Európa vályúba önti-e a gyöngyöt?

Az EU-tagok parlamentjeinek költségvetéssel foglalkozó politikusai visszafogottan vitatkozgattak péntek délelőtt Budapesten arról, hogy mire és mennyit költsön az EU. A magyar EU-elnökséghez kapcsolódó rendezvényen jól látszott, hogy mennyire más a gazdag és a szegény tagállamok érdeke.

Szakértőként felszólalt Lámfalussy Sándor és Csaba László is, akik általában elemezték a mostani válságot. A tanácskozás résztvevőinek többsége csak áttételesen kötődik az EU döntéshozó intézményeihez, de érveik ugyanazok, amik ott is egymásnak feszülnek.

Nem így költenének a gazdagok

Tipikus volt a holland és a svéd felszólalók érvelése, amikor arról beszéltek, hogy az EU-nak kutatásra és fejlesztése kellene többet költenie, az elköltött pénzek felhasználását jobban kéne ellenőrizni. Szerintük a szegény régióknak szánt pénzeket, és az agrártámogatásokat meg kellene vágni.

A magyar kormány nevében felszólaló Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár viszont arról beszélt, hogy a mezőgazdasági kifizetések és a kohéziós alapok (ebből kapnak a leszakadt régiók támogatásokat) súlyát meg kell őrizni a közös költségvetésben.

Nagyon leegyszerűsítve ez az EU 2013-tól kezdődő, következő költségvetési ciklusának legfontosabb kérdése, ahogy ugyanez volt a fő kérdés a mostani, 2007-ben kezdődött ciklus fő vitája is. A nettó befizető országok többsége egyre inkább vonakodik a szegények mezőgazdaságára és infrastruktúrájára költeni a közösbe rakott pénzt.

Az ellenérvek sem változtak: a kohéziós alap kell, hogy ne szakadjon szét még jobban Európa, és a közös piac értelmezhető legyen. A mezőgazdaság támogatása pedig elengedhetetlen, mert a föld mellett kell tartani az európai parasztokat, hogy mindig legyen elég élelem a kontinensen. Becsey államtitkár morális érvet is előrehozott: 2050-re a Föld lakói 9 milliárdan lesznek, élelmiszerhiány léphet fel, Európa hosszú távra gondolva sem mondhat le a mezőgazdaságról.

A magyar elnökség jegelte az ügyet

A vita azért élesedik, mert lassan közeleg a következő ciklus költségvetésének EU-s szintű tárgyalása. Brit vezetéssel a nagy befizető ipari államok már tavaly év végén levélben követelték az ügy napirendre vételét, és azt, hogy már most döntsék el, hogy az EU költségvetése nem haladhatja meg a tagállamok GDP-jének 1 százalékát. Az elnökségre készülő magyar kormány már decemberben jelezte, hogy erről nem tárgyalhat az Európai Tanács ebben a félévben, legkorábban a nyáron kezdődő lengyel elnökségkor jöhet elő a téma.

A helyezkedés azonban már elkezdődött, és ennek jegyében telt a pénteki budapesti tanácskozás is.

Becsey Zsolt figyelmeztetett, hogy szerinte rossz lenne, ha egyes államok azzal érvelnének, hogy éppen az EU által most előírt takarékossági program jegyében kellene megnyirbálni a közös kiadásokat. Ugyanakkor gesztusokat is tett a nagy befizetők felé. Elismerte, hogy a pénzek elköltésének hatékonyságát valahogy mérni kell. Azt is elfogadhatónak tartotta, hogy egyes esetekben büntetésekkel vagy többlet támogatással élhessen az EU, az ellenőrzések után.

Hogy a közös pénz elköltésének hatékonyságát milyen szempontok szerint lehetne mérni, az egyáltalán nem világos. Becsey felvetett egy új megközelítést is: szerinte azt is érdemes végiggondolni, hogy mi lenne akkor, ha az eddigi források nem álltak volna rendelkezésre. Arra is kitért, hogy nehéz egységes mérőrendszert bevezetni, mert például teljesen mást jelent 200 euró Svédországban mint Bulgáriában, vagyis a helyi sajátosságokra is figyelemmel kell lenni.

A vitában többször előjött, hogy jó lenne, ha a következő költségvetés nem a kivételek hosszú felsorolásáról szólna. Ebben a német felszólalók is egyetértettek, aminek azért örült Becsey, mert emlékeztetett, hogy a németek is kialkudtak maguknak rendszeren kívüli kedvezményeket a mostani költségvetés tárgyalásakor.

Lámfalussy: A piac pszichésen megbízhatatlan

A tanácskozás másik visszatérő témája a válságkezelés volt. Elsősorban ehhez szóltak hozzá a nem politikus vendégek, Lámfalussy Sándor és Csaba László közgazdászok.

Az 1949 óta Belgiumban élő Lámfalussy 1994-1997 között az Európai Monetáris Intézet elnökeként kulcsszerepet játszott az euró bevezetésének előkészítésében, ezért is ragadt rá az „euró atyja” becenév. Lámfalussy arra figyelmeztett, hogy vannak válsághelyezetek, amikor egyszerűen nincs jó megoldás, és ilyen a mostani is.

A megroggyanó pénzügyi rendszert megsegítették a kormányok, ezzel a hatalmas adósság a magánszférából a közszférába vándorolt, amit a kormányok újabb banki hitelekkel igyekeznek kezelni, és ezzel körbe ért a történet.

Lámfalussy szerint a tanulság az, hogy a megelőzésre kell koncentrálni. Többek között nem kellene engedni, hogy egyes bankok, pénzügyi szolgáltatók akkorára nőjenek, hogy egyszerűen nem lehet hagyni, hogy bedőljenek. A mindenáron közpénzből  megmentendő bankok létezése folyamatos fenyegetést jelent, ezért a legegyszerűbb, ha már kialakulásuknak sikerül megfelelő szabályozással gátat szabni.

Arról nem szólt, hogy a már meglévő, és korántsem csak Európát érintő óriásvállalatok kikényszerített feldarabolását hogyan lehetne kivitelezni.

Lámfalussy szerint nagyon fontos lenne az egységes és átlátható szabályozás a kontinens pénzpiacán. A szabályozás azért is fontos, mert a piacok szerinte sokszor csak a rövid távú megoldásokban érdekeltek, és sok esetben irracionálisan működnek. Szerinte jellemző csapdája a piaci logikának a pszichés túlfűtöttség, a túlreagálás, vagyis az egyes eszközök eltúlzott fel- vagy leértékeléshez vezető reakciók.

Előírni kevés

Arra is figyelmeztetett, hogy az EU által most alakított ellenőrző rendszerek csak lehetőségek, de önmagukban nem megoldások. Ehhez megfelelő módon használni kell a kereteket, a tagállami kormányoknak valóban együtt kell működniük.

Hasonló veszélyre figyelmeztetett a CEU-n tanító Csaba László is, aki szerint akármilyen szépek is a következő költségvetéshez rendelt stratégiai tervek, ha azok mellé nem kerülnek konkrét programokat és célzott pénzeket.

Ezzel valószínűleg utalt az EU előző nagy tízéves tervére, az úgynevezett lisszaboni stratégiára, ami többek között a foglalkoztatottság növekedését írta elő, de aztán nem valósult meg.

Jutta Haug, az EP politikai kihívások bizottságának elnöke pedig arról beszélt, hogy a válságkezelő mechanizmusokat EU-s ellenőrzés alá kell vonni, különben nem működhetnek demokratikusan. Vagyis az egyes országokat megmentő csomagokat a tagállamok kormányai ne egymás közti, különmegállapodások alapján intézzék.