Bokros: Mindenki szenvedjen meg az euróért

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank az egyik legaktívabb nemzetközi résztvevője azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek a kelet-európai hitel- és tőkepiacok helyreállítását szolgálják. A szervezet idén 7 milliárd euróra emeli támogatási összegét, amellyel a vállalati és bankszektor működését segíti tőke és hitel formájában.

Románia, Lettország, Ukrajna, Oroszország és Grúzia esetében már jelentős tőkeösszegben segítette meg a bankokat. A régió gazdaságaiban az EBRD-n kívül a Világbank is jelentősen hozzájárult az intézményi keretek kialakításához, a vállalati reformok és privatizációs folyamatok véghezviteléhez. A szervezet tanácsadójaként Bokros Lajos volt magyar pénzügyminiszter is meghatározó szerepet vállalt ebben.

A pénzügyi válság ellenére a bankok az egyedüli erősségei a kelet- és közép-európai gazdaságoknak és jelenleg ők működnek csak igazán. Közép-Európában a bankok külföldi tulajdona hozzájárult a közjó megteremtéséhez.

Jobb volt a matrac alatt tartani a pénzt

A pénzügyi, valuta- és adósságválság sajátos kombinációja ellenére nem jelentkeztek a bankok megrohanásának tünetei a külföldi bankokat befogadó országokban. Itt ugyanis transzparens tulajdonosi szerkezet és piaci alapú működés valósult meg a privát banki tevékenység rövid múltja és a piaci átmenet korai válságjelei ellenére is.

Velük szemben a bizalmi válság azokat a rendszereket érintette leginkább, ahol a belföldi, oligarchikus vagy az oligarchikus érdekeket kiszolgáló állami tulajdon került fölénybe. Ezekben az országokban a bankstabilitásból fakadó közjó nem teremtődött meg. Oroszországban és Ukrajnában például valószínűleg azok jártak jobban, akik a matracuk alatt tartották megtakarításaikat. A bankszektor visszaesése nagyobb, a reálgazdaság felépülése pedig lassabb lehet ezekben az országokban, mint más régiós államokban.

Egy jó hír nekünk

A külföldi bankok refinanszírozásának és feltőkésítésének feladata az anyaországok kötelessége. Ez jó hír a közép- és kelet-európai bankok számára. Tessék összehasonlítani a lett példát a magyar példával: előbbiben a banki eszközök 60 százaléka van külföldi tulajdonban, s a bankok feltőkésítésének költsége a GDP 12 százalékára rúg, míg Magyarországon az eszközök 70 százaléka van külföldiek kezében, és itt csak körülbelül a GDP 2 százaléka megy el erre.

Ukrajnában, ahol 40 százalék a külföldi tulajdon, a GDP 4 ill. 7 százaléka ez a költség. Más országok még nem nyúltak a feltőkésítés eszközéhez a régióban. Van különbség azonban állam és állam között is. A kormányok szerepvállalása a bankrendszerben a részrehajlás új formáit hozná elő és gyengítené a piacgazdaság fontos pilléreit.

Európában már nem áll a tőke útjában semmiféle akadály. Az osztrák és olasz adófizetőknek is fontos érdekük és racionális döntésük, hogy hozzájáruljanak Kelet-Európa bankrendszerének stabilitásához, amely ezen országok zökkenőmentes működésének alapfeltétele. Üzleti elvek szerint történő tőkeallokáció mellett nem fordulhat elő, hogy az állami tőkeinjekció megálljon a határokon, és ne jusson el a régiós leánybankokhoz.

Ha volt is kis hezitáció az osztrák bankok között ezzel kapcsolatban 2008 októberében, az csak pillanatnyi lehetett, hisz kollektíve ők a garanciái a rendszer stabilitásának. Minden más esetben ők hozták volna vissza a rendszerváltás rossz tapasztalatait, miszerint jobb, ha a matrac alatt tartjuk a pénzünket.

Hogy néznek majd ki a bankok a válság után?

A bankszektor konszolidáción fog átmenni, különösen ami a szétrepedezett piacokat (Ukrajna, Oroszország) illeti. Ezekben az országokban a bankok mérlegének túl gyors bővülése jelentékeny szerepet játszott az országok sérülékenyebbé válásában. Ebben valószínűleg korrekció fog lejátszódni: a hitelezés szigorúbb lesz, rigorózusabb hitelfeltételekkel és nagyobb fedezetekkel. A külföldi tőke aránya valószínűleg tovább fog nőni. A kisebbek (Izland, Lettország) nem törnek majd központi szerepre.

A devizhitelezés nem feltétlenül fog eltűnni. A 10-20 éves deviza jelzáloghitelek racionális döntésnek bizonyultak, és továbbra is fontosak lesznek az eurozóna felé közeledő országok számára. Ez az a terület, ahol a helyi hatóságok és szabályozók kiegészíthetik a külföldi bankok tevékenységét, beleértve a hitel- és likviditáskockázatok megfelelő menedzsmentjét. A szabályozásnak mind nemzeti, mind nemzetközi szinten erősödnie kell. Fontos hangsúlyozni, hogy a régió még mindig "alulbankosított", így jelentős növekedési területe fog maradni Európának.

Milyen szerepe lesz az államnak?

Az államot nem kell belevonni a bankokba, csak megfelelő szabályozást kell biztosítania, ill. mikro- és makroprudenciális kockázatértékelést kell végeznie. A privatizáció volt messze a legjobb bankstratégia a régióban. A szabályozásnak erősödnie kell, a helyi szabályozóknak jobban kell őrködniük a hitelezési fegyelem fölött, csökkenteniük kell a pénzügyi rendszer prociklikus viselkedését, korlátozniuk kell a lejárati egyensúlytalanságokat, fejleszteniük kell a hitel- és likviditási kockázatkezelést, és nemzetközi szinten is együtt kell működniük a többi ország szabályozó hatóságaival.

Megoldás lehet az euró korai bevezetése?

A felgyorsított euróbevezetést gyakran említik egyfajta menekülési útvonalként, újabban az IMF is ezt javasolja. Jól integrált gazdaságok esetében ez józan megoldás lehet. Az eurózónának azonban nem szabad enyhítenie a bevezetés feltételein. Sok közép- és kelet-európai ország szembehelyezkedett a maastrichti kritériumokkal, és felemelte a hangját monetáris szuverenitásáért. Néhányan pedig nyakló nélkül túlköltekeztek. Miért jutalmazná meg őket ezért Európa? Bölcs fiskális és makropolitikával kell stabil környezetet nyújtani a külföldi tulajdonú bankok számára is.