"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)A Nemzetközi Valutaalap (IMF) meg akarja kétszerezni, 500 milliárd dollárra, a kormányzati hitelezésre rendelkezésre álló alapját, hogy a globális válságból eredő kihívásokra reagálni tudjon, közölte az IMF a honlapján. Az IMF-nek jelenleg 250 milliárd dollárja van kormányoknak nyújtandó kölcsönökre. Ehhez Japán ígért még pótlólagos 100 milliárd dollárt. A további 150 milliárd dollár megszerzésének lehetőségeit az igazgatótanács rövidesen áttekinti. Nem csak néhány gazdag ország megcsapolására gondolnak, ehelyett szó lehet a tagországok IMF-kvótájának növeléséről vagy kötvénykibocsátásról is.
A globális válság kapcsán az IMF eddig összesen 47,9 milliárd dollár készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Fehéroroszország, Izland, Lettország, Pakisztán, Szerbia, Ukrajna és Magyarország számára. Jóváhagyás alatt van egy keret El Salvador számára, és az IMF tárgyal Törökországgal. Ahogy halad az idő, más országoknak is szükségük lesz finanszírozásra, írták az IMF-jelentés szerzői. (MTI)