Nyereségen álltak a vezető New York-i tőzsdemutatók szerdán, a kereskedés leállítása előtt egy órával. A tőzsdemutatók a nyitás óta eltelt öt és fél óra alatt igen nagy ívet tettek meg. A kezdeti erős gyengülés után a nyereséges oldalra kerültek. Ezután ismét a keddi záró érték alá süllyedtek, majd erősödni kezdtek. Percekkel 21 óra előtt a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 33,50 pont emelkedéssel 1788,38 ponton volt. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 9519,83 ponton állt 72,72 pont erősödéssel.
Közép-európai idő szerint röviddel 21 óra előtt New Yorkban az euró 1,3687 dollárra erősödött a keddi késő esti 1,3598 dollárról. A dollár 100,15 jenre gyengült az előző napi 101,41 jenről. Az euró 251,80 forintot ért az egy nappal korábbi 250,27 forint után (+ 0,61 százalék). A dollár 183,47 forinton volt a keddi 183,89 forintot követően (- 0,23 százalék).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 799 pontos eséssel mínusz 6,1 százalékon zárt. A vezető részvények mind estek, az OTP 8,6 százalékkal, a Mol 8 százalékkal, a Magyar Telekom 4,6 százalékkal, a Richter 3,6 százalékkal.
A forint egész nap nagyon ingadozott 266 és 270 forint között, végül a nap égén 267-268 forintért adták az eurót.
Az Opel dolgozóinak heves ellenállását váltotta ki a súlyos pénzzavarba került amerikai anyavállalat takarékossági terve, amelynek része az is, hogy a dolgozók bérét jövőre nem emelnék. A német üzemek számára elfogadhatatlan a General Motors követelése, hogy az 55 ezer európai Opel-dolgozó bére jövőre az idei szinten maradjon - jelentette ki a bochumi gyár üzemi tanácsának elnöke. Rainer Einenkel leszögezte, hogy egyértelmű kollektív szerződésük van, amit csak az IG Metall szakszervezeti szövetség jóváhagyásával lehet megváltoztatni, ehhez pedig az IG Metall nem járul hozzá.
A német üzemek - Rüsselsheim, Bochum, Eisenach, Kaiserslautern - 25 670 Opel-dolgozó tartja magát eddigi követeléséhez, a nyolc százalékos jövő évi béremeléshez. A GM viszont legalább 200 millió eurót akar megtakarítani jövőre az európai béreken, s tovább 550 milliót egyéb költségek lefaragásával. Ugyanakkor az üzemek jövője szerződésben biztosított az Opel vezetése szerint: Rüsselsheimben 2010-ig, Bochumban 2016-ig nem lesz leépítés. A tervezett beruházásokat is teljes egészében megvalósítják, a következő öt évben az Opelnél 9 milliárd eurót fordítanak új modellekre.
(Portfolio)Az Aspöck Hungária Kft. visszamondja a munkaügyi minisztérium támogatását a megrendelések csökkenése miatt, és egy évvel később építi meg tervezett bonyhádi üzemét.
A cél a beruházás átütemezése, amelyről így legkorábban 2010-ben lehet szó róla. Az osztrák Aspöck Holding GmbH magyar cége a tervek szerint a jövő évben egy háromezer négyzetméteres üzemcsarnokot épített volna fel Bonyhádon. A kamionokhoz lámpatesteket készítő vállalat a projekt elhalasztása miatt kénytelen volt visszamondani a munkaügyi minisztériumtól elnyert 160 millió forintos támogatást, amelynek fejében 134 dolgozót foglalkoztatott volna.
A varsói tőzsde WIG20 indexe 1,61 százalékkal 1848,58 pontra erősödött hétfőn. Viszont a varsói értéktőzsdén a Mol árfolyama 0,99 százalékos veszteséggel 150,00 zlotyn fejezte be a napot.
Az amerikai kormány az eredetileg tervezett 85 milliárd helyett 150 milliárd dolláros pénzügyi mentőhálót tart a világ legnagyobb biztosítója, az American International Group (AIG) alá, közölte a The Wall Street Journal hétdőn, az előző este erről kötött megállapodást ismertetve. A kormányzat 60 milliárd dollár kölcsönt nyújt az AIG-nek, 40 milliárd dollárért elsőbbségi részvényeket vásárol a cégből, és 50 milliárd dollárt szán két részletben a cég befagyott pénzügyi eszközeinek felvásárlására, írta az újság az ügylethez közeli forrásra hivatkozva.
Az ügyletnek komoly politikai következményei lehetnek, különösen a kongresszus demokrata párti vezetői tiltakozhatnak, hiszen a pénzügyminisztérium, miközben az óriásbiztosítót kimenti, a detroiti autóiparnak mindeddig nem volt hajlandó segítő kezet nyújtani.