Meghódítaná Kínát az Adidas
Nagyszabású terjeszkedésre készül az Adidas Kínában, a német társaság 8 ezer üzletből álló márkabolt hálózatot épít ki az ázsiai országban.
A sportszergyártó 2000 és 2008 között rendre évi 50 százalékos bevételnövekedést ért el Kínában, de a világválság megakasztotta a fejlődést. A cég most új lendületet vesz, piacvezetővé kíván előlépni az országban. Ezt a célt szolgálja egyebek között a Taobao.com kínai online áruházban idén nyáron nyitott Adidas részleg, és az egész országra kiterjedő üzlethálózat fejlesztése.
A következő 5 évben összesen 2500 új márkaboltot nyitnak, a hálózat így 2015-ben már 8 ezer üzletből áll majd. Belépnek a kínai "hátországba", a viszonylag kisebb, 500 ezer lakosú városokba is - mondta a Handelsblattnak Herbert Hainer, a társaság vezetője. Ezekben a városokban jellemzően kisebb a vásárlóerő, így ott az olcsóbb termékekre koncentrálnak, köztük a Neo elnevezésű új Adidas márkára, amely a tizenéves korosztályt célozza - mondta a vezérigazgató a német gazdasági lapnak.
Kínában jelenleg a Nike a piacvezető, évi 10 milliárd jüan - nagyjából 278 milliárd forint - forgalommal, míg az Adidas a harmadik, 7,5 milliárddal. A német társaság teljes bevételének 8-9 százaléka származik Kínából. Az 1,3 milliárd lakosú ország a várakozások szerint éveken belül a sportszer- és sportruházat-gyártó ágazat egyik legnagyobb felvevőpiaca lesz - áll a Handelsblatt online kiadásában kedden megjelent beszámolóban.
Az Adidas globálisan is az amerikai Nike előzésére készül, az a célja, hogy 2015-re a jelenlegi 11-ről 17 milliárd euróra növelje bevételét, és így az ágazat első számú szereplője legyen.