370 millió eurós (átszámítva 100 milliárd forintos) hitelt kapott az Európai Fejlesztési Banktól Románia, hogy megépítse a főváros új, ötödik metróvonalát - jelentette ki szombaton az ország közlekedési minisztere. Radu Bercenau az Európai Fejlesztési Bank elnökhelyettesével tartott tárgyalásai után azt mondta, reményei szerint a pénzintézet a munkálatok teljes költségét finanszírozni fogja majd.
Bukarest új, ötödik metróvonala a tervek szerint 5,5 kilométer hosszú lesz, 14 állomással. A munka összköltsége 700 millió euró, azaz 190 milliárd forint. Az új vonal a város nyugati részét köti majd össze Bukarest központjával.
Radu Bercenau egyúttal bejelentette hogy egy olyan, 300 millió eurós (81 milliárd forintos) hitelkérelem végső részletein dolgoznak, amelynek köszönhetően japán segítséggel nekiláthatnának a következő, a hatodik bukaresti metróvonal építésének is. Ez a vonal a főváros központját kötné össze az Otopeni repülőtérrel. Az építkezést a Japán Nemzetközi Együttműködési Bank finanszírozná, az építésbe pedig bevonnák a japán Itochu céget is.