További Világ cikkek
Túl azon, hogy hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ami évről-évre ráirányítja a figyelmet Ukrajna kiszámíthatatlanságára, több más körülmény is indokolttá teszi, hogy aktualizáljuk az országról alkotott helyzetképünket, különös tekintettel a pénzügyi kötelezettségek teljesítését befolyásoló tényezőkre, írja Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Ukrajnának az IMF által tavaly ősszel felajánlott, 16,4 milliárd dolláros hitelkeretből a soron következő, 3,8 milliárd dolláros részletet október végén, november elején kellene megkapnia, ennek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy az IMF éppúgy nem foglalkozik-e az ukrán fél által vállalt kötelezettségek nem teljesítésével, ahogy eddig, az első 10,6 milliárd dollár felszabadításakor, vagy adódhatnak problémák ezzel kapcsolatban.
Az IMF megállapodásban szereplő vállalások megkerülése szoros összefüggésben van a januárban esedékes elnökválasztással, a kampány felpörgésének időszaka ugyanis különösen nem kedvez az olyan intézkedések meghozatalának, mint a hrivnya árfolyamának elengedése, illetve a mesterségesen alacsonyan tartott gázár közelítése a piaci realitásokhoz.A Valutaalap ez utóbbi igénye pedig közvetlen kapcsolatban van helyzetértékelésünk következő apropójával – írja az elemző: az ukrán állami gázvállalat Naftogaz egy szeptember 30-án lejárt dolláros kötvényének nem fizetésével, amely nem érte váratlanul a piacot. A Naftogaz helyzete, pénzügyi kötelezettségei teljesítéséhez való viszonya pedig kiváló képet nyújt Ukrajna állapotáról, véli Kovács Krisztián.
A Naftogaz nem fizeti az adósságát
A Naftogaz működésének legfontosabb sajátossága az, hogy a hazai piacra kevesebb mint fele annyiért kell eladnia a fölgázt, mint amennyiért az orosz Gazprom-tól vásárolja. Az 1000 köbméterenként idén átlagosan mindenképpen 200 dollár feletti beszerzési ár és az átlagosan 100 dollár alatti eladási ár által termelt veszteség nyomán nem meglepő, hogy a Naftogaznak nincs pénze, az viszont több mint érdekes, hogy az állam, amely az IMF felé tett vállalással ellentétben megtiltja neki az áremelést, nem áll helyt helyette akkor sem, ha egy kötvény kifizetéséről van szó.
A társaság 1,65 milliárd dollárra rúgó külföldi adósságából 500 millió dollárt tett ki az a dolláros kötvénysorozat, amely múlt szerdán járt le, és amelyet a Naftogaz nem fizetett ki, csak a 8,125 százalékos kamatot utalta át a kötvények tulajdonosainak. Utóbbiaknak a névérték kifizetése helyett a Naftogaz egy újonnan kibocsátandó, 5 éves futamidejű, évi 9,5 százalékos kamatot fizető, a lejárttal azonos névértékű, de már állami garanciával védett kötvényt ajánl. A megoldás azért érdekes, mert nagyban is megmutatja, hogy mi történik jelenleg Ukrajnában a hitelekkel kicsiben: a hitelek úgynevezett átstrukturálása nemzeti sporttá vált, és lényegében nem jelent mást, mint a fizetési kötelezettségek felmondását, és egy teljesen megalapozatlan, fedezetlen, a messzi jövőbe vesző törlesztési ígéret vállalását.
Senki se fizet senkinek
Ahogy a kormány nem fizet a Naftogaz-nak az általa rákényszerített veszteségeit kompenzálandó, úgy nem fizet a Naftogaz a külföldi hitelezőinek, és éppen így nem fizetnek a regionális fűtési szolgáltatók neki, – adósságuk a Naftogaz felé meghaladja az 500 millió dollárt – mint ahogy nekik pedig a fogyasztók nem fizetnek, a lakosság hátralékainak behajtására éppen a napokban indult országos tessék-lássék kampány Julia Timosenko miniszterelnök utasítására.
A bankok hitelportfolióinak riasztó ütemű romlása jelzi, hogy a fizetési kötelezettségek nem teljesítése messze nem csupán „gázprobléma” Ukrajnában – ők ugyanazt kénytelenek elszenvedni ügyfeleik egyre nagyobb hányadával, amit a Naftogaz kötvények tulajdonosai. A jelzáloghitelek fedezetéül szolgáló lakások elidegenítését jogi eszközökkel gyakorlatilag lehetetlenné tette a kormányzat, az adósok lényegében kockázat nélkül állhatnak el kötelezettségeik teljesítésétől. Egy adósságtípus van, amit fegyelmezetten törlesztenek Ukrajnában, ez pedig a szuverén államadósság, de mint látható, a határ nagyon éles, az állami ellenőrzés alatt álló vállalatoknál már szabad a tánc. A fizetési kötelezettségek nem teljesítése rendszerszintű problémává, minden szereplő praktikus stratégiájává vált, márpedig egy ország pénzügyi rendszere csak akkor működhet még az Ukrajnára jellemző mesterségesen lélegeztetett formában is, ha a szereplők elhiszik, hogy az adósok, vagy valakik helyettük fizetni fognak. A kérdés tehát az, hogy a kötelezettségek nem teljesítését miért, milyen szinten, milyen peremfeltételek mellett, és meddig hajlandók tűrni, finanszírozni a barátságosan IMF színekben tárgyaló nyugati nagyhatalmak.
A sebezhetőség, mint zsarolási potenciál
Az európai gázellátásban betöltött rendkívül fontos szerepe, az érte folyó nyugati-orosz geopolitikai vetélkedésben szétesett, kormányzásképtelenné vált politikai rendszere, drámaian zsugorodó gazdasága, és az ezekből származó kockázatok miatt Ukrajna a világ pénzügyi rendszerének tavaly őszi megrendülésekor az elsők között tapasztalhatta meg, hogy milliárd dollárban mérve is fontos a Nyugatnak.Ami a politikai elitet, elsősorban is a kormányt illeti, a 2009 januári gázválság óta igazán érezhetik, hogy a teljes szétesés alternatívájaként komoly védettséget élveznek, a gáztranzit biztosításának garantálásáért és az ország formális működőképességének fenntartásáért cserébe mindent eltűrnek nekik, az IMF megállapodás legfontosabb pontjainak nyílt megsértése sem von maga után semmiféle következményt. A külföldi tulajdonú bankok szükség szerint emeltek tőkét ukrán leányaikban, illetve a hitelek nagyvonalú átstrukturálásának már említett eszközéhez nyúltak. Az IMF hitel lehetővé tette az ukrán tulajdonú, bajba került bankok mentését, az előzőleg összeomlott hrivnya árfolyamának megtámasztását – ez utóbbi, mellesleg az IMF által beszüntetendőnek nyilvánított gyakorlat átlagosan havi 1 milliárd dollárjába kerül az ukrán jegybanknak.
A második negyedévtől a világtrendeknek megfelelően a gazdasági aktivitás szabadesése megállt, az ipari fémek nagy volumenű kínai készletfeltöltése és az állami stimuláló programok ekkor már megtámasztották az Ukrajna szempontjából kulcsfontosságú acélkeresletet, ráadásul az áprilisi G20 csúcson végképp egyértelművé vált, hogy kicsit is fontos államot a nagyok akkor sem hagynának csődbe menni, ha maga akarná. Mindennek megfelelően a piaci kommentárok is egyre kedvezőbbek Ukrajna kilátásaival kapcsolatban.A nemzetközi pénzügyi intézmények illetve az azokat finanszírozó nagy országok – köztük a „régiófelelős” Németország – engedékenységét biztosító sebezhetőségből persze még van jócskán, és ez még sokáig így is lesz, de látni kell, hogy ez egy önmagát elemésztő fegyver. Minél inkább konszolidálódna a gazdaság és a politika Ukrajnában, annál kisebb felelősséget akarnak majd vállalni érte jelenlegi hitelezői, illetve annál erélyesebben követelik majd meg tőle, hogy teljesítse a nemzetközi pénzügyi segítség feltételeként előírt kötelezettségeket. Annak, hogy Ukrajna a januári elnökválasztás, illetve az őt érintő, alább hivatkozott nagyhatalmi megállapodások nyomán stabilizálódjon, ára lesz, ebbe az árba pedig minden bizonnyal a jelenleg is nehéz helyzetben lévő bankoknak is bele kell adniuk a magukét – és ez ugyebár a jobbik eset, a stabilizálódás forgatókönyve.
Mindenképpen a lakosság szívja meg
Középtávon tehát a háztarások jövedelmi pozíciói, a hitelekkel rendelkezők törlesztési képessége és hajlandósága vagy azért nem tudnak javulni, mert tartósan mégsem stabilizálódik az ukrán gazdaság, vagy a fenti ok miatt. Ha ugyanis el kell engedni a hrivnyát, ha emelni kell a gázárakat, ha a kormányzatnak szigorúan – legyünk reálisak, szigorúbban – be kell szednie a közterheket, ha a kiadások csökkentésével és nem hrivnyában 20-25 százalékos hozamon kibocsátott 3 éves állampapírokkal kell tömködni a költségvetés hiányát, akkor ezeket az alapvetően jó irányú intézkedéseket azoknak kell megfizetni, akiknek végül mindig mindent: a háztartásoknak, a lakosságnak.
Mivel az ukrán politikai rendszert az Ukrajnáért folyó nyugati-orosz geopolitikai vetélkedés verte szét és hozta kormányzásképtelen állapotba, érdemi pozitív változás is csak nagyhatalmi megállapodások nyomán remélhető. A nagyhatalmak pozíciónak az ukrajnai konszolidáció szempontjából kedvező változása pedig érzékelhető, és ez lecsapódik a belpolitika szövetségi viszonyainak átrendeződésén is. Ennek a belső, a nagyobb orosz befolyással való kiegyezésben lényegülő átrendeződésnek az intézményesülését hozhatja el a januári elnökválasztás.
Ukrajna az oroszoké lesz megint
Mindkét, Ukrajna szempontjából fontos nagyhatalmi viszonyrendszer – az orosz-amerikai és az orosz-német – jelenleg kifejezetten kooperatív jegyekkel jellemezhető, ez a nyugati hatalmak Ukrajna-politikájában és világpolitikai elkötelezettségeiben egyaránt megjelenik. Bár Ukrajna szuverenitásának fontosságát nem mulasztják el szavakban világossá tenni, az amerikai és a német külpolitika egyaránt belátta, hogy Oroszország képes és hajlandó is káoszba taszítani Ukrajnát, ha annak NATO csatlakozásával reális lehetőségként kell számolnia, ezért ez a kérdés le is került a napirendről, ezzel pedig Oroszország speciális érdekei hallgatólagosan elismerést nyertek Ukrajnával kapcsolatban. Ez lényegében a korábbi német álláspontnak az Egyesült Államok általi elfogadását jelenti, mindössze azzal a különbséggel, hogy míg Németország esetében gazdasági pragmatizmusból, Oroszország erőforrásainak az európai gazdasági nagytérbe való beemelésének szándékából ered ez a rugalmasság, addig az Obama-adminisztráció biztonságpolitikai kérdésekben látszik megtalálni a közös hangot Moszkvával.
Az ukrán belpolitikában ez úgy csapódott le, hogy a nyugati integrációs intézményrendszer felé tájékozódó, Oroszországgal élesen konfrontálódó erők teljesen felmorzsolódtak, az ezt a vonalat megszemélyesítő Viktor Juscsenko elnök szinte minden korábbi szövetségesét elveszítette, népszerűsége hosszú ideje a közvélemény-kutatásokkal már érdemben nem mérhető tartományba, 2-3 százalékra csökkent, semmi esélye nincs az újraválasztásra. Korábbi szövetségese, Julia Timosenko miniszterelnök félreérthetetlen jeleit adta a Moszkvával való kiegyezés szándékának. A januári elnökválasztást minden bizonnyal ő, vagy a jelenleg legnépszerűbb ukrán politikus, a megkérdőjelezhetetlenül oroszbarát Viktor Janukovics nyeri meg, a Kremlből nézve pedig alighanem az lenne a legkényelmesebb, ha kettőjük közül az, aki végül nem nyeri el az elnöki hivatalt, a kormányt vezetné.
Jelen állás szerint tehát a januári elnökválasztás előállítja egy oroszpárti konszolidáció feltételeit az ukrán belpolitikában, ha pedig ez be is következik, akkor az ukrajnai válságkezelésben Oroszországnak nagyobb felelősséget kell vállalnia. A növekvő orosz befolyás viszont felemészti Ukrajnának a nemzetközi pénzügyi intézmények felé meglévő, a sebezhetőségének és a fontosságának a kombinációjából adódó csendes zsarolási potenciálját, és ennek eredményeként a gazdasági kilábaláshoz szükséges terhekből valószínűleg sokkal többet kell vállalnia az amúgy is nehéz helyzetben lévő lakosságnak.
Kockázatok vagy mellékhatások
Az oroszbarát konszolidáció a jelenlegi viszonyok között az egyetlen olyan lehetősége az ukrán politikának, ami újra kormányozhatóvá teszi az országot. Ez ugyan a legvalószínűbbnek látszó forgatókönyv is, de nem az egyetlen. Igaz ugyan, hogy az érdemi támogatottsággal rendelkező politikai erők már szinte versengenek a Kreml jóindulatáért, de arra nincs semmi garancia, hogy ez valóban békét hoz a választások utáni időszakban. Ha pedig Ukrajna bármi okból a választás után is kormányozhatatlan marad, akkor nagyon nehéz elképzelni, hogy mi lendíthetné ki belátható időn belül ebből az állapotából, a tovább burjánzó igazgatási káosz pedig biztosan nem használ a fizetési fegyelem helyreállításának.A viszonyok normalizálódása ellenben a fegyelemnek biztosan jót tenne, viszont a stabilizációs intézkedések rövidebb távon kifejezetten negatívan hathatnának a háztartások jövedelmi helyzetére, ami a nem fizetés már elharapódzott kultúrájában nyilván lecsapódna a bankrendszerben is.
Ukrajna talpraállásának persze a legfontosabb feltétele a globális konjunktúra beindulása lenne, enélkül csak a válság mélysége és jellege változhatna pozitív irányban, még ha ezek a változások meglehetősen fontosak is lehetnek. Mindebből az a következtetés adódik, hogy arra ugyan nagyon is jó esély van, hogy ebben a fűtési szezonban Ukrajnáról sokkal kevesebbet halljunk, mint az előzőben, ez azonban nem jelenti azt, hogy a jelentős ukrán kitettséggel rendelkező vállalatok már feltétlenül túl vannak a nehezén, ami ezt a problémát illeti, írja Kovács Krisztián.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
