A tőzsdét is megviselte a földrengés
Az elmúlt 110 év adatai szerint a világ 5. legnagyobb, 8,9-es erejű földrengése rázta meg Japánt ma reggel magyar idő szerint nem sokkal hét óra előtt. A földrengés a tenger alatt történt 150 kilométerre volt a szárazföldtől, emiatt cunami alakult ki, 7-10 méter magas hulámok érték el Észak-Japánt. A hírre a Nikkei japán részvényindex az utolsó percekben erőteljes csökkenésbe kezdett és végül 1,7 százalékos mínuszban fejezte be a napot.
Ugyan a rossz hangulatú amerikai zárások következtében már eleve csökkenéssel kezdték a távol-keleti tőzsdék a pénteki napot, de az esés mértéke még nem volt ilyen mértékű a földrengés bekövetkeztéig. A japán jegybank közölte, mindent megtesznek a pénzügyi stabilitás fenntartásáért.
A japán jen első befektetői reakcióként mérsékelt gyengülést szenvedett el a dollárral szemben 82,8-ról 83,3-ig, de később, a kockázatkerülés miatt visszaerősödött. Az euróval szemben ugyanez az irányú mozgás látszott: a jegyzések 114,5-ről 115-ig ugrottak, majd 114,4-ig visszasüllyedtek.
Már az alaphangulat is negatív volt ma reggel azt követően, hogy az amerikai tőzsdéken tegnap méretes esés bontakozott ki, a Dow 228 pontos, vagyis 1,9 százalékos mínuszban zárta a kereskedést, ezzel pedig a technikailag fontos 12 000 pontos szint alatt fejezte be a napot. A Nasdaq 1,8 százalékkal, az S&P 500 pedig 1,9 százalékkal került lejjebb.
Az amerikai határidős indexek egyelőre mára is esést jeleznek előre, mintegy fél százalék körüli csökkenést indukálnak, az S&P futures jelenleg 7 pontos, a Dow pedig 52 pontos mínuszban tartózkodik.
A japán földrengés miatti negatív piaci hullámok a forintot is elérhetik kétnapi szokatlan stabilitás után. Az európai részvényindexek jelentős csökkenést indikálnak a tegnapi esés után, a romló hangulat a dollárt és a svájci frankot támogatja.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.