Több mint nyolc dollárral esett a kőolaj ára Londonban és New Yorkban pénteken este azokra a véleményekre, hogy ha a hitelválság miatt recesszióba kerül a világ, akkor jelentősen csökken a kőolaj iránti kereslet. Gyengítette a kőolaj árát a Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA) az a pénteki bejelentése is, hogy visszafogta, 0,5 százalékra mérsékelte az idei globális olajkereslet-növekedésre vonatkozó becslését. Ilyen alacsony keresletbővülési ütemre 1993 óta nem volt példa. Röviddel 19:45 óra előtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi lejárata 8,10 dollár csökkenéssel 75,86 dolláron állt. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi jegyzése 8,19 dollárral 78,40 dollárra süllyedt. (MTI)
A Commerzbank Zrt. nem tervezi, hogy megszüntetni a svájci frank alapú hitelezést, hiszen ebben a devizanemben is elegendő mennyiségű forrás áll rendelkezésükre.
A Commerzbank Zrt. hitelezési politikája alapján az önrész nagysága elsősorban a cég likviditásától és a cashflow-jától függ. Ez alapján lehet megítélni, hogy a vállalat képes-e kitermelni a tőketörlesztéshez és a kamat kifizetéséhez szükséges forrást. Önrész nélkül korábban sem nyújtottak kölcsönt, s ezen gyakorlatuktól a jövőben sem kívánnak eltérni.
Arra számítanak, hogy a jelenlegi drágább hitelköltség miatt számos beruházás kivitelezése abban a reményben tolódik el, hogy később a cég kedvezőbb feltételek mellett juthat hitelhez. Ez átgondolt döntést igényel a mind a vállalatok, mind a bankok részéről. Számos cég viszont pont most lát kitűnő lehetőséget akvizíció lebonyolítására, így például ezen a területen már jelenleg is fokozódó érdeklődést tapasztalunk.
A varsói tőzsde WIG20 indexe 0,01 százalékkal 1778,83 pontra gyengült hétfőn. A nap nyertese a cseh CEZ volt, amely 5,3 százalékkal 112,70 zlotyra nőtt, a nagy vesztes a KGHM, amely 4,3 százalékot esett. Az olajipari PKN Orlen árfolyama 2,8 százalékkal 26,99 zlotyra erősödött. A varsói értéktőzsdén a Mol árfolyama 2,1 százalékos veszteséggel 139,0 zlotyn fejezte be a hétfői napot.