mozgásnak számít. A dél-afrikai rand és a török líra is 2-2%-os gyengülést produkált ma eddig az euróval szemben. (Portfolio.hu)
  • A Dow Jones 2,32 százalékos pluszban nyitott, a Nasdaq 2,53 százalékos, az S&P 2,34 százalékos pluszban nyitott.
  • cikkünk a témában:

    Ötszáz magyar dolgozóját rúgja ki a General Electric

    Csökkenti magyarországi fényforrás-termelését, és az átszervezés miatt megszünteti 500 dolgozó munkaviszonyát a General Electric. Az átszervezés a vállalat kilenc magyarországi telephelye közül nyolcat fog érinteni: a budapesti, a kisvárdai, a nagykanizsai és a váci fényforrás-gyárban, a hajdúböszörményi és a zalaegerszegi alkatrészgyárában, valamint budapesti gépgyárában csökkentik a termelést. A vállalat tervezi emellett, hogy bezárja a 98 embert foglalkoztató győri gépgyárát.