Szlovákia ipari termelését 2008 novemberében törte meg a világgazdasági válság - derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból, amelyet a pozsonyi Új Szó napilap ismertetett. Tavaly október végéig még a növekedés jellemezte a szlovák ipart. Az év elején, januárban 8,7, februárban pedig 13,1 százalékos volt a bővülés, ám a nyári hónapoktól kezdődően már csak 0,1-6,3 százalék között mozgott a növekedés éves üteme. Novemberben pedig 7,1 százalékkal, 10 éve nem tapasztalt mértékben esett vissza a termelés.
A novemberi törés döntően az autógyártás hanyatlása okozta. A nemzetközi gazdasági válság miatt mindhárom, Szlovákiában üzemeket működtető cég, a Volkswagen, a Peugeot-Citroen és a KIA Motors is visszafogta a termelését, ezért a járműgyártás hanyatlása 2007 novemberéhez viszonyítva elérte a 16,4 százalékot. Az autóiparhoz kötődő beszállítók is sorra jelentik be a megrendelések visszaesését vagy elbocsátásokat - írja az Új Szó. Ráadásul a gázellátás leállása is gondokat okoz: 2009 januárjának második hétvégéjén például egyetlen hazai autógyártó sem üzemelt, emellett leállt a Steiger sörgyár, a poprádi Whirlpool háztartásigép-gyártó, a Matador abroncsgyár, néhány cementgyár, a Slovnaft és a U. S. Steel pedig jelentősen csökkentette a tevékenységét. Az építőipar még 2008 novemberében is lendületben volt, 13,2 százalékos növekedési ütemmel - az ágazat havi összteljesítménye először lépte túl a 600 millió eurót.
Szlovákia másik húzóágazata, a Sonyra és a Samsungra épülő elektronika még tartotta magát novemberben, 2,4 százalékkal bővült, ám ez eltörpült az októberben mért 21 százalékhoz képest. Szlovákia behozatala és kivitele ugyancsak hanyatlott novemberben. Az import 13,2, az export 15, százalékkal esett vissza 2007 hasonló időszakához képest.
Dolozói tíz százalékától vállhat meg a GE Nagykanizsai lámpagyára, írja a Zalai Hírlap. Ez több száz ember elbocsátását jelenti. A leépítés oka, hogy a hagyományos izzólámpák iránt jelentősen és világszerte csökkent a kereslet. Az értesüléseket a GE hivatalosan még nem erősítette meg, de a lap megkeresésére elismerték, hogy a rendkívül éles piaci verseny miatt a hosszú távú fennmaradás érdekében napirenden van a működés hatékonyabbá tétele, ám ennek ellenére leépítésről nem született döntés. Ha ezzel kapcsolatban bármi változás lenne, arról elsőként a dolgozókat értesítené a cég, a nyilvánosságot csak azután. (Független Hírügynökség)
Ingadozó, de folyamatosan a pozitív tartományban mozgó kereskedés mellett a nap végén 7,74 százalékpontos emelkedéssel zárt a tokiói tőzsde. A Nikkei225 index már a nyitáskor hét százalékos emelkedéssel követte a rekordemelkedéssel záró New York-i tőzsdét. Napközben az emelkedés három százalékpontra mérséklődött, de a nap végén az újabb gyors bevásárlások ismét hét százalék fölé tornászták a gyarapodást. A hangulatot az javította, hogy hivatalos helyről származó kiszivárogtatások nyomán a befektetők joggal vélik remélni: pénteken a japán központi bank is bekapcsolódik a mértékadó központi bankok várható, újabb kamatcsökkentés-sorozatába. A Fedtől szerdán, a Bank of Japantól pénteken, az EKB-tól és a Bank of Englandtől jövő hét csütörtökön számítanak enyhítésre a piacon. A legutóbbi - október eleji - egyeztetett, fél százalékpontos kamatcsökkentésekből a Bank of Japan kimaradt.