Mélyponton a világban a turizmus

2009.10.09. 07:38

Ma ér véget az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) közgyűlésének 18. ülésszaka a kazahsztáni Asztanában. A közgyűlésen a világszervezet újonnan megválasztott főtitkára, Taleb Rifai a turizmus helyzetét elemezve kiemelte, hogy az ágazat az elmúlt öven év legnehezebb időszakát éli át, gazdasági és környezeti kihívással kell együttesen megküzdenie. A gazdasági válság, valamint a H1N1 vírus okozta influenza terjedése, illetve ennek veszélye együttes hatásaként 2009 első hét hónapjában a nemzetközi turistaforgalom 7 százalékkal csökkent.

A különböző régiókat nem egyformán érintik a negatív hatások, míg ugyanis az észak-európai és mediterrán térség beutazó forgalma 8, a közép- és kelet-európai régióé 11 százalékkal esett vissza. A világszervezet szerint azonban a turizmus zuhanása remélhetően már elérte mélypontját, így éves szinten átlagosan 4-6 százalék körüli lehet majd a 2009. évi csökkenés. A közgyűlés jóváhagyta a szervezet munkaprogramját és költségvetését. Ebben - a végrehajtó tanács javaslatára, Magyarország kezdeményező szerepével - a tagállami hozzájárulások jelenlegi szintjének négyéves befagyasztása mellett döntöttek.

A világszervezet megújította a két közgyűlés között a döntéshozatali jogokat gyakorló végrehajtó tanács tagjainak körét, ennek során újabb négy évre meghosszabbította Magyarország tagságát. Az UNWTO a turizmus idei világnapját a "turizmus és biodiverzitás" jegyében hirdeti meg.