A világgazdasági válság magyarországi hatásairól tárgyalt vasárnap délután az SZDSZ frakcióvezetője Veres János pénzügyminiszterrel. Kóka azt akarja, hogy a Parlament kezdje meg a költségvetési plafontörvény tárgyalását, és két héten belül szavazzon róla. Az ország és a gazdaság számára egyaránt káros lenne, ha a kormány a krízisre hivatkozva teljesen feladná az adócsökkentést. (MTI)
Erős spekulációs nyomás alatt továbbra is a forint, az ez elleni küzdelemben a jegybank kamatot emelt, ezzel jelentősen drágította a spekuláció költségét – mondta a kormányülést követő sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök leszögezte: a kormány támogatja az MNB-t, abban, hogy a jegybank tegyen meg mindent, amit a forint védelmében meg kell.
A kormányfő kitért rá: miközben itthon csütörtökön négynapos hétvége kezdőik, a világban a piacok nyitva tartanak. „Budapestnek ebben a helyzetben békére és nyugalomra van szüksége”, nem hívhatja fel a figyelmet a világ előtt olyan képekkel, amelyek nyugtalanságot, randalírozást mutatnak – mondta Gyurcsány, aki arra kért minden felelős közéleti szereplőt, hívják fel erre híveik, követőik figyelmét. Aki nyugtalanságot kelt az utcákon, anyagi kárt is okoz az országnak, ami minden családnak ezrekben mérhető – mondta a miniszterelnök.
Urbán László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese nyilatkozott az elmúlt percekben a CNBC hírtelevízió élő adásában, ahol arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország nem hasonlítható össze Izlanddal.
A devizahitelezés magas arányával kapcsolatban Urbán azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy a forint gyengülése egyelőre csak mintegy 10%-os. 2006-ban már volt egy hasonló, huzamosabb ideig tartó forintgyengülés, és az sem tette tömegesen fizetésképtelenné a lakosságot.
Urbán szerint csődhullámra és így a banki portfóliók bedőlésére most is csak akkor kerülhetne sor, ha egy a jelenleginél sokkal drasztikusabb forintgyengülés következne be, ezt viszont az ország fundamentumai nem indokolják.
(Portfolio)