"Az eddig látott óriási volatilitás jellemző lehet az előttünk álló időszakban is, a befektetői bizalom alakulásának megfelelően. Továbbra sem számítunk azonban arra, hogy a forint elszállna." - olvasható a Raiffeisen Bank szerda este kiadott heti devizapiaci elemzésében.
A bank szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel ma az elmúlt egy hét során már másodszorra is a 270-es szint felett járt a forint/euro árfolyam, történetének legvolatilisebb hetét tudhatja maga mögött a magyar fizetőeszköz.
Az extrém volatilitás azzal függ össze, hogy a forint teljes mértékben ki van téve a nemzetközi hangulat változásának. A befektetők bizalma nem túl erős Magyarország iránt, amit az is jelez, hogy Izlanddal egy lapon emlegetnek minket, mint az IMF segítségét szükség esetén igénybe vevő ország - olvasható a jelentésben.
A továbbiakkal kapcsolatban a bank elemzői arra számítanak, hogy a korábbi ingadozási sáv közepén (282) nem lép túl a forint/euro árfolyam. Szükség esetén nemzetközi segítségre is számíthatunk: az IMF, valamint az Európai Központi Bank is támogathatja Magyarországot - teszik hozzá. "Középtávon továbbra is azt várjuk, hogy a jelenlegi pánik elmúlik, a befektetői hangulat fokozatosan javulni fog, a forint pedig visszatér egy 250 körüli szűkebb kereskedési sávba."
(Portfolio)A Magyar Vöröskereszt szinte valamennyi szponzora elállt az adományozástól, mondta el a szerdai Népszabadságnak Selymes Erik, aki éppen előző nap kapta kézhez a nyári véradási akciók szponzorának levelét, amelyben lemondta jövő évi támogatását. A megszorítások miatt nem jut jótékonykodásra, mondta a szervezet főigazgatója a lapnak, hozzátéve: fennállása óta ennyire kritikus helyzetben még nem volt a Magyar Vöröskereszt.
"A magánszemélyek, bármennyire is nagylelkűek, nem pótolhatják a cégadományokat. Nonprofit szervezet vagyunk, de könnyen becsődölhetünk. A költségvetési támogatásunk az ideihez képest tíz százalékkal csökken, csak 230 millió forint lesz jövőre" - sorolta a gondokat a vezető, aki azonnali vészforgatókönyvet dolgoz ki. Új forrásokat keres, s azt mondja: koldulás helyett ötletekkel és aktivitással próbálják meg a túlélést. Elsősorban a TOP 200 cégei között keresnek új "jelölteket". A főigazgató szerint azonban nem koldulni, hanem aktívan részt venni kell a "mentésben" - olvasható a cikkben. (MTI)
Az ázsiai piacok enyhe emelkedése után Európában is pluszban indítottak a tőzsdék, azaz a hangulat viszonylag pozitív. A dollár gyengülése, illetve a várható térségi kamatcsökkentések ugyanakkor a feltörekvő európai devizákat leértékelődési nyomás alatt tartja. Ennek kapcsán reggel több napi közdelem után az euro a bűvös 4,00-es szint fölé erősödött a lengyel zlotyval szemben, ami szintén nem jó hír a régiós devizáknak. A zloty két és fél éves mélypontja a forintot egyhavi mélypontra lökte.
268,50 körül kezd stabilizálódni a forint az euróval szemben a bankközi piacon, miközben a zloty 4,03 körül mozog a közös európai fizetőeszközzel szemben. A régióban a forint 0,7 százalékos, és a zloty másfél százalékos mai esése mellett a cseh korona 0,3 százalékos, a dél-afrikai rand és a török líra 0,7-0,7 százalékos gyengülése párosul.