Az Európai Központi Bank bejelentette, hogy Romániának újra kell gondolnia azokat a kiadáscsökkentési lépéseit, amelyek a román nemzeti bank alkalmazotti fizetéseit érintenék. A román kormány huszonöt százalékkal szerette volna csökkenteni a központi bank munkatársainak javadalmazását más köztistviselőkkel egyetemben.
Az EKB a bérmegvonást úgy értelmezi, hogy az - mint pénzügyi műveletet a román nemzeti bank és a központi költségvetés között - a költségvetés központi bank általi finanszírozását jelentené. Ezt a tranzakciót pedig egyértelműen tiltják az Európai Uniós törvények. Bár a román központi bank független az EKB-től, ám az EU-s szabályozások rá is érvényesek, mivel tagja a központi bankok európai rendszerének.
A most hatálytalanított intézkedés annak a programnak a része, amelynek keretében Románia negyedével fogja vissza a közszolgák bérét és tizenöt százalékkal a nyugdíjakat. Ezek a lépések azt szolgálják, hogy a román kormány lehívhassa a legközelebb esedékes részletét a húsz milliárd eurós IMF-kölcsönének.
Az Európai Központi Bank kritizálta azt is, hogy a román vezetés nem egyeztetett vele az intézkedés meghozatala előtt. Június 9-én az EKB egy levelet küldött a román kormányzatnak, amiben felhívta a figyelmét a kötelező konzultációra, és felfüggesztette az új törvényt saját hivatalos állásfoglalásáig. Az eset precedensé válhat több régióbeli ország költségvetési kiadásának a lefaragásánál. Az európai központi bank szóvivője bejelentette azt is, hogy hétfőn levelet kapott Magyarországról, ahol a románhoz hasonló törvényt szeretnének bevezetni. Ennek része Simor András bérének hetvenöt százalékos csökkentése is.
Bár a Reuters híre alapján a román ügyben az EKB alapvetően az állami költségvetés jegybanki finanszírozásának tilalmával indokolta a törvényjavaslat vétóját, korábban önmagában a jegybanki függetlenséget sértő lépésként is értékelt már hasonló fizetéscsökkentési kísérleteket.