Piaci pletykák szerint ma jelenthetik be, hogy a General Motors és a Chrysler állami hitelt kap annak érdekében, hogy biztosítsák túlélésüket. A megmentési terv még nem végleges – írja a Bloomberg meg nem nevezett, az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
Mint ismeretes, egy héttel ezelőtt a Szenátus nem fogadta el az autószektor 14 milliárd dolláros mentőcsomagját, amely könnyen nehéz helyzetbe hozhatta volna a két csődközelben lévő autógyártót. Ugyanakkor a kormány és a Pénzügyminisztérium ígértet tett arra, hogy kisegíti a General Motorst és a Chryslert, hogy elkerülhessék az összeomlást.
A Chrylser tegnap jelentette be, hogy egy hónapra felfüggeszti a gyártást annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjon a hanyatló kereslethez. A Pénzügyminiszter, Henry Paulson szerint minden, amit tesznek, azt kell szolgálnia, hogy biztosítsa a vállalat hosszú távú életképességét.
A GM és a Chrysler szóvivője nem kommentálta a híreszteléseket, a Fehér Ház szóvivője pedig annyit nyilatkozott, hogy egyelőre nem született döntés.
Az autógyártók megmentése kulcsfontosságú az amerikai gazdaság számára, ugyanis a Center of Automotive Research becslései szerint az autógyártás jelenleg a GDP 3 százalékát adja és a GM esetleges csődjével összesen 2,5 millió dolgozó állása kerülhet veszélybe. (Portfolio.hu)
A hétfői emelkedés után kedden ismét esett a szabadpiaci határidős nyersolaj ára New Yorkban és Londonban is. Az áresést elsősorban az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató ügynökségének jelentése váltotta ki, melyben az áll, hogy a világ olajfogyasztása az idén és jövőre is mérséklődik, 2008-ban még csak napi átlagban 50 ezer hordónyival, de jövőre 450 ezernyivel.
Az amerikai könnyűolaj januári lejáratra 1,64 dollárra olcsóbbodott és New Yorkban a napot hordónként 42,07 dolláros árral zárta. A Brent Londonban nagyobb mértékben olcsóbbodott, legutolsó kereskedési ára 41,40 dollár volt, ami hétfőhöz képest 2,02 dolláros csökkenés. (MTI)
A nap közbeni nyereségnél alacsonyabban, de még a pozitív zónában zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék fő indexei. Az emelkedést elsősorban az energia- és járműipari részvények biztosították, utóbbiak a 15 milliárd dolláros amerikai autóipari mentőterv hírére. A piacokat azonban - mondják az elemzők - továbbra is nyomasztja a recessziós környezet, az olajár mérséklődésének jó hírét ezek inkább elnyomják majd. Az FTSEurofirst 300 index mindazonáltal 1,4 százalékos emelkedéssel 860,51 ponton tudott zárni.
Londonban a FTSE-100 index több mint 2 százalékkal 4388,62 pontig emelkedve zárt. Kiemelkedően, 8,8 százalékkal szökkent fel az Aviva biztosítói részvény ára, de 7 és fél százalékot erősödött a Centrica gázszolgáltató papírja és egyes kiskereskedelmi vállalati részvények (Kingfisher, Morrison) is 6 százaléknál jobban drágultak. A DAX-30 részvényindex emelkedése Frankfurtban zárásra 1,34 százalék lett, a mutató 4779,11 pontig jutott. Itt a járműipari részvények voltak a nap nagy nyertesei: többek között a BMW 5,6 százalékot, a Continental 6,3 százalékot, a Daimler 4,35 százalékot drágult. Az Infineon chipgyártó részvénye ugyanakkor 10,8 százalékot zuhant. Párizsban a CAC40 tőzsdeindex 3297,80 pontra (1,55 százalékkal) erősödött. (MTI)