Hétfő reggel a nyugat-európai részvénypiacok lefelé tartottak, nyolc napon belül hetedszer. Kereskedők szerint a forgalom csekély, kisebb eladási ajánlatok is nagyot lökhetnek a mutatókon. A fő vesztesek továbbra is az olajtársaságok, az első órában 0,9-1,6 százalék közötti visszalépéssel. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1 százalékos veszteséggel kezdett, az első óra vége felé szintén 1 százalékos veszteséggel 815,06 pontnál tartott, 45,90 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. A harmadik negyedévben 11,46 százalékot vesztett, az első félévben 20,26 százalékot vesztett. Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,49 százalékos veszteséggel kezdett. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,42 százalékos veszteséggel indult, egy óra múlva 2,30 százalékos veszteségben volt. Párizsban a CAC-40 0,92 százalékos veszteséggel nyitott, egy óra múlva 1,76 százalékos veszteségnél járt. Az értéktőzsdék nyitása után közel egy órával az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 43,73 dollár volt Londonban februárra, 27 centtel olcsóbb a pénteki zárónál. (MTI)