A jövő év első felében stabilizálódnak az amerikai lakóingatlan árak, ugyanakkor a folyó negyedévben jelentősen csökkenhet az amerikai GDP, mondta el Alan Greenspan egy torontói fórumon.
Az amerikai jegybank korábbi elnöke szerint 2009 első felében stabilizálódnak az amerikai lakóingatlan árak, addig azonban további 5-10 százalékpontos csökkenésre lehet számítani.
A Fed volt elnöke azzal számol, hogy a folyó negyedévben érezhetően csökken az amerikai hazai össztermék. Greenspan erről azután beszélt, hogy a héten több olyan előrejelzés látott napvilágot, amelyek szerint a globális recesszió elnyúlik, az eddig vártnál tovább tart majd.
Greenspan óvatosan nyilatkozott az októberben jelentősen gyengült részvénypiacok kilátásaival kapcsolatban. Kijelentette: "nem állítanám, hogy az értéktőzsdék elérték a mélypontot".
(MTI)
Újabb mentőövet dobott az amerikai kormány a pénzügyi gondokkal küszködő Citigroupnak. Hétfő reggeli bejelentés szerint az amerikai állam 20 milliárd dollár értékben részesedést vásárol a bankban. Ezen felül 306 milliárd dollár értékben garanciát vállal a Citigroup kinnlevőségeire. A döntést a pénzügyminisztérium, a jegybank (Fed) és a szövetségi bankfelügyelet (FDIC) együttesen jelentette be. Egyidejűleg jelezték, hogy mindent megtesznek az amerikai bankrendszer megerősítése céljából. A pénzügyminisztérium a 20 milliárd dollárt a kongresszus által néhány hete elfogadott és George Bush elnök által aláírt 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőöv összegéből használja fel.
Október végén az amerikai állam elsőbbségi részvénycsomagot vásárolt az ország kilenc vezető bankjában 125 milliárd dollár értékben. Akkor a Citigroup 25 milliárd dolláros tőkeinjekciót kapott, hasonlóan, mint a JPMorgan és a Wells Fargo. A Bank of America 15 milliárd, a Goldman Sachs, a Merrill Lynch és Morgan Stanley 10-10 milliárd dollárt kapott. (MTI)A felzárkózó piacok némi fellendülése, ha lesz is, kifulladhat a héten, mert a befektetők továbbra is óvatosak a nagyobb kockázatokkal szemben. Ez nyomni fogja a részvényeket és a magas hozamú kötvényeket, magával húzva a valutákat, habár a tőkekiáramlás üteme csökken, írta a vasárnapi előrejelzésében a Reuters hírügynökség. Pénteken a Morgan Stanley kezelte MSCI felzárkózó piaci részvénymutató 467 pontra csökkent, ez csak 22 ponttal magasabb a négyévi mélypontnál. Közben a Wall Street 11 éves mélypontra esett.
A most kezdődő héten a befektetők rövid távú jó híreket remélnek az Egyesült Államokból, esetleg egy autóipari mentőterv formájában, és számítanak a pénzügyi részvények fedezet nélküli tőzsdei eladásának újabb betiltására, ami talán stabilizálhatja az amerikai piacokat, és részleges javuláshoz segítheti a felzárkózó piacokat is.
A héten kamatértekezletet tart a mexikói, a szlovák, a lengyel, a magyar, a szerb, az izraeli és a malajziai központi bank, és közülük legalább néhányan hajlamosak enyhítésbe kezdeni a következő három hónap során. Erre mindenekelőtt Mexikóban és Lengyelországban van esély. (MTI)