Erősen ingadoztak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, de végül, mivel a Wall Street pozitív irányzatra váltott, egyértelmű emelkedéssel tudták befejezni a napot. Az emelkedést elsősorban az segítette, hogy az olaj ára továbbra is lefelé mozog, és az energiaköltségek csökkenésével a kereskedelmi és ipari cégek is javuló üzleti helyzettel számolhatnak. Másrészt az európai indexeknek a hónap korábbi részében igen komoly veszteségeik voltak, s újabb válsághír nélkül a befektetők elkezdik vásárolni az olcsóvá vált részvényeket. A legmegbízhatóbb részvények FTSEurofirst 300 indexe 2,7 százalékkal 927,52 pontra ugrott fel.
Londonban a FTSE-100 index 4377,83 ponton zárt pénteken, Frankfurtban a DAX-30 index 2,44 százalékot emelkedett, amivel 4987,97 pontig jutott, Párizsban a CAC-40 zárásra 2,3 százalékkal 3487,07 pontra erősödött. (MTI)
Közel négy dollárral csökkent a kőolaj ára csütörtökön kora este New Yorkban elsősorban amiatt, hogy a jelentősen lassuló globális gazdaságnövekedés miatt mérséklődik az energiahordozó iránti kereslet.
Árcsökkentő tényező volt továbbá az a szerdán ismertetett hivatalos adat, hogy a múlt héten ismét nőtt az amerikai olajtartalék.
Röviddel 19 óra előtt a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 3,74 dollárral (10,03 százalékkal) 33,54 dollárra esett a New York-i árupiacon (NYMEX) februárra.
(MTI)
A gazdasági visszaesés és az olaj árának csökkenése miatt 2006 októbere óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött az infláció az euróövezet országaiban. Decemberben 1,6 százalék volt a drágulás üteme, ami jelentős esés a novemberi 2,1 százalék után. Az Európai Unió egészében 2,2 százalékkal emelkedtek az árak decemberben éves szinten, novemberben még 2,8 százalék volt a tizenkét havi drágulás.
Az infláció Luxemburgban (0,7 százalék,Portugáliában (0,8 százalék) és Németországban(1,1 százalék) volt a legalacsonyabb. A legnagyobb drágulást a balti államokban jegyezték fel: Lettországban (10,4 százalék), Litvániában(8,5 százalék) és Észtországban(7,5 százalék. Magyarországon decemberben 3,4 százalékkal, novemberben 4,1 százalékkal nőttek az árak az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)