Ez a poszt a következő Percről percre része:

Pénzügyi pánik, gazdasági válság

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti bizalmi mutatója októberre 90,2 pontra csökkent a szeptemberi 92,9 pontról. Az elemzők 90,6 pontot vártak erre a hónapra. (MTI)
  • A vezető európai és régiós tőzsdék is zuhanással kezdték a hetet, bár egyik gyengülés sem olyan mértékű, mint a budapesti. A prágai részvényindex 8,52, a varsói 4,6 százalékos mínuszban van. A londoni tőzsde 4,71, a frankfurti 4,04 százalékot gyengült eddig, a párizsi CAC-index 5,6 százalékos mínuszt mutat.
  • A japán kormány részvénypiaci intervenciót tervez – írják japán források a Kaoru Yosano nyilatkozataira hivatkozva. A híresztelések szerint a miniszterelnök, Aszo Taro szintén támogatja a lépéseket, amelyek között szerepel bankrészvények vásárlása, az osztalékokra és a részvényekre kivetett adók csökkentése. A kormányzat célja a lépésekkel a részvénypiacok stabilizálása és a pénzügyi rendszer erősítése. "Ha nem teszünk megfelelő lépéseket, a reálgazdaságra is nagy hatása lesz. Olyan gyorsan kell lépnünk, amilyen gyorsan lehet, már a mai nappal kezdődően" – nyilatkozta a miniszterelnök Tokióban. A kormány a shortolást is szigorúban ellenőrzi majd. (Portfolio.hu)
  • A K&H Bank tulajdonosánál, a KBC banknál 3,5 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre a belga állam. Az állami pénz tőkeelemnek számít, de nincs hígító hatása. A bank nem fizet osztalékot 2008 után, illetve két állam által delegált bekerül az igazgatóságba. A bank vezetői már korábban úgy döntöttek, hogy nem lesz bónuszfizetés KBC Csoport végrehajtó bizottságában. Mint ismeretes a Benelux állomok nagy bankjai körül korábban már a Dexia és a Fortis is állami segítségre szorult, de a holland ING sem állt meg a maga erejéből. (Portfolio.hu)
  • Kéz a kézben zuhan a pesti tőzsde két vezető részvénye. Az OTP-nek a reggeli felfüggesztés sem segített, már 13 százalékos mínuszban, 2349 forintnál van az árfolyama. A Mol jelenleg 13,6 százalékot gyengülve 8295 forinton áll.
  • A Mol-árfolyama 15 százalékos limittel esett a mai napon, az árfolyam 8160 forintra csökkent. A zuhanásban több tényező is szerepet játszik. Így egyebek mellett az, hogy a globális részvénypiaci hangulat továbbra is igen kedvezőtlen, hogy a magyar makrogazdasági kockázat továbbra is jelentős, hogy az olajárak esése nem áll meg, és 62 dollárnál tart, valamint az, hogy a Mol eladósodottsága relatív magas. (Portfolio.hu)
  • A forint árfolyama ma eddig stabil, 275 körüli a forint/euró árfolyam.
  • A csütörtöki esés és a fekete péntek után tovább folytatódik a nyugat-európai tőzsdéken, a német DAX-index és a brit FTSE 5 százalékos mínuszban van a nyitás után negyed órával.
  • Az OTP mellett a Mol-, a Richter- és a TVK-részvények is 10 százaléknál nagyobbat estek a nyitáskor, ezért néhány percre felfüggesztették ezeknek a kereskedését is, nemcsak a bankpapírét.
  • Ahogyan kinyitott a Budapesti Értéktőzsde, nyomban fel kellett függeszteni az OTP-t, mivel 11 százalékot esett, 2390 forintra. A bankpapír kereskedését néhány perc múlva újraindítják. A BUX is hatalmasat zuhant, nyitáskor 9 százalékot esett.
  • A nemzetközi hangulat további romlása mellett akár nagy mértékű zuhanást is elképzelhetőnek tart hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértő. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kiemelte: amíg a magyar piacon az előző hét csütörtökén és péntekén szünetelt a kereskedés, addig a világ tőzsdéin komoly esést szenvedtek el a befektetők. Így akár arra is számítani lehet, hogy a budapesti börze "bepótolja lemaradását" a hétfői kereskedési napon. Hozzátette: a magyar tőzsde szempontjából rendkívül meghatározó német részvényindex, a DAX 10 százalékot meghaladó esésben is volt a pénteki kereskedési nap során. A Concorde elemzője szerint ugyanakkor mérsékelt optimizmusra adhat okot, hogy a forint szerda óta kis mértékben erősödni tudott az euróval szemben, míg a régiós valuták értéke általában csökkent az utóbbi napokban. (MTI)
  • A digitális kamerák legnagyobb gyártója a világon, a japán Canon Inc. hétfőn 83,04 milliárd jenes adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 21 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 105,3 milliárdnál, mert a kezdődő világgazdasági lassulás és az erősödő jen visszavetette a keresletet másológépei és digitális kamerái iránt. Az eredmény elmaradt az elemzők által átlagosan várt 97,6 milliárdtól is. Arra számítanak egyébként, hogy idén kevesebb lesz a profit az előző évinél - ilyen utoljára kilenc éve fordult elő a Canonnál. A bevétel 6,2 százalékkal 985,99 milliárd jenre csökkent. A Canon részvénye hétfőn - még az eredmény-beszámoló megjelenése előtt - több mint 10 százalékot vesztett a tokiói értéktőzsdén, ezzel az idei vesztesége meghaladja az 50 százalékot. (MTI)
  • Tovább folytatta szárnyalását a dollár, ugyanis az euróval szemben átlépte kétéves csúcsát, miután az amerikai fizetőeszköz árfolyama az 1,25-ös szint alá süllyedt. (Portfolio.hu)
  • Az amerikai tőzsdék mai alakulására iránymutatásul szolgáló ottani határidős indexek már most hatalmasat estek, a Dow Jones futures például 246 pontos zuhanást vetít előre. Ez alapján az európai tőzsdék ma is esni fognak, legalábbis nyitáskor, de akkor nagyot.
  • Az OTP a 2008. május 30-i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 22-én, a Budapesti Értéktőzsdén 952 079 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2 547 forint/darab átlagáron. Az OTP saját részvény vásárlásai múlt hét szerdán a piaci forgalom 14.3%-át tették ki. (Portfolio.hu)
  • Az elmúlt hetek drámai célárfolyam csökkentései után megérkezett az első olyan elemzői becslés, amely szerint semmilyen felértékelődési lehetőség nincs az OTP-ben. A Merrill Lynch legfrissebb elemzése 2747 forintos célárfolyamot fogalmazott meg. A befektetési bank elemzői nem csak az OTP kapcsán pesszimisták, megütötték az egész közép-kelet-európai bankszektort. Az elemzett bankok közül csak a Komercni és Sberbank kapcsán fogalmaztak meg a jelenlegi áraknál szignifikánsabb magasabb célárfolyamot. A Merrill előző OTP célára 4800 forint volt. (Portfolio.hu)
  • Hétfőn a forint kerül a térségi befektetők figyelmének középpontjába: a hosszú hétvége után kiderül, hogy az IMF és az EU várható készenléti hitelkerete mit segít a magyar valutának, írta elemzők véleményét idézve hétfő reggel a Dow Jones hírügynökség. A londoni bankközi piacon a forint hétfő reggel, 274,20-40/eurón, 0,24 százalékkal jobb volt a kora hajnalinál, és 8,44 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint a tavalyi év végén. Péntek este 274,85-275,15/euró volt. Péntek reggel 9,29 százalékkal gyengébb, csütörtök reggel 11,23 százalékkal gyengébb, szerda reggel 10,39 százalékkal gyengébb, kedd 6,91 reggel százalékkal gyengébb, múlt hétfő reggel 4,79 százalékkal gyengébb volt az euróval szemben, mint tavaly év végén. A szlovák korona péntek reggel, 30,508-38/eurón, 9,18 százalékkal erősebb (péntek reggel 9,07 százalékkal erősebb), a cseh korona, 24,843-63/eurón, 6,24 százalékkal erősebb (péntek reggel 5,24 százalékkal erősebb), a lengyel zlotyi, 3,8290-310/eurón, 6,35 százalékkal gyengébb (péntek reggel 7,76 százalékkal gyengébb) volt az euróval szemben, mint év végén. Ugyanakkor a forint 217,42-52/dollár volt, 0,04 százalékkal gyengébb a kora hajnalinál, 25,45 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén. (MTI)
  • Aggodalmukat fejezték ki a világ hét legfejlettebb ipari országának pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a japán nemzeti fizetőeszköz, a jen közelmúltbeli "túlzott árfolyam-ingadozása miatt", és együttműködési készségüket fejezték ki a piaci stabilitás megőrzése érdekében. A hetek országcsoport (G7) pénzügyi vezetőinek közös közleményét a soros G7-elnök Japán pénzügyminisztere, Nakagava Soicsi olvasta fel Tokióban helyi idő szerint hétfőn tartott sajtóértekezletén. A közleményt az amerikai pénzügyminisztérium is közzétette Washingtonban. A hetek pénzügyi vezetői a rövid közleményben a jen árfolyam-ingadozása mellett annak a gazdasági és pénzügyi stabilitásra gyakorolt esetleges kedvezőtlen hatása miatt is aggodalmukat fejezték ki. Megerősítették, hogy közös érdeknek tekintik, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer erős és szilárd legyen. Hozzátették, hogy továbbra is szorosan figyelemmel követik a piaci fejleményeket és készen megfelelő módon együttműködni. A japán jen múlt pénteken 13 éve nem látott szintre erősödött az amerikai dollárhoz képest, átlépve a 90 jen/dollár árfolyamküszöböt. Hétfőn reggel 94,03 jent adtak egy dollárért Tokióban. Ez olyan félelmeket keltett, hogy az árfolyamváltozás árthat a japán exportnak, mert megdrágítja a világ második legerősebb gazdaságával rendelkező távol-keleti szigetországban gyártott és az Egyesült Államokba exportált gépkocsikat és egyéb termékeket. Aszo Taro japán miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy kormánya kiterjeszti a japán bankoknak a pénzügyi világválság miatt nyújtott mentőövet, és szigorítja a pénzügyi szektor tőzsdei cégeinek részvényeivel űzött, árfolyamzuhanásra játszó határidős - vagyis short - eladási tranzakciókra vonatkozó szabályokat. A G7 országcsoportot az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország alkotja.

    A jen hétfőn is erős maradt, nem sokat törődve azzal, hogy a Hetek (G7) pénzügyminiszterei közös nyilatkozatban "aggódtak" a jen kiszámíthatatlan mozgása miatt - de csupán azzal "fenyegették" a spekulánsokat, hogy továbbra is figyelni fogják a helyzetet. (MTI)

  • Ugyanaz, csak még inkább - még több eladó, még kevesebb vevő -, a tokiói értéktőzsde fő mutatójának első hétfői mélypontja egyszersmind 26 évi mélypont is volt. Utána 2 százalékos nyereségbe lendült a fő mutató, de a javulás nem bizonyult tartósnak, és a nap újabb 26 évi mélységben fejeződött be. A legrosszabbak a bankok voltak, 14 százalék körüli visszaesésekkel, miután Japán legnagyobb bankjai bejelentették, hogy több billió jenes tőkefeltöltésre készülnek. Ugyanezért a nap nagy részében megint erősödött a jen, ártva a nagy exportőrök részvényeinek. Általános a meggyőződés a piacon, hogy a bankok esetleg megmenekülnek, de a szélesebb gazdaság kilátásai mind borúsabbak. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 486,18 pontos, azaz 6,36 százalékos veszteséggel 7162,90 ponton zárt, 53,21 százalékkal alacsonyabban az év véginél. A múlt héten 12,02 százalékot vesztett, az előző héten 5,04 százalékot nyert, még egy héttel korábban - történetének legrosszabb hetén - 24,33 százalékot vesztett. A harmadik negyedévben 16,48 százalékot vesztett, az első félévben 11,93 százalékot vesztett. Tavaly 11,13 százalékot vesztett, négyévi nyereségsorozat után először volt éves vesztesége, ezzel tavaly a tokiói részvénypiac volt a legrosszabb a világ nagy értéktőzsdéi közül. A tokiói tőzsdezárás felé a hongkongi Hang Seng mutató több mint 4 százalékos, a szöuli Kospi több mint 1 százalékos, a sanghaji összetett mutató közel 4 százalékos veszteségben volt a pénteki záróhoz képest. (MTI)
  • Rekordmértékben, 75 bázisponttal csökkentette a dél-koreai jegybank irányadó kamatát az intézmény monetáris tanácsa hétfői rendkívüli ülésén, hogy megvédje a negyedik legnagyobb ázsiai gazdaságot a pénzügyi világválság hatásától. A döntés értelmében a szöuli jegybank irányadó kamata - az egyhetes repo-kamat - 5 százalékpontról 4,25 százalékpontra csökkent. Ez a legnagyobb mértékű alapkamat-csökkentés, amelyre a dél-koreai jegybank irányadó kamatának 1999-es bevezetése óta elhatározta magát. A jegybank októberben már másodszor kényszerült leszállítani alapkamatát, hogy mérsékelje a válság hatását; az előző csökkentés 25 bázispontos volt. A mostani csökkentésre az ösztönözte a döntéshozókat, hogy múlt pénteken több mint 10 százalékkal estek a részvényárak a szöuli tőzsdén, amely a hétfői nyitáskor mindössze 1,57 százalékot nyert vissza a veszteségből. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    Az IMF megállapodott Magyarországgal

    Néhány napon belül bejelentik az átfogó pénzügyi csomagot. Az EU, európai kormányok és régiós intézmények is segítenek.
  • cikkünk a témában:

    Csányi szerint az euróbevezetés az egyetlen kiút

    Drasztikus kiadás lefaragás kell, és csökkenteni kell a béreket terhelő járulékokat is – mondta Csányi Sándor. Az OTP vezetője szerint a jelenlegi helyzetben nincs más kiút, csak az euróbevezetés.
  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap telefonon beszélt Nicolas Sarkozy francia elnökkel és Gordon Brown brit miniszterelnökkel - jelezte a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: a francia elnök, aki egyben az Európai Unió soros elnöke, vasárnap azért hívta fel a magyar miniszterelnököt, hogy megtudakolja, Magyarországon milyen intézkedések születtek a nemzetközi pénzpiaci válság hatásainak kezelésére, illetve egyeztettek arról is, hogy az unió milyen lépéseket tesz.

    Gordon Brownnal a két nappal ezelőtti beszélgetést folytatták ugyanebben a témában.

  • cikkünk a témában:

    Jövő héten jelentik be, mennyi pénzt kapunk az IMF-től

    Ha Magyarország nem lesz képes teljesíteni pénzügyi kötelezettségeit, az osztrák bankok is összeomlanak.
  • cikkünk a témában:

    Nehezebb lesz áruhitelekből vásárolni karácsonyra

    Szigorúbb feltételekkel és magasabb kamattal lehet csak hitelekhez jutni a bankoktól.
  • Az Egyesült Államokban a mostanihoz képest kevesebb kiskereskedelmi vállalat élheti meg az újévet. A válságban lévő pénzpiacok, a romló fogyasztói bizalom és az óvatos hitelezési gyakorlat együttes hatására egyes üzletek a túlélést célzó átalakítás helyett a roló lehúzása mellett dönthetnek - állítja a Davidowitz & Associates kiskereskedelmi konzulens és befektetői banki cég.

    Az érintett vállalatok egyes boltjaik bezárását a készpénzhez jutás eszközének tekinthetik - állítja a társaság. Az évnek ezen időszakában a legtöbb kiskereskedelmi vállalat már felkészült az ünnepi forgalomra, régen feladta megrendeléseit, készleteket halmozott fel úgy, hogy elvben a nehezedő hitelfeltételek közepette is ki tudjon tartani a szezon utáni időszakig. A gond az - állítja a Customer Growth fogyasztói kutatásokkal foglalkozó cég -, hogy a készletfelhalmozás révén alacsony szintre süllyedt a cégek készpénzállománya, ami gondot okozhat a válság idején, ha a fogyasztók kevesebbet költenek. A hitelezők is jobbnak tarthatják, ha egyelőre tartózkodnak kölcsönök nyújtásától.

    (MTI)
  • A Nemzetközi Valutaalap elvi megállapodásra jutott Ukrajnával, hogy egy 16,5 milliárd dolláros hitelkerettel segítenek az országon. A cél, hogy Ukrajnában "meg lehessen őrizni a bizalmat, a gazdasági és pénzügyi stabilitást" - közölte az IMF vezérigazgatója. Mint azt Strauss-Kahn bejelentette, a hitelt egy gazdaságstabilitási program elfogadásához kötötték. E programról az IMF küldöttsége és az ukrán hatóságok állapodtak meg, és azt még az IMF igazgatótanácsának kell jóváhagynia - közölték. Ezután az ukrán banktörvényen kell majd módosításokat végrehajtani. Ukrajnában is gondokat okozott a likviditási válság és a nyersanyagárak, főként az acél árának csökkenése. (MTI)
  • Délkelet-Ázsia egyik legszegényebb országa, Kambodzsa jelentősen függ a civilszervezetektől, mivel gyakorlatilag ezek képezik az ország szociális hálóját. A nemzetközi pénzügyi válság azonban komolyan veszélyezteti ezeknek a segélyszervezeteknek a működését. nyagi forrásaik részben magánadományokból, részben különböző kormányok által folyósított összegekből származnak. Azonban a nemzetközi pénzügyi válság a források elapadásához vezethet. "2009-ben mintegy negyedmillió dollárra lesz szükségünk ahhoz, hogy a legfontosabb projektjeinket folytathassuk" - mondja Ou Virak, a Kambodzsai Emberi Jogok Központjának elnöke. "Ha az adakozó országok gazdasági nehézségekkel küzdenek, többször is meggondolják, fenntartsák-e az anyagi támogatást. Emiatt a jövő évi tevékenységünk kérdésessé válhat."

  • Az oroszok rettenetes faviccekkel reagáltak a pénzügyi válságra, íme.

    Egy bankár felhív egy másikat. Szevasz, hogy vagy? Kösz, jól. Bocsánat, téves.
    Két bankár találkozik. Azt mondja az egyik: Teljesen kiborít ez a válság. Te hogy aludtál? Mire a másik: Mint egy csecsemő. Egész éjjel sírtam és kétszer összecsináltam magam.
    Napi hír 2018-ban: A gazdasági élet kezd visszatérni a normális kerékvágásba. A tőzsdéken délelőtt érezhetően emelkedett egy köbméter só árfolyama.
    Az illetékes minisztérium cáfolta, hogy a halálos ítéletet évi 25 százalékos kamattal járó jelzálogra változtatják.
    A pénzügyminiszter kijelentette, hogy az egyszerű állampolgároknak nincs miért félni a válságtól. Félni korábban kellett volna, most már késő.
    Egy ügyfél tanácsot kér a bankban. Kisvállalkozást szeretnék indítani, mit kell tennem? Vegyen egy nagyvállalkozást, és várjon egy kicsit.
    A hitelválság mélyül. Nemrég kölcsönadtam az öcsémnek egy százast pár hétre, és most kiderült, hogy én vagyok az ország negyedik legnagyobb hitelezője. (MTI)

  • Peer Steinbrück német pénzügyminiszter szerint a pénzügyi összeomlás veszélye - a kormány mentőcsomagja ellenére - Németországban még távolról sem múlt el. Mint mondta, az 500 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomag 2009 végéig szól. "Addig pedig biztosan szükségünk lesz rá". A miniszter megerősítette, hogy a kormány nem adta fel a kiegyensúlyozott, új adósságok nélküli államháztartás 2011-ig történő megteremtésének célkitűzését. Elismerte ugyanakkor, hogy ez a célkitűzés a válság következményei miatt aligha tartható.

    Ugyancsak borúlátóan nyilatkozott a pénzügyi válság következményeiről egy másik tekintélyes német politikus. Günter Verheugen annak a nézetnek adott hangot, hogy egész Európát 0 százalékos növekedés fenyegeti. Az Európai Bizottság ipari biztosa szerint a 2009-es esztendő rendkívül kockázatos év lesz. Nemcsak Németországban, de egész Európában recesszió fenyeget. (MTI)