A tegnapi extrém mértékű görög állampapír hozamemelkedések nyomán a 10 éves görög kötvényhozam felára a némethez képest átmenetileg 465 bázispontig, újabb történelmi csúcsig ugrott két hitelminősítő figyelmeztetése nyomán. A görög kormány egyik illetékese, illetve az Európai Központi Bank elnöke is igyekezett hűteni azokat az aggodalmakat, amelyek arra vonatkoznak, hogy szorult helyzete miatt esetleg csődöt jelent Görögország.
Ez tegnap estére korlátozott eredménnyel járt: a 10 éves hozamfelár 430 bázispont körülig csökkent majd ma délelőttre 415 bázispont körülig szűkült (tényleges hozam most kb. 7,25 százalék). Az 5 éves görög CDS-felár tegnap napközben 450 bázispont körül is járt, estére 440 körülig, ma délelőttre 430 bázispont körülig szűkült. A tegnapi 3 százalékos görög tőzsdeindex-zuhanás után ma emelkedéssel nyitott a görög börze, miközben egész Európában pozitívnak tűnik a hangulat a tegnapi ijedtség után.
A tegnap esti brüsszeli egyeztetések, a Nemzetközi Valutaalap delegációjának athéni tartózkodása, illetve a továbbra is rendkívül magas görög országkockázati felár továbbra is abba az irányba mutat, hogy rövid időn belül külső pénzügyi segítséget vesz igénybe a dél-európai állam.