A piacoknak az embereket kell szolgálniuk - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szombaton a franciaországi Colombey-les-deux-Églises-ben, ahol Nicolas Sarkozy francia elnökkel közösen megnyitotta Charles de Gaulle egykori francia elnök emlékhelyét. A német kormányfő szerint jelenleg a piacok "kilengésének" vagyunk tanúi. Hangsúlyozta, hogy bele kell kényszeríteni a piacokat egy szociális rendbe. Ezt csak akkor lehet megtenni, ha Németország és Franciaország szorosan együttműködik, és latba veti súlyát Európáért.
Sarkozy is hangsúlyozta a francia-német barátság szükségességét. "Soha nem tapasztalt válság rázza meg a világot, és sújtja Európát is. Európa csak akkor tudja megőrizni egységét és tud cselekvőképes maradni, ha Franciaország és Németország együttműködik... Működjünk együtt úgy, ahogyan Adenauer kancellár és De Gaulle tábornok tette, népeink és Európa javára" - mondta.
Meghosszabbítaná a brit parlament illetékes bizottságának vezetője a bankrészvények árfolyamzuhanására játszó spekulatív ügyletek két hét múlva lejáró tilalmát.
A londoni Cityben szeptember 19-én lépett érvénybe az utóbbi évtizedek legradikálisabb piaci rendteremtő intézkedése, amellyel a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) ideiglenesen megtiltotta a befektetőknek új short - vagyis árfolyamesésre spekuláló - pozíciók felvételét, illetve a már meglévő ilyen nettó pozíciók aktív továbbépítését a tőzsdén jegyzett pénzügyi vállalatok részvényeiben. Az intézkedés 120 napra szólt, vagyis hatálya január 16-án lejár.
John McFall, a londoni parlament pénzügyi bizottságának kormánypárti elnöke azonban a pénteki Financial Timesnak azt mondta: a piaci helyzet nem javult elégséges mértékben a tilalom elrendelése óta ahhoz, hogy az intézkedés a kijelölt határnapon érvényét veszítse.
Általános piaci és hatósági vélekedés szerint a londoni és a New York-i pénzügyi központokat sújtó, az 1920-30-as évek nagy depressziója óta szinte példátlan tőzsdei eladási rohamért - amelynek több brit és amerikai nagybank áldozatául esett - jelentős részben a short eladásra szakosodott spekulánsok voltak a felelősek, akik a kiszemelt, sebezhetőnek vélt cégek papírjainak árfolyamzuhanására vesznek fel rövid határidős pozíciókat.
Általános piaci vélekedés szerint az árfolyamzuhanásra játszó befektetői körnek legalábbis jelentős része volt a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers őszi összeomlásában, valamint a két utolsó, akkor még tisztán brókerprofilú Wall Street-i nagybank, a Morgan Stanley és a Goldman Sachs részvényeinek meredek árfolyamzuhanásában.
A short ügyletek tilalmának bírálói azonban megkérdőjelezik az intézkedés hatékonyságát, mivel szerintük a bankpapírok tavalyi összeomlását jórészt nem az árfolyam-spekulánsok, hanem azok az egyéni befektetők okozták, akik a pénzügyi szektort elöntő pánik közepette egyszerűen ki akartak szállni a banki részvényekből. Az ezzel érvelők felidézik, hogy a bankpapírok árfolyamai szeptember óta is tovább zuhantak a Londoni Értéktőzsdén. A Royal Bank of Scotland, a befektetők által legsúlyosabban kivéreztetett brit nagybank - amelyben a brit kormány 20 milliárd fontos életmentő tőkejuttatás fejében 57 százalékos részesedést szerzett, évtizedek óta az első bankállamosítást végrehajtva - a tilalom óta is egyharmados árfolyamveszteséget szenvedett el. (MTI)
Változatlanul hallani sem akarnak az euróról a britek, annak ellenére, hogy pénzük, a font sterling mélységi árfolyamrekordokat döntöget a közös európai valutával szemben, alaposan megdrágítva az utazásokat és a kontinensen lakó több százezernyi brit életét.
A BBC újévi országos felméréséből kiderül, hogy a brit választók 71 százaléka elutasítja a font feladását és az euró meghonosítását; a támogatók tábora alig 23 százalékos. Az elutasítók közül mindössze 15 százalék mondta azt, hogy a font meredek árfolyamveszteségei miatt a korábbinál inkább hajlana az euró elfogadására egy esetleges népszavazáson, de az eurót elvetők 69 százalékát a font gyengülése sem érdekli.
A brit valuta - jó ideje tartó folyamatos és meredek esés után - a hét elején a lélektani határnak tekintett egy euró közelébe, egyben mélységi rekordra süllyedt a londoni bankközi kereskedésben, a minden eddiginél súlyosabb brit recessziós előrejelzések és a további agresszív jegybanki kamatcsökkentési várakozások hatására.
Pénteken, az újév első kereskedési napján valamelyest visszaerősödött ugyan a font - az euró egysége 0,9603 fontra gyengült a hétfői, 0,98 körüli font/eurós történelmi mélypontról, vagyis a font a hét eleji, 1,02 euró alatti szintről valamivel 1,04 fölé emelkedett vissza -, így is azonban 30 százalékkal jár az egy évvel ezelőtti árfolyamszint alatt. (MTI)
Az amerikai gazdaság minden eddigi várakozásnál rosszabb helyzetbe kerülhet és nem kizárt, hogy a munkanélküliségi ráta hamarosan kétszámjegyű lesz - figyelmeztetett a januárban hivatalban lépő elnök, Barack Obama vezető tanácsadója. Legutóbb 1983 júniusában mértek kétszámjegyű munkanélküliségi rátát az USA-ban.
A gazdasági folyamatok romlása miatt a munkanélküliségi ráta jövő év végére a 10 százalékos szintet is elérheti az USA-ban, a háztartásoknak azonban nem ez lehet az egyedüli problémájuk. Az előrejelzések szerint a GDP 1000 milliárddal zuhanhat, ami egy négytagú család számára 12000 dolláros veszteséget jelent - írta Lawrence Summers, Obama tanácsadó bizottságának elnöke.
Summers a kockázatok mellett hangsúlyozta, hogy a januárban hivatalba lépő kabinet keményen dolgozik azon a korábban beharangozott gazdaságélénkítő programon, amelynek keretében előreláthatólag dollár milliárdokat költenek majd az infrastruktúra és a környezet-technológia fejlesztésére.
Az említett intézkedések azonban előreláthatólag csak a hosszú távú gazdasági folyamatokra lehetnek hatással, ami miatt már számos kritika érte a leendő elnök szakértői gárdáját. A kritikusok szerint a programnak inkább a rövid távra kellene fókuszálnia, ideértve a fogyasztói kiadások ösztönzését. (Portfolio.hu)